Tapasztó Orsinak ez volt az elmúlt 25 év egyik legfontosabb kötete

2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.

Ezúttal Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete kutatójának válaszát közöljük.

„Állok a könyvespolcom előtt, próbálom eldönteni, melyik könyvről írjak, és folyton visszakanyarodik a tekintetem ehhez. A művészeshez. Nem hagy nyugodni, mert kötődöm hozzá, mert többször fordította ki a sarkából az életem, vagy mentett meg legmélyebb gyászidőszakom legsötétebb bugyraiból. Szóval álljon itt Julia Cameron A művész útja című könyvének ajánlója, ez a kötet volt az elmúlt huszonöt évem egyik legfontosabb olvasmánya.

Ha a cél az, hogy kibontakoztassuk a kreativitásunkat, akkor ez a könyv kreativitásfejlesztő módszer, de valójában egy mély önismereti folyamat, amely szinte terápiás pontossággal nyúl hozzá ahhoz, ami elakadt bennünk.

A terápiás pontossággal pedig nem azt akarom sugallni, hogy helyettesít egy terapeutát, viszont amit egy könyv önismeret terén el tud érni, azt ez a könyv tapasztalatom szerint eléri.

Ugyanakkor Cameron radikálisan hisz abban, hogy mindannyian alkotók vagyunk, csak sokan régen eltemettük a kreatív énünket: szégyen, félelem, megfelelés, kritikák vagy kudarcélmények hatására. A kreativitás nem tehetség, hanem a szabadság kérdése, ez a szabadság pedig újraépíthető. És ha szabadság van, akkor önbecsülés is van, saját hanggal, erővel, karakterrel. Ez már önismeret. Visszatalálni ahhoz a valamilyenségünkhöz, amivel születtünk, csak útközben megtanítottak minket viselkedni, alkalmazkodni, meghajolni, elhallgatni, tűrni. Mindez hasznos és szükséges a boldogulásunkhoz, kivéve ha már akkora bennünk a megfelelési vágy, hogy kalitka épül belőle a lelkünk köré.

A könyvben vázolt program tizenkét hétig tart, egyik alapgyakorlata pedig a reggeli oldalak, amiről azért szeretnék részletesebben írni, mert rengeteg embernek segített jobb létállapotot elérni – nekem is. És azt hiszem, a mai magyar valóságban jól jöhet a jobb létállapot.

A reggeli oldalak három, kézzel teleírt lapot jelent. Közvetlenül ébredés után kell őket elkészítenünk, kávé előtt, mielőtt bárkihez szóltunk volna, és mielőtt teljesen felébredt volna az agyunk a ködös, alvás utáni állapotból. Ez a kulcs. Hogy még nem kapcsolt be, és nem gondol át minden betűt. Írás közben a stream of consciousness, azaz a tudatfolyam módszerét ajánlja az író. A kifejezést a pszichológiából és az irodalomból vette át.

Mutatom, a hagyományos írás szerint: »Ma reggel kávét ittam, és elhatároztam, hogy időben befejezem a munkát.« Tudatfolyam: »ma reggel kávé igen túl keserű de kell álmos vagyok gyűlölöm az életem zúg a fejem tegnap estéről vajon megírom-e végre a jelentést vagy megint halogatom…« A reggeli oldalak tehát megszakítás nélküli írást jelent. Azt, ami épp jön, szerkesztés nélkül, a helyesírásra és a megfogalmazásra sem figyelve, így számos személyes, banális gondolat is a papírra kerül.

A legfontosabb cél ilyenkor a belső kritikus kikapcsolása, a tudatalatti, spontán gondolatok felszínre hozása, ami néhány nap kitartó próbálkozás után megállíthatatlanul működni szokott bárkinél.

Ez pedig levegő. A fej zajának kiszellőztetése. Amikor a kritikus hang halkul, a saját igazságaink tisztábban kirajzolódnak, és ha naponta kikerülnek a papírra, akkor már nem lehet úgy élni, mintha azok nem léteznének. Ha leírtuk őket, akkor elkezdenek dolgozni.

Ezzel a módszerrel hoztam már meg olyan döntést az életemben, amin azelőtt hónapokig vagy akár évekig rágódtam. Ez a módszer tett elviselhetővé olyan fájdalmat, amiről szent meggyőződésem volt, hogy emberi lélek nem élheti túl. Ez a módszer olyan erővel tett egyértelművé helyzeteket, vágyakat, érzéseket, olyan erővel hozott bizonyosságérzetet, hogy sokszor pillanatok alatt megléptem, amit már nagyon rég meg kellett volna. Pedig csak reggel írtam, kócosan, félálomban, tizenöt-húsz percig, később alig emlékezve arra, mi került ki a papírra.

Ez a gyakorlat, azzal, hogy maximálisan figyelmen kívül hagyja a szépséget, a koherenciát és a perfekcionizmust, növeli az énerőt. Az énerő az a belső pszichés erő, amely lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a nehézségekkel anélkül, hogy pszichésen szétesnénk; kezeljük belső konfliktusainkat (például vágy vs. kötelesség); reálisan gondolkodjunk, és ne meneküljünk illúziókba; önazonosan cselekedjünk, nyomás és stressz alatt is. Ha fejlődik az énerőnk, képesek leszünk bűntudat nélkül nemet mondani és el fogjuk tudni viselni, ha nem szeretnek mindenhol. Érteni fogjuk az érzéseinket, nem félni fogunk tőlük, válsághelyzetben pedig nem a menekülés vagy az összeomlás lesz a válaszunk, helyette a középpontunkban fogunk tudni maradni, és képesek leszünk hideg fejjel gondolkodni.

Ez a módszer a legfontosabb, amit Julia Cameron könyve át tud adni, emellett pedig említ még sok más nagyon izgalmas, önmagunk felé vezető gyakorlatot, amivel újabb és újabb rétegeket levetve kerülhetünk közel ahhoz, ami igazán fontos.”