Tavaly ilyenkor azok közé tartoztam, akiket nem lepett meg különösebben a dél-koreai Han Kang irodalmi Nobel-díja, hiszen olyannyira nagyra értékeltem korábban a szerzőt, hogy leghíresebb regényét, a Növényevőt egyenesen Kafka örökségének neveztem, és mint ilyen kaliberű alkotónak, szerintem egyértelműen járt neki a legjobban hangzó irodalmi elismerés. De szerencsére nemcsak én ismertem jól az író munkásságát, hanem sok hazai olvasó is, mert egészen nagyot mentek az elmúlt években magyarul megjelent művei.
Han Kang három magyarul is olvasható könyve – a Növényevő, a Nemes teremtmények és a Görög leckék – mind más-más oldalról, de következetesen feszegeti az emberi lét határait.
- A Növényevő egy szürke, engedelmességre nevelt feleség történetét mutatja be, aki egy nap felhagy a húsevéssel, és ezzel nemcsak a családja, hanem magának az emberi létnek a szabályait is visszautasítja. A három nézőpontból elmesélt regényben a nő sosem szólalhat meg a mindennapokban, csak álmain keresztül, és miközben lassú leépülését figyeljük, rájövünk, hogy a realizmusba oltott szürrealizmus itt maga a valóság.
- A Nemes teremtmények az 1980-as kvangdzsui mészárlást dolgozza fel, többféle nézőpontból, köztük E/2-es elbeszélői formával is. A szöveg líraisága és a naturalista brutalitás közti feszültség rendkívül megrázó: kisgyermekek halálát, katonai kegyetlenséget, a túlélők széthullott életét láttatja, miközben rámutat arra is, hogyan próbálta a hatalom elhallgattatni a történteket.
- A Görög leckék még inkább széttartó szerkezetű, gyakran az esszé és a szabadvers határán egyensúlyoz. Két magányos, sérült ember története bontakozik ki benne: egy férfié, aki fokozatosan megvakul, és egy nőé, aki újra elveszíti beszédképességét. Az ő világukban a szavak nem a megértést, hanem sokszor épp az elszigeteltséget erősítik. Han Kang itt a nyelv és az emberi kommunikáció törékenységét emeli középpontba, miközben olyan hideg, kafkai hangulatot teremt, amely egyszerre felejthetetlen és nyomasztó.
Ez a három kötet együtt mutatja meg, miért számít a dél-koreai alkotó az utóbbi évek egyik legeredetibb és legsokoldalúbb szerzőjének: írásaiban a líraiság és a kegyetlenség, a szépség és a pusztulás elválaszthatatlanul fonódik össze.
Ezekhez képest hol helyezkedik el az új kötet?
Ha a tavaly év végén megjelent Görög leckékről el lehetett mondani, hogy egyértelműen a legelvontabb és legkevésbé regényszerű Han Kang-alkotás, a most kiadott Nem válunk szét a legegyszerűbb felépítésű és legolvasóbarátabb darabnak tekinthető a magyarul megjelent kötetek között. Maga a cselekmény igen egyszerűen összefoglalható: elbeszélőnket, a néhány évvel korábban megírt és egy Dél-Koreában történt népirtásról szóló könyve megjelenése óta depresszióval küzdő Kjonghát egy nap váratlanul felhívja régi barátnője, a súlyos balesetet szenvedő Inszon, hogy megkérje, azonnal utazzon el az egy isten háta mögötti szigeten lévő otthonába, és lássa el kedvenc papagáját, különben az állat elpusztul. Lelkiismeret-furdalással küzdő hősünk (ácsmunkával is foglalkozó barátnője éppen Kjongha egyik projektjének készítése közben sérült meg horrorisztikus módon) ezt a megbízatást annak ellenére is elvállalja, hogy közben kitör egy óriási hóvihar, ami egy idő után nemcsak lehetetlenné teszi a közlekedést, de könnyen életveszélybe sodorhat egy olyan felkészületlen személyt, mint városlakó elbeszélőnk. Így tehát megindul a versenyfutás az idővel szemben valamiért, ami természetesen sokkal többet jelent, mint egy alig húszgrammos madár élete.
