Feljelentést tettek a Gondosóra program miatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az Integritás Hatóság (IH) köztes jelentést készített a Gondosóra program egyes beszerzéseinek vizsgálatáról, közölte csütörtökön a szervezet. „A jelentésben feltárt körülmények alapján a Hatóság

feljelentést tett ismeretlen tettes ellen több bűncselekmény gyanúja miatt, szabálytalansági eljárást kezdeményez az irányító hatóságnál, és további hatáskörrel rendelkező szervek eljárását is kezdeményezi”.

A programot az Orbán-kormány a jelenleg Magyarországnak 10 milliárd eurót érő, koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapból akarta megvalósítani. (Egy kormányrendelet alapján az irányító hatósági feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Központ látja el a magyar helyreállítási tervnél.) Az IH létrehozása volt az egyik jogállamisági előfeltétel, amelyet az Orbán-kormány a helyreállítási alap forrásaiért bevállalt.

Az IH közleménye alapján a hatóság „a köztes jelentés lezárása mellett folytatja tényfeltáró munkáját, és a még folyamatban lévő vizsgálati cselekmények eredményéről a vizsgálatot záró jelentésben számol majd be”.

„Jelenleg a projekt felülvizsgálat alatt áll, újra fogjuk tervezni” – válaszolta a Gondosóra programról a Szociális és Családügyi Minisztérium csütörtökön a Telex kérdésére. Azt szerettük volna megtudni, mit kezd az új kormány a gondosórákkal, tervezik-e a szolgáltatás kivizsgálását, fenntartását, megváltoztatását, bővítését vagy esetleg megszüntetését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!