Megvizsgálja a trieszti magyar kikötőberuházást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, utána döntik el, mi legyen vele

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) vizsgálja a trieszti magyar kikötőberuházás megalapozottságát – tudta meg a Telex a KBM-től.

A Fidesz-kormány még 2018-ban döntött arról, hogy az exporttevékenység segítése érdekében saját tengeri kikötőt épít a közeli olasz városban. A kikötő a volt Aquila olajfinomító területén, vagyis egy kármentesítésre szoruló régi ipartelepen valósulna meg, és egy koncesszió keretében 60 évre vásárolta meg az akkori magyar kormány 60 évre 31 millió euróért.

A korábbi tervek szerint a projekt úgy nézne ki, hogy először egy 250 méteres partfalszakaszt építenek, amihez 50 ezer köbméteres területet töltenek fel a tengerben, később ezt bővítik, és végül összesen 650 méternyi partszakasza lesz a magyar kikötőnek. Ezt kiegészítendő 30 hektáron építenének logisztikai központot, ide kerülnének a tengeri operációhoz szükséges létesítmények. A megvalósító és tulajdonos az Adria Port Zrt. nevű állami cég, ami a Hvg.hu számítása szerint 2 milliárd forintos mínuszt már 2025-ig felhalmozott a munkákkal. A befejezést 2028-ra tervezte az Orbán-kormány.

A projektről legutóbb a tavaszi országgyűlési választás előtt lehetett hallani, amikor Magyar Levente akkori külügyi államtitkár részleteket közölt az építkezésről. A 2026. februári bejelentés szerint munkálatok akkorra „látványos szakaszba léptek”, épült az új partfal, miközben zajlott a mederkotrás, és elkezdték előkészíteni a parti területet. Az államtitkár azt is elmondta, a beruházás „kétoldalú együttműködésben valósul meg”, az olasz kormány is hozzájárult több mint 20 milliárd forintnyi összeggel.

Mivel a kormányváltás óta nem érkeztek új információk a fejlesztésről, megkérdeztük a Külügyminisztériumot, mik az elképzelések, megvalósul-e a tervezett formában a trieszti magyar kikötő. A kormány válaszából kiderült, hogy a projekt átkerült a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz, vagyis Vitézy Dávidékhoz, akik már megkezdték a felülvizsgálatát. „A Közlekedési és Beruházási Minisztérium ugyanakkor részletesen vizsgálja a beruházás pénzügyi, műszaki és piaci megalapozottságát, bármilyen döntést csak ezen vizsgálat lezárultával születhet”, írták. Közölték azt is, hogy a magyar–olasz együttműködés továbbra is fennáll, az olasz fél által finanszírozott kikötői fejlesztés halad, és a projektről még 2026 májusában Magyar Péter Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is egyeztetett római látogatásakor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!