Az írónő szinte azonnal képes elérni, hogy műve egyszerre két (vagy három) szinten is működni kezdjen. Először is a realitások talaján, ahol ez a törékeny asszony lépten-nyomon kénytelen szembenézni a hol tomboló széllel, hol baljós szélcsenddel érkező hóeséssel, amihez foghatót korábban még csak nem is látott, és ami ezen az elhagyatott, általa alig ismert helyen folyamatosan az életére tör. Itt minden egyes lépést, tettet jól meg kell gondolni, hiszen egyetlen rossz döntés vagy mozdulat is halálhoz vezethet.
A második szint nem túl meglepő módon ismét a koreai történelem közelmúltjába és annak is egy mai napig kibeszéletlen szeletéhez vezet, melyhez ezer szállal kapcsolódik mindkét nő élete.
„Sűrűn zuhogott a hó.
A mező, amelyen álltam, egy dombban ért véget, és az emelkedőtől egészen az én oldalamig ezernyi fekete fatörzset állítottak fel. Különböző magasságú törzsek voltak, mint különböző korú emberek, és olyan vastagok, akár a vasúti talpfák. Mégis inkább dőltek és görbék, mintsem egyenesek. Mint ezernyi, egymás felé forduló, görnyedt férfi, nő és vézna gyerek.”
Kjongha ugyanis elég gyakran küzd rémálmokkal, amelyeket minden bizonnyal a múlt szörnyűségei táplálhatnak, Inszon pedig nemcsak munkája (eredendően dokumentumfilmes), de szülei révén is kötődik a csedzsui mészárláshoz, amikor is az amerikaiakkal szövetséges déliek meggyilkoltak több tízezer, kommunistának tartott, ám valójában zömükben ártatlan civilt, köztük nőket és gyerekeket is. Erről az esetről azonban évtizedeken keresztül még csak beszélni sem lehetett.
„Nagyjából negyven ház állt egykor a túloldalon, aztán amikor 1948-ban elrendelték a kiürítésüket, felgyújtották őket, és a bennük élő embereket lemészárolták.
Egészen addig a házunk nem volt olyan félreeső. Egy falu állt a patak túloldalán.”
Ez maga a horror
A cselekmény előrehaladtával azonban egy új szint is belép, ahol szép lassan kezd összekeveredni a valóság és a képzelet, a múlt és a jelen egy olyan térben, ami látszólag valóságos, ám amelyet egyre inkább a szürrealizmusba hajló horror ural. Mert ahogy egyre inkább tért kapnak a csedzsui események, kiderül, hogy a valóság maga a horror.
Han Kang stílusa itt is lírai, szinte lebegő: a hó, a szél, a csend motívumai vissza-visszatérnek, mintha maga a természet is részt vállalna a kimondhatatlan teherből. Így a könyv egyszerre szól a barátság törékenységéről és erejéről, az emberi kötelékekről, amelyek képesek megtartani bennünket, még ha a múlt sebeivel együtt kell is élnünk.
A Nem válunk szét tehát nem csupán egy túlélőtörténet, hanem a traumák és az emlékezés könyve is, amelyben a hóvihar fehérsége lassan a kollektív felejtés metaforájává válik. Han Kang ebben a regényben is megmutatja, hogy mennyire mesterien képes a hétköznapi cselekményt átitatni a történelem árnyaival és a lét legmélyebb kérdéseivel.
Ha a Növényevő volt a test lázadásának, a Nemes teremtmények a történelem sebeket tépő emlékezetének, a Görög leckék pedig a nyelv határainak regénye, akkor a Nem válunk szét a kötődés és az emberi felelősség regénye. Egyszerre szól arról, hogy miként lehet túlélni a múlt kimondhatatlan borzalmait, és arról, hogy talán soha nem is válunk el igazán attól, amit magunk mögött hagytunk.
Han Kang ismét olyan művet tett le az asztalra, amelyben a személyes és a történelmi, a realista és a szürreális, a lírai és a brutális elemek páratlan erővel fonódnak össze – pontosan azért, mert a szerző tudja: az igazi horror nem a képzelet szüleménye, hanem maga a valóság.
Han Kang: Nem válunk szét
Fordította: Kiss Marcell
Jelenkor, 2025, 4999 Ft
A könyvet október 4-én mutatták be a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Koreai Kulturális Központ és a Jelenkor Kiadó közös szervezésében.
