A budapesti temetők ihlette regény keményebb, mint a norvég tél, és a presszókávénál is feketébb

Nem tudom, mit szólnak ehhez a true metálheadek, de megkockáztatom, hogy Seress Rezső Szomorú vasárnapja volt az emberiség történetében az első black metal kislemez. Seresst egy másik dala is a sötétséghez köti. Figyeljük csak a szöveget: „Fizetek, főúr, volt egy feketém, / és egy életem, amit elrontottam én.” Az előbbi két sorral leírható Karel Veselý Fém című regényének cselekménye is. A fekete itt persze nem presszókávé. „A fekete a fény hiánya.” A fekete Veselýnél a black metal.

A Kelet-Európa-kód

Az utóbbi időben számos, térségünkből származó író állítja középpontba a metált. Csupán a magyar nyelven olvashatók közül eszünkbe juthat a szlovák Jaroslav Rumpli Gabonakörök – A death metal rövid története című műve, a lett Jānis Joņevstől a számomra különösen kedves Metál, de nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk, elvégre 2023-ban Cserna-Szabó András szerkesztésében megjelent a 21 metáldal apropóján írt prózákat közlő Stay Brutal antológia. Különös, de mintha elsősorban a keleti blokk széthullása környékén szocializálódó szerzők számára lenne érvényes Kelet-Európa-szimbólum a metál.

A Metropolis Media Group kiadásában, Hanzelik Gábor fordításában megjelent Fém írója 1976-ban született, és éppen annyi idősen kezdett black metalt hallgatni, amikor a regényhősei megalapították a zenekarukat. Míg az íróra a cseh Master's Hammer zenekar klipje gyakorolt hatást, a kötetben szereplő kiskamaszoknak a Darkthrone jelentette a kapudrogot.

Maszkok és búvóhelyek

A Fém borítója szépen színre viszi, hogy a black metal beöltözést, maszkviselést kínál, ami amúgy is a kamaszkor legfontosabb velejárója, metaforája, szimbóluma. A szimbolikus maszkokat rendszerint levetik a tinédzserek, Veselý elbeszélőjének viszont idősebb korában is a metál jelent önmaga és a világ elől biztonságos búvóhelyet. Nehéz volna a narrátort rokonszenvesnek tartani. Az orosz irodalomból ismert felesleges ember fogalmával rokonítható, csakhogy ő nem a társadalomnak, hanem elsősorban saját maga számára felesleges. Kerüli az életet, menekül és szökik szüntelen. Sodródik, de a folytonos kimerültségen túl nemigen értjük mizantrópiájának okát. Az előbbiek miatt a kötet rendhagyó coming-of-age sztoriként is olvasható. Amiatt rendhagyó, mert az üresbe kapcsolást tematizálja a kötődések kialakulása és a rugalmas elszakadás helyett.

Az üresség a Fém az egyik legfontosabb motívuma. Éppen ezért remek döntés, hogy pár becenéven kívül lényegében nincsenek a kötetben nevek. A elbeszélőt Niknek, azaz Senkinek hívják, ez pedig, mint kiderül, a saját magának tulajdonított jelentéktelenséget fejezi ki, de az észrevétlen jelenlét jellemző a hangszerére is. Nik a zenekar basszusgitárosa, vagyis Veselý a történelmi regényekből ismerős sémát követi. Nem a frontember szemszögéből meséli el a történetet, hanem valakiéből, aki ott volt ugyan, végigélte a csoportdinamika szempontjából fontos harcokat, de végig az árnyékban maradt.

Az árnyék említése abból a szempontból félrevezető, hogy ebben a regényben ritkán süt ki a nap. Alulvilágított pincékben, kihalt kórházi folyosókon, egy meg nem nevezett erdő mélyén és koszos garzonlakásokban játszódik a jelenetek java. Amelyek megírásához, amint a Fém kötetbemutatóján kiderült, a szerző egy ösztöndíjnak köszönhetően a budapesti temetőket járva gyűjtött ihletet.

A metál háború?

Az ürességgel kapcsolatos, azt hiszem, az is, hogy a regény helyszíneit nem lehet beazonosítani. Míg azonban – nem függetlenül a különféle szerek, a stressz, a fájdalom vagy éppen a zene által módosított tudattól – a tér elmosódott a Fém fejezeteiben, az idő nagyon is konkrétan van jelen. A közelmúltból indulunk, és a cikcakkos kronológiából építkező cselekmény a közeljövőig nyújtózkodik. Az 1990-es és a 2000-es évek leírása realistának tekinthető, a 2020-as, 30-as és 40-es években játszódó epizódok viszont egy sötét fantasy felé térítik el a regényt. A szöveg hullámzó színvonalú (a legszebb a főhős édesanyjának elvesztését elbeszélő szakasz), és elsősorban ez utóbbi fejezetek kínálják a Fém kevésbé kidolgozott részeit.

