Vannak dolgok, amik állandóak a világban: az őszt a tél követi, a telet a tavasz, és amikor ez párszor megismétlődik, akkor felbukkan egy dán film a mozikban, amiben Mads Mikkelsen nagyon furán néz ki, és általában olyan dolgokról szól, amikről nem tudjuk, hogy nevessünk, sírjunk, elszörnyedjünk, vagy távozzunk a teremből.
Ezeket a dán filmeket általában Anders Thomas Jensen írja és rendezi, az ő keze alól kerültek ki azok a fekete komédiák, amiket a magyar közönség is ismerhet. Ádám almái, Zöld hentesek, Férfiak és csirkék, Az igazság bajnokai. Jensen mindig más kútba nyúl le, de ugyanazokkal a vödrökkel, a filmjeiben ugyanazok a színészek ismétlődnek, a sztori pedig mindig valami tabu és a hozzá kapcsolódó emberi mivoltunk körül forog.
Most sincsen másképpen, Az utolsó vikingben Mads Mikkelsen ismét egy furcsa, szinte szerethetetlen figurát alakít, a szintén Jensen-veterán Nikolaj Lie Kaas egy dühkitörésektől szenvedő arcot, és a kettejük nehezen meghatározható, de mindenképpen testvéri viszonyáról szól a film. A film elején Kaas karaktere, egy bizonyos Anker kirámol egy bankot, majd a pénzt rábízza a súlyosan autistának tűnő testvérére (ő lenne Mikkelsen). Tizenöt év börtön után visszatér, és nem sok minden változik meg, de egy dolog biztosan: az addig Manfrednak hívott testvére most már azt hiszi magáról, hogy ő John Lennon, a pénzt pedig esze ágában sincs elmondani, hova dugta.
Ezzel az erősen bűnügyi vonallal indul Az utolsó viking. Pontosabban nem egészen ezzel, a filmet ugyanis egy animációs betét nyitja, egy különösen véres vikingmeséből, ahol a törzsfőnök a törzs minden tagjának levágja a karját, nehogy a balesetben amputált fia rosszul érezze magát. A pár perces prológus már mindent elmond arról, hogy milyen is lesz Jensen legújabb filmje: véres, groteszk, és nagyon célzottan egy dolgot szeretne közelebbről megvizsgálni és kivesézni.
Ez az egy dolog pedig az, hogy hol ér véget egy ember valósága, és hol ütközik össze valaki máséval. Mikkelsen karaktere szó szerint görcsbe rándul akkor, amikor a testvére nem Johnnak szólítja, hanem Manfrednak – visszatérő poén, hogy kiveti magát autóból is, ablakból is, mindegy milyen helyzetben, sebességben, emeleten van. Manfred/John valósága viszont erősen ütközik Anker valóságával, ami a racionalitáson, egyszerű érzelmeken és kommunikáción alapszik. Meddig súrlódhat ez a két valóság? Lepattannak egymásról, vagy megtanulnak összesimulni?
A helyzetet bonyolítja az, ami valójában Az utolsó viking lesz, nevezetesen hogy bűnügyi film helyett átalakul kamaradrámává valahol a dán erdőben, egy maréknyi olyan figurával, akik szintén meg vannak győződve arról, hogy az ő valóságuk az igazi. Anker és Manfred/John visszatérnek a családi otthonukba, ami azóta már Airbnb – itt lakik Margrethe (Sofie Gråbøl), aki meg van győződve arról, hogy modell, és férje, Werner (Søren Malling), aki meg ruhatervezőnek gondolja magát, bár tíz éve nem varrt egy zoknit sem.
Ez persze nem akadályoz meg senkit abban, hogy annak higgye magát: az vagy, aminek mondod magad. Egyszerűnek hangzik, de némileg bonyolítja a helyzetet, amikor a főszereplőink felhajtanak maguknak egy olyan pácienst, aki felváltva hiszi magát Heinrich Himmlernek, Björn Ulvaeusnak, illetve a Beatlesből egyszerre Paul McCartneynak és George Harrisonnak, és a legrosszabb pillanatokban akar a holokauszttal foglalkozni.
