Nyertek az állam ellen a bíróságon, a minisztérium egy évig nem fizette ki nekik a tízmilliós perköltséget

Jogerősen pert veszített az állam egy egymillió eurós budapesti ingatlan elővásárlásával kapcsolatban. A vele szemben álló két cég perköltségei tízmillió forintnál is többre rúgtak, de az Építési és Közlekedési Minisztérium csak egy évvel később fizette ki az összeget, miután már a sajtó is megkereste a hivatalt az ügyben – írta meg a 24.hu.

Egy romániai hátterű magyar cég birtokolta a 360 négyzetméteres budapesti lakásirodát, de mivel bűnözői körök igyekeztek a nevükre íratni az ingatlant, a temesvári székhelyű anyavállalat létrehozott egy másik céget, hogy annak adja át a lakást. 2021-ben a két cég aláírt egy szerződést összesen négy lakás tulajdonjogának az átruházásáról, mivel azonban a fent említett ingatlan szerepelt a kulturális örökségi listán, piaci tranzakció esetén elővásárlási joga lett volna az államnak.

A cégek ezért kérdéseket küldtek az elővásárlásokért felelős Miniszterelnökségnek az ügylettel kapcsolatban, később mégis arra a jogi álláspontra jutottak, hogy az egy tulajdonoshoz tartozó, kapcsolt vállalkozásoknál nem illeti meg az államot az elővásárlás lehetősége. Máshogy gondolta ezt a Miniszterelnökség, ami perre ment az egymillió eurós ingatlanért: az állam azonban első fokon, másodfokon, majd a Kúria előtt is elveszítette a pert. Tavaly decemberben emelkedett jogerőre a döntés, ami szerint így az államnak tízmillió forintot meghaladó perköltséget kell fizetnie a két cégnek.

Időközben a Miniszterelnökségről az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz kerültek át az elővásárlási ügyek, a pénz azonban nem érkezett be a cégekhez. Többszöri figyelmeztetés után már végrehajtást is indítottak a perköltség miatt, ahol az ÉKM-et jelölték meg adósként, de a keresetet elutasította a bíróság.

Az üggyel végül a 24.hu is foglalkozni kezdett, ami miatt aztán az Építési és Közlekedési Minisztériumot is megkeresték novemberben. A minisztérium két héttel későbbi levelében csak annyit írt a lapnak, hogy soron kívül intézkednek, de az okokról nem nyilatkoztak – a sajtómegkeresés után pedig ki is fizették a cégeknek a perköltséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!