„Harcosok vagyunk, háborúban, az a küldetésünk, hogy zenével cincáljuk darabjaira a világot” – olvassuk a kötet elején. A háborús metaforika végigvonul a szövegen, csakhogy csavar rajta a szerző egy különöset. Egy idő után ugyanis a Fém valóságában a metál hivatalos állami doktrína lesz. A 2024-es választást a regényben (50 százalék fölötti eredménnyel) egy metálos párt nyeri. Az elbeszélő kommentárja szerint a keménységre, a szigorúságra és a kompromisszummentességre szavaztak az emberek. Nem sokkal később

a metál nevében győzelmet arató politikusok lezáratják a határokat, cenzúrát vezetnek be, és feláll egy furcsa, adatalapú autokrácia.

Mindez izgalmas felvetés, ugyanakkor érzésem szerint a kötet számára túl nagy vállalást jelent. A disztópikus rendszer működését a regény csak elnagyoltan ábrázolja, és azt sem mutatja meg, hogy mi a különbség az eredeti céljaitól eltávolodott, valamint a tinédzserek által egykor rajongott, azaz a doktrinerré lett és a „tiszta” metál között. Az sem igazán világos, miként szolgálja egyáltalán a metál a politikumot. (Pedig a teatralitástól önmagunk túl komolyan vételéig bőséggel kínálkoznának párhuzamok.)

Végtelenített feketeség

A Fém fejezeteinek mottójaként egy-egy dalszövegrészletet olvashatunk. Többek között a Hellhammer, a Slayer, a Venom, a Mayhem vagy éppen a Burzum sorait, amelyek voltaképpen az adott rész összefoglalásaként is megállják a helyüket. Valahogy úgy, mint Milne Micimackójában, csak épp vért, verítéket és könnyeket ígérve mókás kalandok és kedélyes találkozások helyett.

Egy black metalos élete persze nem pont játék és mese. Nemcsak a zenekaron belüli feszültségekkel, de később a válással, az édesanyja halálával, önnön kitaszítottságával és ilyen-olyan testi-lelki sérülésekkel is szembe kell néznie. A regény egy pontján az elbeszélőtől annyira távol kerül a külvilág, hogy csak rizst és elemet vásárolni jár el otthonról. Utóbbit amiatt veszi, hogy az elsötétített szobájában végtelenítve hallgathassa a walkmanjén a black metált.

Többször megfogalmazódott bennem olvasás közben, hogy a Fém se más, mint egy prózába átírt, végtelenített black metal lemez. Nemcsak a stílus legfontosabb témái és toposzai köszönnek vissza a lapjain, hanem a szcéna mitológiájának elemei is a Krisztusra utaló keresztnév megváltoztatásától a sötét rituálékon át a gyilkosságokig. A mániákus énekes és a totemszerű-sztoikus gitáros ugyancsak a műfaj archetípusai. Ahogy a black metál Szent Gráljaként (ugye milyen szép képzavar?) ábrázolt eltűnt demókazetta is.

Elveszve, búskomoran

„A sötétség testté lett, és utat mutatott” – parafrazeálja egy helyütt János evangéliumát a szöveg. A bibliai allúziók különben visszatérő elemek. Hiszen a Fém a hitről és az árulásról szól voltaképp. A legfontosabb kérdése pedig az, hogy

lehet-e a black metal élethosszig tartó projekt.

Innen nézve persze érthető, hogy humorral a legkevésbé sem vádolható a kötet. És bár éppen ez az, ami az ábrázolt témát hitelessé teszi, az én ízlésemnek túl komoly, túl emelt tónusú, ebből adódóan pedig egy kissé levegőtlen is volt a szöveg. A búskomorság, az elveszettség és a monotónia, amik egy black metal lemez fontos építőelemei, egy 300 oldal hosszú prózai művet monotonná tesznek, és búskomorrá. Az olvasó pedig egy idő után úgy érezheti, hogy elveszett a sorok között.

Karel Veselý: Fém
Fordította: Hanzelik Gábor
Metropolis Media Group, 2025, 6490 Ft