Hogyan győzzön le másokat, vagy hogyan értse meg önmagát – mi a modern férfi fontosabb dilemmája?

Iparági klisé, hogy női olvasók nélkül a kiadók lehúzhatnák a redőnyt: egy kutatás szerint a nők kétszer nagyobb arányban vásárolnak legalább negyedévente könyvet, mint a férfiak. Ennek okai mélyre nyúlnak. A férfiaktól hagyományosan inkább aktivitással járó tevékenységet várnak el, a lányokat pedig gyakran terelik passzív elfoglaltságok felé, inkább elvárják tőlük a szorgalmat, az iskolai eredményeket. És elég erős kulturális beidegződés az is, hogy a családot a férfi tartja el, ami idő- és energiaigényes folyamat. Ha ő hazaér, nincs érkezése olyan bohém dolgokkal foglalkozni, mint a szépirodalom – örül, ha két szót tud váltani a gyerekkel, és megtalálja a távkapcsolót. Persze más tészta, ha ez a férfiember történetesen író, mert ugye ebben az esetben idejét és energiáit az irodalommal való mókolás emészti fel, ez az ő hivatása családfenntartóként. De ez nem változtat azon a tényen, hogy szórakozásból olvasni neki is luxus.

Közben ahogy a társadalom átalakul, úgy a szerepfelfogások is megváltoznak. Már nem szokványos családmodell az, ahol a férfi dolgozik, a nő pedig háztartást vezet (mondjuk, Magyarországon mikor volt az), sőt. Az irodalom pedig természetesen reflektál a változásra. Egész trend alakult ki a női szemszögű, specifikusan női szerepproblémákkal, mi több, traumákkal foglalkozó regények körül, ami olyan sikeres szerzőket tud felmutatni, mint Gurubi Ágnes vagy a Margó-díjas Halász Rita. Ez a folyamat természetes, hisz ezen a területen bőven van elmondatlan történet – Az arany embertől a Tüskevárig annyian méláztak férfidolgokról, hát most meg lehet hallgatni a nőket is. Persze látni kell, ez a fajta irodalom csak azért tudott trenddé válni, mert van piaca: konkrétan azokat célozza meg, akik amúgy is a könyvvásárlók zömét alkotják. És ezen a ponton bukkan fel a kérdés, miszerint:

de akkor ki ír regényt a férfiak szerepfelfogás-változásáról? Ki énekli meg honunkban a férfibánatot, a férfibút?

Nem mondom, hogy térdig gázolunk a regényekben, amelyek központba helyezik a témát, de azért akad mindjárt két író is, akinek mintha ez lenne munkássága origójában: Breier Ádám és Kötter Tamás. És ami külön izgalmas, ők ketten totálisan más előfeltevéssel közelítik meg a kérdést, és naná, hogy más eredményre is jutnak.

Kezdjük talán Kötter Tamással, hisz végtére is ő van régebb óta a pályán. Köttert legtöbben talán megafonos szerepvállalása miatt ismerik, pedig Rablóhalak című elbeszéléskötete még a 2010-es évek elején üdítő színfoltja volt a magyar irodalomnak. Főleg azért, mert egy olyan világból tudósított a szerző, amit addig íróink bottal se nagyon piszkáltak: a multik, a felső középosztálybeliek univerzumából, ahol az irodalom effektíve nem létezik, csak a gyakornoklányok meg az év végi bónusz. A Rablóhalak pont azért tudott eredeti lenni, mert lehetett a kiüresedés látleleteként olvasni, egyfajta globalizációkritikaként, ami mind témájában, mind nyelvében olyan elődökre támaszkodik, mint Bret Easton Ellis vagy Houellebecq. Mindebben ott volt a lázadás kósza gesztusa: hogy itt van valaki, aki nem szégyelli a drága nyakkendőjét meg a Porchéját, és ezzel szembemegy azzal, amit az írókról és az irodalomról eddig gondoltunk.

Sajnos azóta számos dolog történt Kötterrel, és ezek közül csak az egyik (és irodalmi értelemben nem is a legrosszabb) a NER-ben vállalt szerep. Fontosabb, hogy felhagyott az amúgy igen magabiztosan művelt novellaírással, és átnyergelt a regényekre. Gondolom, a novellistákkal ez néha előfordul, ám sajnos Kötternek a hosszabb lélegzetvétel valahogy nem áll jól. Az elbeszélésekre jellemző tömörség és jól fazonírozott párbeszédek eltűntek, és átvette helyüket a ménkű sok belső monológ meg a világ helyzetén való siránkozás. Olyan, mintha Kötter továbbra is novellában gondolkodna – novellányi a cselekmény, novellákra jellemző a szereplők hányaveti kidolgozása –, csak épp az egész konstrukciót megkísérli regény méretűre felfújni. A jól szituált, magasan kvalifikált, de permanens életválságban lubickoló férfi szereplők viszont megmaradtak, ami azért jó, mert így alkalmam nyílik illusztrálni, hogyan gondolkodik a szerző a férfiak világban elfoglalt helyéről.

