Utánajártunk, miért van lejárati idejük a repoharas tokeneknek

Rengeteg szórakozóhelyen kell már kalkulálnunk a repoharakkal: ha egy korsó sört vásárolunk, az italon felül több száz forintot kell fizetnünk a műanyag pohárért, amit később aztán visszaválthatunk. Ekkor azonban a pénz helyett már csak egy tokent kapunk vissza, amit ismét pohárra válthatunk a következő kocsmázásnál.
Ilyen szolgáltatást nyújt a legnagyobb szereplőnek számító RevoUnion is, ami 400 partnerrel dolgozik Magyarországon. A legtöbb partnerük Budapesten található, ahol sok belvárosi szórakozóhely mellett például a Budapest Park és a Dürer Kert is a cég repoharaival dolgozik. De a cég ezen kívül a Balatonon és Magyarország számos más városában is jelen van. Ezért is érdekes, hogy a RevoUnion oldalán található, egy olvasónk által kiszúrt dokumentum szerint 2027 júniusában lejár a tokenek érvényessége.
Azzal kapcsolatban, hogy miért van lejárati határidejük a visszaváltós tokeneknek, megkerestük a RevoUniont. Válaszukban arról írnak, hogy a dokumentumban szereplő 2027. júniusi dátum nem jelenti, hogy a fizikai tokenek ezen a napon elveszítik használhatóságukat vagy a fogyasztók számára értéktelenné válnak. „A tokenek érvényességi idejének feltüntetése egy biztonsági és üzemeltetési protokoll része, amelyet 2019-es indulásunk óta alkalmazunk. Ennek elsődleges célja, hogy szükség esetén lehetőségünk legyen a rendszerben használt fizikai tokenek időszakos felülvizsgálatára és a tokenhamisítás kockázatának minimalizálására” – írja a RevoUnion.
A fizikai tokenek egy szériaszámmal vannak ellátva, ami a cég 2019-es indulása óta nem is változott. „Ha azonban valaha olyan körülmény merülne fel, amely indokolttá teszi a tokenek cseréjét vagy egy új széria bevezetését, erre az érvényességi rendszer biztosít lehetőséget.” Így például ha valaki több ezer darabot hamisítana a tokenekből, ez a protokoll megadja a lehetőséget, hogy új szériaszámot vezessenek be, a régit pedig kivezessék.
Emiatt azonban nem is tudnak olyan nyilatkozatot közzétenni, ami szerint a tokenek érvényességét minden esetben automatikusan meghosszabbítják. „Bár a gyakorlatban 2019 óta minden alkalommal meghosszabbítottuk, felelős módon nem vállalhatunk előre garanciát arra, hogy ez a jövőben minden körülmények között így lesz, mert nem tudhatjuk, mikor léphet fel egy esetlegesen hamisítási kockázat” – írják. Ahogy az a Wayback Machine korábbi oldalmentései alapján látszik, így tettek idén is: márciusban még 2026. június 30-i dátum szerepelt a lejáratnál, de áprilisra ezt már megváltoztatták a 2027. június végi időpontra. Jelenleg azonban nincs olyan terv vagy intézkedés, amely alapján a fogyasztóknál lévő fizikai tokenek 2027. június 30-án vagy utána érvényüket veszítenék.
Magyarországon a kétezres évek közepén kezdtek el repoharakat használni, de azok igazán csak az utóbbi években terjedtek el. A repoharakért eleinte a legtöbb helyen fizetni kellett, majd a pénzt a pohár visszavitelekor visszaadták. Ezt váltották le fokozatosan egyre több helyen a tokenek, amiért sok helyen nem is adnak vissza pénzt. A korábbi években egyre többen nevezték lehúzásnak repohárrendszert, a konfliktus pedig odáig fajult, hogy a budapesti iparkamara közvetítésével munkacsoport alakult repoharas cégek, környezetvédők és tokenellenes civilek részvételével. A cég a mobilapplikációján keresztül azóta egy új funkciót is bevezetett, amivel díjmentessé tették a pohárvisszaváltást, ha a vendég 72 órán belül leadja bármely elfogadóhelyen a korábbi itala mellé kapott repoharat.
Azzal a kérdéssel, hogy a repoharazás egy átverés, greenwashing vagy valóban a bolygó megmentése, ebben a 2022-es Komplex-cikkünkben foglalkoztunk részletesen.