Tompa Eszter először filmben a magyar Egyetleneimben bukkant fel a kétezres években, majd Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascaljában is szerepelt. Idén viszont megkapta azt a szerepet, ami a legnagyobb figyelemmel is járt: ő lett a főszereplője a Kontinental ’25 című román filmnek, amiben Orsolyát, a magyar származású jegyzőt alakítja.
Orsolya a film elején kilakoltatna egy hajléktalan férfit egy kolozsvári pincéből, de a férfi nem sokkal a figyelmeztetése után öngyilkos lesz – a nő pedig belekerül egy önsajnáltató spirálba, amiből sem a családja, sem a rezignált kolozsvári társadalom nem igazán tudja kirángatni. Már csak azért sem, mert a filmet a csípős humoráról, konvenciókhoz annyira nem ragaszkodó történetmeséléséről és éles társadalomkritikájáról ismert Radu Jude rendezte, aki az utóbbi években olyan hasonlóan szatirikus tragikomédiákat készített, mint a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban vagy a Ne várj túl sokat a világvégétől.
A Kontinental ’25 premierje az idei berlini filmfesztiválon volt, ahol megnyerte a legjobb forgatókönyv díját. És felhívta a figyelmet Tompa Eszterre is, aki a film abszolút főszereplője, szinte minden jelenetben játszik, miután a cselekmény beindul. Tompa egy pici szerepben felbukkan majd Jude következő, régóta dédelgetett filmjében, a Draculában is mint Vlad Tepes.
Tompa élt Berlinben, Brüsszelben, Spanyolországban, Marosvásárhelyen, beszél franciául, németül, románul, magyarul, angolul, katalánul – az interjúra kapott idő nagy része azzal megy el, hogy próbáljuk összerakni, mikor merre járt Európában, és mit jelent az pontosan, amikor hazamegy. A beszélgetésben szó esett arról, hogy hogyan próbálta sebezhetőbbnek mutatni magát a Kontinental ’25-ben, hogyan dolgozott együtt Radu Judéval, és hogy mi volt a célja a rendezőnek azzal, hogy egy egyszerű telefonra forgatta a filmet.
Mit éreztél, amikor Radu Jude felhívott?
Amikor felhívott, éppen egy altatásos orvosi vizsgálatra mentem nyolc óra harminckor. Kérdezte, hogy rosszkor hív-e, én meg mondtam, hogy nem, egyáltalán nem. Nagyon örültem, és a kórházban végig vigyorogtam.
Milyen ember hírében áll Romániában?
Szókimondó, naprakész.
Azért lett a Kontinental ’25 főszereplője magyar, mert te játszod?
Azért alakult így, de ez is egy opció volt. Megkérdezte tőlem, hogy ez túl intim lenne-e, hajlandó lennék-e megcsinálni. Szerintem nagyon jó, hogy magyar volt, mert ez egy realitás, amiről a román filmekben nem sokat beszélnek. Volt olyan román rendező, aki azt mondta nekem, hogy jó lenne, ha nem lenne ez a kis magyar akcentusom. A bukarestiek nagyon megérzik, ha erdélyi vagy. A taxis rögtön tudja, ha nem vagy odavalósi. Csomó román filmben nincs az a diverzitás, ami a román társadalomban megvan, rengeteg magyar él és dolgozik Bukarestben, ehhez képest kevés történetben tűnnek fel. Érdekes beszélgetéseim voltak Judéval arról, hogy hova valósi vagyok egyáltalán. Sehol sem vagyok igazán otthon abban a klasszikus, hivatalos értelemben.
A filmben rosszul beszélsz románul.
Nagyon rosszul. Egy székelyföldi magyar, aki jogot végzett, nagyon jól beszél románul. Nem tudod elvégezni a jogot úgy, hogy olyan rosszul beszélsz, mint ő. Dramaturgiailag viszont igaza volt Judénak, mert sebezhetővé teszi. Ha nem tudod a nyelvet, akkor olyan támadások érnek, amik másként nem annyira.
Mit szóltál ahhoz, hogy rád nézett, és azt mondta: te vagy az ideális választás eljátszani egy idősebb, szürke, szerencsétlen hivatalnokot?
Nagyon örvendtem ennek. Nem álmodozom Barbie baba szerepekről. Egy szövegolvasás alkalmával azt mondta nekem viccesen, hogy túl fiatal és túl sovány vagyok a szerepre. Nem mondta, hogy hízzak meg, de elkezdtem zabálni. Az nem volt nehéz.
Színésznők ritkán hallják azt, hogy túl jól néznek ki egy szerepre?
Én már hallottam, és rögtön javítottam a helyzeten. Teljesen más dolgokért fontos ebben a szakmában a küllem. Ez nem szépségverseny, bár sok filmben és sorozatban azt látjuk, hogy a castingokon az egyik Barbie baba követi a másikat, és a kigyúrt, babaarcú férfiak is gyakoriak, de mindez illuzórikus, unalmas képet fest a világról. Egy madridi sorozatnál fogalmaztak így, hogy túl jól nézek ki egy bizonyos szerepre, úgyhogy gyorsan átsminkeltem magam, felvettem egy szemüveget, lenyaltam a hajamat. Meg is kaptam a szerepet, csak a sorozatból nem lett semmi.
