Eszenyi Enikő lemondta a rendezését a József Attila Színházban

„A mai napon tájékoztattam a József Attila Színház igazgatóját, hogy lemondok a Ghost című darab rendezéséről. Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak. Sok sikert kívánok a következő évadra!”

Ezt a rövid közleményt tette közzé kedden Eszenyi Enikő a közösségi oldalán. Ezzel a rendező néhány napon belül újabb bemutatótól esett el. Május végén a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a jövő évadra meghirdetett Primadonnák című produkcióját, amit Eszenyi rendezett volna. A Csokonai Színház igazgatója, Vadász Dániel a döntésnél a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozott.

Eszenyi Enikő Vadász döntése után, illetve hat évvel azután, hogy több tucat kollégája munkahelyi abúzussal vádolta meg, nyílt levélben bocsánatot kért. A Vígszínház egykori igazgatója azt írta, sokáig azt hitte, „a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásaimat igazolja az, ami végül a színpadon megszületik”, de mostanra megértette, hogy „semmilyen művészi eredmény nem ér annyit, hogy közben emberek sérüljenek vagy megalázva érezzék magukat”.

Eszenyi levelére másnap az előadó-művészeti szakma munkajogi érdekképviseletét ellátó Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZIDOSZ) részletes állásfoglalásban reagált, a szervezet úgy látta, Eszenyi bocsánatkéréséből a valódi felelősségvállalás elmaradt. „Az igazi rehabilitáció alapja a valódi felelősségvállalás lenne, ami ebben az ügyben elmaradt. Nem zajlottak le azok a transzparens, független intézményi vizsgálatok sem, amelyek tisztázták volna a múltbeli eseteket és megnyugtató garanciákat adtak volna a jövőre nézve.”

2020 márciusában, a Covid-lezárások első napjaiban a Vígszínház tizenöt korábbi dolgozója, köztük Stohl András, Lengyel Tamás és Kovács Patrícia egy nyilvános levélben arról írtak, hogy Eszenyi Enikő igazgatót verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikáció jellemzi. A levélhez később többtucatnyian csatlakoztak aláíróként, napok múlva pedig már a meglévő tagok közül Börcsök Enikő és Halász Judit is lelki terrorról beszélt. Eszenyi „a maga és mások méltóságának megőrzése érdekében” visszavonta az épp akkor beadott igazgatói pályázatát, és befejezte a munkáját a Vígben, amelynek ekkor már közel negyven éve az egyik legmeghatározóbb tagja volt.

Kövess minket Facebookon is!