Rekordidő alatt elfogytak a jegyek a Telex Olvasóklub októberi alkalmára, amelyen Hermann Hesse Sziddhártha című regényéhez kapcsolódva szó esett a belső úton való elindulásról, elcsendesedésről, különféle énkonstrukciókról, de Buddha mellett elhangzott Arisztotelész, Nietzsche, Hegel és Emil Cioran neve is. Az olvasóklub vendége Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-gitárosa volt.
Amikor augusztusban kijelöltük az olvasóklub őszi olvasmányait – így a Sátantangót Krasznahorkai Lászlótól –, még nem sejtettük, legfeljebb csak reménykedtünk benne, hogy hamarosan újabb Nobel-díjas magyar szerzőnek örülhetünk. Azóta viszont már történelem: a Svéd Akadémia október 9-én Krasznahorkainak ítélte a legrangosabb irodalmi elismerést. A hivatalos indoklás szerint a magyar író látnoki erejű műveiért részesült a díjban, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét.
November 12-én, szerdán fél 6-tól tehát jön a kultikus Sátántangó, amiről Kiss László íróval beszélgetünk majd. Az olvasóklubra jegyek korlátozott számban itt kaphatók.
„Először egy gyönyörű novelláját olvastam. A Néma a süketnek (1899 – 1999) a Népszabadság 1999. december 24-i számában jelent meg. Egy egész oldalnyi emelkedett hangvételű próza. Kikészültem tőle, a mai napig etalon. A regényeket a Háború és háborúval kezdtem. Azonnal, az első mondatával beszippantott – ezzel meg is vagyunk, gondoltam, és jött sorban a többi. Bármit olvastam tőle, mindannyiszor ugyanabban a labirintusban kóboroltam. De nem volt okom a kétségbeesésre, mert tudtam, a menekülés, a kitörés: esélytelen. A Krasznahorkai-műben ragyog a sötét, csodás a környezetábrázolás, a szereplők pedig folyton mennek valamerre. Kérdés, haladnak-e. El ne felejtsem: kitűnő a humora. Most például a Sátántangót olvasom újra, és sajnos nagyokat nevetek. Néha” – idézte fel Gyulán élő vendégünk a Krasznahorkai-élményeit.
- Telex Olvasóklub #6
Krasznahorkai László: Sátántangó
2025. november 12. 17:30
vendég: Kiss László író
házigazda: Vass Norbert szerkesztő-újságíró
Jegyet veszek!
Decemberben Bíró Kriszta színésznővel és egy igazi klasszikussal, William Shakespeare Rómeó és Júliájával folytatódik majd a Telex Olvasóklub.