Hogyan készültetek a forgatásra?
Minden jelenetet egyenként beszéltünk meg online, így haladtunk előre a forgatókönyvvel. Nem mutatta meg a szöveget előre, direkt azért, hogy tudjak még több hibát találni. Nagyon jó volt, hogy ő olvasta velem fel az egészet, mert rögtön meg tudtam kérdezni mindent, amit nem értettem. Megkérdezte tőlem, hogy mi zavar a románokban, én pedig elmondtam, hogy az, hogy a történelmi épületekre nem tudnak vigyázni, sok minden egyáltalán nincs karbantartva. Ez elhangzik a filmben is. A kész forgatókönyvet a forgatás előtt két héttel kaptam meg, de már tudtam, hogy miről van szó. A Kontinental ’25 párbeszédei szóról szóra le voltak szögezve. Sok más egyáltalán nem, mint például a dinópark mint helyszín, ami pont a kisfiam miatt nekem jutott eszembe. De ha akár a magyarban felcserélted a szórendet, egyből észrevette. Nála nem lehetett felcserélni a szavakat sem. Improvizációs lehetőség volt rengeteg, de nem a szöveggel.
Maga a forgatás összesen tizenegy nap volt. Az első két napban nem is mondott nekem semmit. Két nap után kérdezte meg, hogy minden oké-e, én meg kifakadtam, hogy hát két napja játszom egy szerepet, ő meg nem mond semmit. Kiderült, hogy nem akart megzavarni. Forgatás után három nappal már felhívott, hogy már a nyolcvan százalékát megvágta. Én még haza is alig értem, ki se csomagoltam.
A film tele van nagyon hosszú, tíz-tizenöt perces jelenetekkel, ráadásul telefonra forgott. Tudtál ehhez alkalmazkodni?
Azt kellett néznem, amit ő nézett, amikről ő beszélt, és aztán ráállt az agyam. Említette Jean Eustache filmjeit, de mintának vette a Lumière testvéreket is, azokat a képeslapszerű beállításokat. Ő a telefont úgy használta, mintha visszatért volna a kamerahasználat primitív korszakába. Mintha egy új találmány lett volna, amivel csak ismerkedik az emberiség.
Színészként hogy állt rá erre az agyad?
Két dolog segített. Az egyik a filmtörténet, rengeteg olyan filmet néztem, amit ő szeret. Elejtett rengeteg filmes nyomot a beszélgetéseinkben. Ezeket mind azonnal megnéztem. Ha megnézed ezeket a nagyon hosszú, beszélgetős francia filmeket, akkor belerázódsz abba, ami az elején természetellenesnek tűnik. A másik segítség az volt, hogy Németországban végeztem a színiiskolát, és ott sokat foglalkoztunk Brechttel. Jude nagyon sok Brechtet olvas, nagyon sok elméletet, és ez ebben a filmben nagyon tetten érhető. Van egy cinéma vérité felvezetés a kollégámmal, aki az utcán kéreget – a felvétel után amúgy visszaadta a pénzt az embereknek.
A felvezetés után pedig felbukkan a társadalom, ami mesterkéltebb, hamis. Szerintem az én karakterem is fake. Csodálkozom, amikor valaki odajön a vetítés után, és azt mondja, mennyire tud menni a figurámmal. Nem ez volt itt a cél. Az én munkám arról szólt, hogy rétegeket kellett lefektetni. A legmélyebb réteg komoly volt, amire jöttek a nevetséges rétegek. Ez egy brechti technika. Ebben pedig már volt tapasztalatom. Az én karakterem addig sopánkodik, amíg el nem kezd csak róla szólni a dolog. De nem mindenki ezt látja benne. Akárhányszor hazamentem Marosvásárhelyre, mindig láttam a különbséget Németországgal. Németországban általában határozottan megy át egy járókelő a zebrán. Romániában sokszor azt látom, hogy mintha az emberekre szakadt volna valami. Ezt próbáltam átadni én is például azzal, hogy sántikáltam és görbén jártam.
Az látszik, hogy próbálod összehúzni magad, hogy még kisebb legyél.
Igen, ez egy erdélyi, romániai életérzés. Most ingáztam három évet Kolozsvár és Marosvásárhely között, szerintem nagyon sokat öregedtem azon az úton.
Egy berlini filmfesztiválon, versenyprogramban szereplő, díjat nyerő film főszereplője vagy. Még a plakáton is te szerepelsz. Most mindenki Tompa Esztert akarja elérni?
Nehéz ügy ez a szakma, nehéz megélni belőle. Egyelőre mindenki, aki dolgozni akar velem, és konkrétan tudok róla, spanyol nyelvterületről jön. Van, aki ott ismert meg a Berlinalén, de páran azért azelőtt. Lehet, hogy most Magyarországon több lehetőségem lesz, ha rájönnek az emberek, hogy tudok magyarul.
A Kontinental ’25 november 27-től látható a magyar mozikban.
