Krasznahorkai: Magyarország egy olyan anya, aki iszik, verekszik, megver minket, mégis szeretem

„A helyzet az, hogy én soha nem akartam író lenni” – mondja az október 9-én irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László a svéd állami televízió által készített, az életét és az életművét bemutató friss dokumentumfilmben. Majd úgy folytatja, dolgozott bányában, mezőgazdasági telepen, sok minden szeretett volna lenni, de író történetesen sosem. Csupán egy könyvet szeretett volna írni azokról az impressziókról, amelyek a társadalom alján érték őt.

A legcinikusabb hazugság és a költözködés

A riporternek elmeséli, hogy 19 éves korában elhagyta a családját, és hátat fordított „a kisvárosi burzsoá kultúrának”, hogy Kafka és Dosztojevszkij hatása alatt elkezdje járni az országot, és olyan helyeken vállalt munkát, ahol a legszegényebbekkel találkozhatott. „Ennyi jó embert el sem tudtam képzelni egy társadalomban, mint ebben a legalsó rétegben” – fogalmaz. A Kádár-kormány a periférián élő szerencsétleneknek Paradicsomot ígért, mondja az író, és „ennél cinikusabb hazugságot életemben nem hallottam”. Az elfeledettek és hátrahagyottak lettek az 1985-ben írt első regénye, a Sátántangó szereplői, akik „már készen álltak arra, hogy valaki szavakat találjon a sorsukra”.

Krasznahorkai Szentendrén találta meg a hozzá hasonlóan gondolkodó művészek közösségét. A forgatócsoport felkereste az íróval a városi könyvtárat, hiszen ahogy korábban beszámoltunk róla, a Nobel-díjas szerző az itt töltött 18 éve emlékére 18 + 1 könyvet ajándékozott az intézménynek művei külföldi megjelenései közül. Krasznahorkai sokfelé élt, és a költözködésről azt mondja, amikor nagyon elviselhetetlennek érzi az aktuális tartózkodási helyén mások kínjait, illetve idiotizmusát, akkor továbbáll. „Vagyis mindig valahonnan megyek el, nem valahová akarok elmenni.”

Jóvá tenni a korábbi írásokat

Felidézi, hogy 30 éves volt, amikor először átlépte a magyar határt. A szovjet zóna elhagyásának élménye mélyen megérintette őt. Úgy fogalmaz, nem emlékszik rá, hogy élete első 18 évében valaha látta kéknek az eget, vagy zöldnek a réteket.

Hogy ellentétben a terveivel miként lett mégis író, arra Krasznahorkai a dokumentumfilm egy későbbi fejezetében tér ki. Azt mondja, amikor újra el kellett olvasnia a Sátántangót, hogy forgatókönyvet írjon belőle, nem találta tökéletesnek a regényt. „Azért írtam meg a következő könyvemet, hogy megpróbáljam kijavítani az előzőt… Jóvá tenni.” Arról is beszél, hogy elsősorban a különös, végtelenül sebezhető alakok, az áldozatok érdeklik, „ők azok – fogalmaz –, akikért érdemes írni, akiket megsiratunk”.

Mi is felelősek vagyunk

A riporter kérdésére az író azt mondja Orbán Viktornak a Nobel-díjjal kapcsolatos reakciójára, hogy formálisan gratulált neki a miniszterelnök, ő pedig formálisan megköszönte azt. A Magyarországhoz fűződő viszonyát pedig a következő módon írja le: „Az anyám iszik, ilyenkor elveszti a szépségét. Az anyám, ha iszik, verekszik, megver minket is, gyerekeket. Az anyám nem főz, ha iszik, és az anyám folyamatosan leépül. Nekem kell főznöm a kishúgomra. És mégis szeretem. És a kérdés: Hogy? Miért? Mert az anyám. Ennyit a hazáról.”

Az itthoni politikai helyzetet borzalmasnak látja. Úgy fogalmaz, Magyarország a rendszerváltozás után eljátszotta a lehetőséget, hogy olyan ország legyen, amiben az emberek a körülményekhez képest viszonylag jól megvannak. És hozzáteszi: ezt nemcsak a politikusok alakították így, hanem része van benne nekünk, alattvalóknak is.

Derűs végnapok

A film végén, arra a kérdésre, hogy mi a tennivaló a mostanihoz hasonló, apokaliptikus időkben, Krasznahorkai azt javasolja:

a néhány napot, ami a végítéletig még hátravan, töltsük sírás helyett finom ételekkel és italokkal, boldogan.

De nemcsak az ehhez hasonló ajánlatai miatt érdemes megnézni a 30 perces dokut, hanem amiatt is, mert látunk benne gyulai archív felvételeket, kreuzbergi punkokat, felvillan egy Kádár-beszéd, és néhány 1956-os pillanatkép, valamint Tarr Béla Krasznahorkaival közös filmjéből is néhány jelenet. Az író beszél a Tarr Bélával közös munkáiról, illetve arról, hogy miért váltak el az útjaik. Kiderül továbbá, kinek a zenéje csendül majd fel a díjátadón. 9:21-től svédül hallgathatunk meg a Sátántangóból egy részletet.

Az SVT Krasznahorkai Lászlóról készített portréfilmjét ide kattintva lehet megnézni.