Ha bármit viccesnek tartunk az előző bekezdésekből, akkor szerencsénk van, mert akkor Az utolsó vikinget is viccesnek fogjuk látni, sőt, kifejezett vígjátéknak, ahol örök humorforrás az, hogy ki most éppen melyik személyiségében van, és ki mennyire kettyós valójában. Jensen viszont olyan elemekkel támasztja alá a humorát, ami ezt a humort megkérdőjelezhető alapokra helyezi, apai erőszak, elnyomás, bullying. Mindennel lehet viccelni, de nem hiszem, hogy Jensennek mindennel megy is, Az utolsó viking ezért néha olyan hatalmas kanyarokat vesz hangulatban, hogy nehéz a melodrámát, a testvéri drámát, és a komédiát egyenesben tartani. És akkor még nem is mondtam semmit arról a kedélyes fickóról (Nicolas Bro, szintén Jensen-veterán), aki szintén a pénzre hajt, és nem rest ártatlanokat kínozni érte.
„Az utómunka során a vágóm kérdezte, hogy mi a központi eleme a filmnek, de azt hiszem, nincsen ilyen” – mondta Jensen idén egy interjúban, miután a velencei filmfesztiválon bemutatták a filmjét. Az utolsó viking pedig tényleg olyan, mintha a szemünk előtt találná fel önmagát. Ez nem azt jelenti, hogy meglep minket, hanem csak azt, hogy jelenetről jelenetre változtatja meg a hozzáállását a világhoz és erőszakhoz. Nehéz összeegyeztetni a komikus részekkel azt, ahogy egy-két karakterével bánik, és nekem egyáltalán nem is sikerült – Jensen filmje minden regiszterében pont két lépéssel van attól, hogy működjön. A bűnügyi szál banális, a mentális egészséggel foglalkozó részek komikusak, az alaphelyzetet pedig szeretné a Coen fivérek skandinávra hangszerelt hangulatával megbolondítani, de minden átmenet a furcsa és az érzelmes között fals.
Jensen elmondta, hogy Mikkelsen ódzkodott is a szereptől, ami ilyen sokat követel meg tőle. Nem is sikerült teljesen megugrania a lécet, Manfred/Johnnak sérülékeny gyereknek kell tűnnie felnőtt férfiként is, de sem a modora, sem a mozdulatai nem tudják ezt kommunikálni. Nikolaj Lie Kaas karaktere nagyon sokáig céltudatos és türelmes fickónak tűnik, amíg a film nem kezd rá olyan dolgokat pakolni, amiket nehéz összeegyeztetni vele. Az utolsó viking érzelmi csúcspontja azon alapszik, hogy az egyik főszereplő valami nagyon fontos dologra nem emlékszik évtizedek óta – ez olyan szintű naivitást követel meg a nézőtől, ami belőlem már hiányzott. Hiába próbálta Az utolsó viking, a valóságát nem tudta rám kiterjeszteni.
Az utolsó viking október 30-án kerül a magyar mozikba. A vetítés előtt Ulrich Gábor Capriccio című animációs filmjét lehet megnézni kísérőnek, szóval senki se lepődjön meg, ha Mads Mikkelsen helyett egy magyar animáció indul el.
Voltál már Telex Filmklubon? Szeretnél jönni? Vagy még sosem voltál, de érdekelnek a filmek? Iratkozz fel a Telex filmes témájú levelezőlistájára, hogy elsőként értesülj arról, mit és hol érdemes nézni – ez a Telex Diszpó, ahol egy helyen összegyűjtjük neked, hogy mire érdemes jegyet venni, vagy melyik filmklubra kell belopózni akár Budapesten, akár az ország bármelyik mozijában. Itt tudsz erre feliratkozni.
