Válaszoltak a bankok, hogy mit tesznek a NER-es pénzmosás elkerüléséért

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetése nem cáfolta azon értesülésünket, hogy felfüggesztették több Rogán Antal köréhez köthető sokmilliárd forintos átutalás teljesítését pénzmosás gyanújára hivatkozva. Azóta tudomásunkra jutott továbbá, hogy több NER-hez közel álló stróman számlája is zárolásra került” – mondta Magyar Péter hétfőn egy Facebookra feltöltött videóban.

Magyar arról is beszélt, hogy a NAV csak 4+3 napig tarthatja fenn a pénzek felfüggesztését, és csak rendőrségi eljárás esetén zárolhatja az átutalással érintett pénzeket. Felszólította ezért a NAV elnökét, hogy a bankok által jelentett átutalások ügyében tegyen rendőrségi feljelentést annak érdekében, hogy a nyomozóhatóságok ki tudják vizsgálni az érintett milliárdok eredetét, és a bankokat is felkérte, hogy erősítsék meg a compliance részlegeiket, és minden gyanús ügyletet erősítsenek meg a NAV felé.

Magyar állításaival kapcsolatban kérdéseket küldtünk több Magyarországon működő banknak is. Azt szerettük volna megtudni, hogy megteszik-e a bejelentéseket az érintett ügyletekkel kapcsolatban, és hogy a jelenlegi helyzetben nagyobb figyelmet fordítanak-e a gyanús pénzmozgások azonosítására a compliance-részlegeken.

Az Unicredit Bank válaszában arról írt, hogy jogszabályi kötelezettségeiknek és a felügyeleti elvárásoknak megfelelően minden olyan esetben megteszik a szükséges intézkedéseket, amikor egy tranzakció kapcsán pénzmosás gyanúja merül fel. „Folyamatosan figyelemmel kísérjük a tranzakciókat, elvégezzük a pénzmosással kapcsolatos belső vizsgálatokat, jelezzük, illetve bejelentjük a pénzmosás gyanúját az illetékes hatóságnak (NAV), és mindenkor együttműködünk a hatóságokkal és a felügyeleti szervekkel” – írja az Unicredit. „A tranzakciók szűrése során figyelembe vesszük mind az MNB, mind az EBA ajánlásaiban meghatározott szempontokat, így a kockázatosabb ügyfelek esetében eleve fokozott ügyfél-átvilágítást alkalmazunk, és a tranzakciómonitoring során is érvényesítjük ezeket az elveket.”

Az OTP elmondta, hogy a feltett kérdésekre „a banktitok megsértése nélkül nem tudnak érdemben válaszolni”. Általánosságban elmondták azonban, hogy a mindenkori törvényi előírások, azon belül a pénzmosás elleni szabályok és előírások maximális betartását kiemelt prioritásként kezelte és kezeli az OTP Bank. Emiatt, valamint az ügyletek monitorozása érdekében a bankon belül külön pénzmosás elleni főosztály is működik.

„Az MBH Bank a hatályos magyar és európai uniós jogszabályoknak megfelelően kiemelt figyelmet fordít a pénzmosás megelőzésére” – írja az MBH. Ha olyan adatot vagy körülményt észlelnek, aminél felmerül, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján büntetendő cselekményre utal, bejelentést tesznek a NAV részére. A szabályok betartása érdekében „monitoringozásra kerülnek a gyakorlatban leggyakrabban előforduló pénzmosási esetek, ilyenek például a gyanús ATM használat, nagy összegű készpénzfelvétel ATM-ből, figyelőlistán szereplő országokba induló és országból érkező utalások, szokásostól eltérő tranzakciók (összeg, gyakoriság, devizanem, utalás országa), a számlára beérkező jelentős összegű jóváírások tovább utalása, tranzitszámlákra jellemző tulajdonságok”.

„A Gránit Bank a működése során a jogszabályi előírások, így a pénzmosás elleni jogszabályok és egyéb előírások betartását kiemelt prioritásként kezeli” – írta cikkünk megjelenése után a bank a Telexnek. A Gránit a pénzmosás gyanújának megállapításáról, a pénzügyi információs egység felé történő bejelentésről és az ügylet teljesítésének felfüggesztéséről történő döntésnél, valamint az ezekkel kapcsolatos más kötelezettségeiknél a hatályos magyar és EU-s jogszabályok, valamint a Magyar Nemzeti Bank és az EBA által kiadott iránymutatásokat veszi figyelembe. „A bank a jogszabályi kötelezettségeinek és a felügyeleti elvárásoknak megfelelően végzi a folyamatos tranzakciófigyelést, belső vizsgálatokat folytat le, pénzmosás gyanújának felmerülése esetén megteszi a bejelentést az illetékes hatóság részére, valamint folyamatosan együttműködik a hatóságokkal és felügyeleti szervekkel is.”

Frissítés: cikkünket kiegészítettük a Gránit Bank válaszával.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!