Vasárnap véget ért a második Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a BIFF, amelyen telt házzal mentek olyan filmek, mint Enyedi Ildikótól a Csendes barát, Dzsafar Panahitól a Csak egy baleset, Holtai Gábortól az Itt érzem magam otthon, vagy a Pogány Indulóról készült sorozat első két része.
Idén először nemcsak közönségdíjakat osztottak, a fesztiválnak zsűrije is volt, olyan tagokkal, mint a zsűrielnök Török-Illyés Orsolya, Pogány Judit színművész, Pálos Gergely operatőr, Nemes Anna képzőművész-filmrendező és Ferenczi Gábor rendező-egyetemi tanár. A zsűri ezeket a díjakat osztotta ki:
- Outstanding Performance, azaz kiemelkedő alakítás: Myriem Akheddiou a Hiszünk benned című filmben,
- Outstanding Artistic Achievement, azaz kiemelkedő művészeti teljesítmény: a Reedland című film kreatív stábja,
- Best Film, azaz legjobb film: Simón Mesa Soto A Poet című alkotása.
Kiosztottak továbbá egy Debated Choice nevű díjat, ami a fesztivál diákprogramjának, a BIFF Campusnak a résztvevői és egy filmkritikusokból és újságírokból álló zsűri (Varró Attila, Pozsonyi Janka, Szily László, Kersner Máté, Balkányi Nóra) közös munkája alapján született. Ez a Tánc a sivatagban (Sirât) című film lett, ennek az egyik fesztiválos vetítése egy kihelyezett Telex Filmklub volt. A Sirât hamarosan látható a mozikban.
A közönségszavazást a horvát Fiume vagy halál! című film nyerte. A filmet szintén bemutatják majd a magyar mozik.
A vasárnapi zárógálán a BIFF által létrehozott Cine-Collegium Budapest (CCB) fiatal filmeseket támogató filmfinanszírozási alapítvány is kihirdette második kiadását, valamint az is kiderült, hogy a beérkező forgatókönyveket elbíráló zsűri következő elnöke Pálfi György filmrendező lesz. A jövő évi fesztivál első filmjét is bejelentették, a CCB első finanszírozott filmjét, az NFI Inkubátor programjában elkaszált Anyám, a szörny biztos lesz műsoron, Rudolf Olivér rendezésében.