A Prada divatcég kedden bejelentette, hogy megvásárolta a Versace márkát – írja a BBC. Az olasz divatház 1,38 milliárd dollárt fizetett a szintén olasz medúzás márkáért, több mint 600 millió dollárral kevesebbet, mint amennyiért Versacét most eladó Capri Holdings fizetett érte 2018-ban.
A Capri Holdings az évek alatt komoly adósságot halmozott fel, ezért korábban az egész cégcsoport eladósorban volt. Miután viszont az amerikai trösztellenes hatóság nem engedte, hogy az amerikai Tapestry divatcég felvásárolja az egész Capri Holdings vállalatot, a Capri inkább egyesével kezdte eladni a márkáit, így a Versacét és a Jimmy Choot is. A Prada hamar jelentkezett is a Versace márkáért, áprilisban be is jelentették az üzletet, mostanra pedig minden adminisztratív akadály elhárult a felvásárlás előtt.
A legendás Versace divatmárka eladásai az elmúlt években jelentősen visszaestek, amin Trump vámjai is rontottak. A Prada viszont korábban és most is azt közölte, hogy nagy lehetőséget lát a márkában, bár Andrea Guerra, a Prada vezérigazgatója a felvásárlás után azt mondta, hosszú út áll még előttük, amihez fegyelemre és türelemre van szükség.