
„Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta”
– írta az álnév mögé rejtőző Rufus Wilmot Griswold a New York Tribune hasábjain 1849. október 9-én. Griswold régóta Poe haragosának számított, ezért a nekrológ tónusa szokatlan talán, de legalább a halál időpontját helyesen adta meg. És annyira ködös az egész história, hogy már ez sem kis dolog ebben a sztoriban.
Bőrig ázva Baltimore-ban
Edgar Allan Poe-t elsősorban hátborzongató történeteiről ismerik az olvasók, vele kapcsolatban azonban a halála talán a legmisztikusabb eset. Illetve életének utolsó napjai. Fogalmunk sincs róla ugyanis, hogy hol tartózkodott, mielőtt felbukkant volna Baltimore-ban magára hagyva, magatehetetlenül. A History and Imagination cikke szerint Poe július 29-én előadó körútra indult, hogy pénzt gyűjtsön egy irodalomkritikai folyóirat megjelentetésére, amelyet mihamarabb szeretett volna elindítani. Szeptember 26-án Richmondban, Virginiában tartózkodott, ahol egy barátjával, bizonyos dr. John Carterrel találkozott. Este az ismerőseivel vacsorázott, majd felszállt egy New Yorkba tartó folyami hajóra. A járat másnap Baltimore-ba érkezett, ahol Poe elhagyta a fedélzetet. Aztán október 3-án került újra elő.
Október 3-án – írja a Smithsonian – Baltimore-ban piszkosul esett. Aznap tartották a helyi választásokat, és a 4-es számú körzet voksainak leadására a Gunner's Hall nevű kocsma szolgált ideiglenesen. Ide tartott a Baltimore Sun munkatársa, Joseph W. Walker, aki a közeli csatornában egy alaposan elázott embert pillantott meg. A roppant kimerült alak különös ruhát viselt, szemmel láthatóan nem a saját méretét. Walker felismerte, hogy Poe lehet az, és úgy ítélte meg, a legjobb lesz őt mielőbb a Washington College kórházba szállítani. Poe itt hunyt el, október 7-én hajnali 5 órakor, de az ápolóinak nem sikerült kiszedni belőle, hogy került a városba, és mi történt vele azelőtt, hogy Walker rátalált. A halála előtti éjszakán többször kiáltotta a Reynolds nevet, de máig nem sikerült kideríteni, kire gondolhatott.
Mi lett Poe veszte? – elméletek a veszettségtől az agydaganatig
Ahogy a halálának oka is bizonytalan. A korabeli lapok „túlzott agyi vérbőségről”, illetve „agyi gyulladásról” számoltak be – ezek voltak a bevett eufemizmusok, amelyek mögött az elhunyt önpusztító életmódját lehetett sejteni. Az Open Culture cikke a következő elméleteket sorolja fel: halálra verték, epilepsziás rohamot kapott, az alkoholizmusba vagy az elvonási tünetekbe halt bele, mérgezés, cukorbetegség, egy öröklött anyagcsere-betegség vagy a szívének leállása végzett vele, esetleg szén-monoxid-mérgezése volt, de nem zárják ki azt sem teljesen, hogy gyilkosság áldozata lett. És ahelyett, hogy idővel megcáfolták volna valamelyik teóriát, a legújabb feltételezések között további lehetséges okként szerepel az agydaganat, a nehézfém-mérgezés és az influenza. Az idők folyamán ráadásul Poe halotti bizonyítványának és az orvosi kartonjának is nyoma veszett.

Poe haláláért kortársa, Joseph Snodgrass szerint a mértéktelen alkoholfogyasztás felelős. A baltimore-i szerkesztő-újságíró számos előadást tartott, és jó néhány cikket írt az esetről, elrettentő példaként idézve az író-költő életmódját. Mindez a Poe Múzeum blogján olvasható szöveg szerint remekül passzolt Snodgrass programjába, aki az alkohol betiltása érdekében emelte fel a szavát.
Az Edgar Allan Poe Társaság honlapja a veszettségről is beszámol a lehetséges halálokok között, és itt bukkan fel a legkülönösebb és egyben legizgalmasabb teória, aminek a Baltimore-ban tartott választásokhoz van köze. Az idő tájt – derül ki ugyancsak az Edgar Allan Poe Társaság oldalán – a korrupció és az erőszak járta át a marylandi városban a politikát. A pártok hajlandók voltak egészen szélsőséges eszközökhöz folyamodni, hogy biztosítsák a jelöltjeik sikerét. Szavazólapokat loptak el, bírókat vesztegettek meg, és megfélemlítették a másik tábor potenciális szavazóit.
Néhány banda arról volt ismert, hogy járókelőket raboltak el, és egy „ketrecnek” nevezett szűk szobában tartották őket fogva. Arra kényszerítették a pórul jártakat, hogy szavazóhelyiségről szavazóhelyiségre járjanak, és újra meg újra voksoljanak. Olykor lecserélték a ruhájukat, netán álbajuszt ragasztottak fel nekik, hogy ne tűnjön fel a turpisság. Annak érdekében pedig, hogy engedelmességre bírják áldozataikat, alkohollal itatták őket, nem ritkán pedig alaposan helyben is hagyták szerencsétleneket.
Az, hogy Poe-t éppen egy szavazókörzet előtt találták meg, hogy nem volt józan, és hogy rá látványosan nem passzoló öltözéket viselt, mind erősítik ezt a teóriát. Bár az igazságtartalma nem igazolható, a Poe-életrajzok túlnyomó többsége komolyan számol ezzel az eshetőséggel is.
Rózsaszirmok és konyak
Poe-nak színészek voltak a szülei, és feltehetően a Lear király egyik szereplőjéről kapta a keresztnevét. De Shakespeare-drámába illik az a ceremónia is, ami száz évvel a halála után vette kezdetét. 1949. január 19-én, vagyis a szerző születésnapján egy rejtélyes alak tűnt fel Baltimore-ban, a Poe eredeti sírhelyét jelző emlékműnél. Fekete öltözéket viselt, az arcát fehér sál takarta el. Három szál rózsát tett a földre, elfogyasztott egy pohár konyakot, ami pedig az üvegben maradt, azt ott hagyta a helyszínen – a megholtra bízva, mit kezd vele.

A Poe-koccintó, ahogy a popkultúrában nevezik, évtizedeken át visszatért, megismételte a rituálét, aztán komótosan elballagott. A kilétére nem derült fény, és attól tartok, Poe halálához hasonlóan ez a rejtély sem oldódik meg, „Soha már!”.