Ez legélesebben talán a Vikingek című regényben érhető tetten. Ennek főhőse Mátrai Dezső, aki bizonyos értelemben a szokásos Kötter-figura kapuzárási pánikkal, meg az azzal kapcsolatos gondokkal, hogy hiába áll nálam magasabb szinten a bérhierarchiában, nem tud annyi nővel lefeküdni, ahánnyal akar. No most Dezsőnek mindezen túl komoly traumája is van. Mégpedig az, hogy ifjúkorában hiába esett szerelembe egy lánnyal, az mégis inkább egy vízilabdázóval kavart. Kötter világában ez egy olyan seb, amit csak pszichológus igénybevételével lehet kezelni. (Ennyit arról, mit tud Kötter a traumákról.) Dezső problémáit mégsem a pszichológus oldja meg, hanem a... kapaszkodjanak meg: a Netflix. (Ez egy elég jó Netflix-reklám lenne.) Elkezdi ugyanis nézni a Vikingek című sorozatot, ami tudvalevőleg a modern férfi szerepminták valóságos tárháza. És láss csodát, megváltozik (a „gyógyulás” kifejezést erősnek érzem ide), kigyúrja magát, majd alfává evolválódik, aki képes maga alá gyűrni főnökét (metaforikusan), valamint főnöke feleségét (kevésbé metaforikusan).

Amíg ezt emésztgetjük, ugorjunk át Breier Ádám könyvére. Breier amúgy filmrendezőként ismertebb, Lefkovicsék gyászolnak című mozija díjakat is begyűjtött. Első könyve, a Hetvenegy farkas Stern Gábor története. Stern egyetemi oktató, ami önmagában képez egy fontos ellentétet Kötter jellegzetes figuráival: intellektuális, önelemző típus, erős morális iránytűvel – ez utóbbi olyasmi, ami a Kötter-hősöknek ritkán van, és általában nem is igen tudják, mi fán terem. Breier elbeszélője két központi problémával szembesül: az egyik, hogy hamarosan apa lesz. A másik, hogy jó 15 évvel ezelőtt tett valamit egy lánnyal, amire ugyan nem emlékszik, de tart tőle, hogy traumatikus élményt okozott vele. (Van még számos más probléma is, de az egyszerűség kedvéért ezekről most nem tennék említést.) És mindezt nem söpri a szőnyeg alá, hanem utánamegy – tulajdonképpen veszélyezteti egész egzisztenciáját azért, hogy restaurálja saját lelki békéjét. Itt is megvannak az irodalmi előképek, bár kevésbé direkten: a Philip Roth-féle amerikai epikus próza, amiben a szereplők etikai kérdések iránti olthatatlan vonzalmát egy célratörő, takarékos nyelv teszi nemcsak emészthetővé, de kifejezetten olvasmányossá.

Világos, hogy két teljesen eltérő férfiképet látunk. Kötterét nevezhetjük hagyományosnak, bár kétségkívül annak egy extrém változata. Itt a lényeg a siker: ahogy a viking harcost a felprédált monostorok minősítik, úgy Mátrai Dezső önképe akkor szuperál, ha megfelelő számú nőt hódított meg és megfelelő előmenetelt tud felmutatni a vállalati hierarchiában. Minden visszacsatolás külső, dögöljön meg Kant a kategorikus imperatívusszal – ami fontos, hogy a delikvens reprezentáljon, látszódjon rajta a siker, élére legyen hajtva a díszzsebkendő, a bor palackja pedig minimum 50 euró legyen. Jellemző, hogy a főszereplő problémáit sem a lélekgyógyászat oldja meg (hisz mi a lélek? valami női dolog), hanem egy filmsorozat és az intenzív fekvenyomás. Ez a férfitípus nem adja meg magát a társadalmi átalakulásnak, sőt azt kártékony folyamatnak tartja, olyasminek, ami támadja a klasszikus férfiszerepeket, és aminek ellent kell állni.

Stern Gábor pedig pont az a fajta figura, akinek puszta létezése kihívás ezzel a megközelítéssel szemben. Mert mit csinál Stern végső soron? Lepaktál az ellenséggel. Felismeri, hogy a szerepmodellek, amelyeket a családtól, a környezetétől tanult, nem állandóak, hanem igenis átgondolásra szorulnak. Megérti, hogy férfinak lenni a 21. században nem ugyanaz, mint férfinak lenni 1025-ben, Dániában. Ha a társadalom vagy az élethelyzet változik, akkor a szerepnek is változnia kell. Nem arról van szó, hogy alapból jobb ember, mint Mátrai – hibákat követ el, őt is az önérdek motiválja, önelemzése pedig esetenként egoizmusba fordul. Ugyanakkor folyamatosan reflektál önmagára, a világra, a környezetére. Mátrai szerint ez talán gyengeség – én azt gondolom, rugalmasság. Amíg Mátrai azt tanulja meg, hogyan győzzön le másokat, addig Stern azon dolgozik, hogy értse önmagát. Az első zéró összegű játszma, a második win-win. Mit mondjak, én magam nyugodtabb lennék, ha Sternek között nőne fel a lányom, nem pedig Mátraik között.

Kötter Tamás: Vikingek,
Kalligram, 2022, 4990 Ft

Breier Ádám: Hetvenegy farkas
21. Század, 2025, 4990 Ft