Idén is ott leszünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely csütörtök déltől vasárnap estig tart. A helyszín új, most először a Bálnában lesz a Fővám téren, minden kedves olvasónkat várjuk szeretettel!
A fesztivál ideje alatt több szerzőnk is dedikál.
Merényi Dániel, azaz Grafitember a Telex Napirajz rovatának vezetője Napirajz könyvét dedikálja október 4-én szombaton 11:00-tól a Telex standjánál, az AG7 számú helyen – Facebook-esemény itt.
Fábián Tamás a Telex újságírója első regényét, a Bravúros mutatványok, amiket senki se látott című könyvét dedikálja majd a Telex standjánál (AG7) szombaton 17:00-tól. – Facebook-esemény itt.
Ács Bori, a Telex gasztroújságírója szintén a standnál dedikál majd, Elfelejtett magyar konyha című könyvét, vasárnap 14:00-tól – Facebook-esemény itt.
A Telex Shop standjánál természetesen az eddig megjelent összes kötetünk megvásárolható, ha eddig nem szerezted be valamelyik könyvünket, most itt mindent megtalálsz egy helyen. A könyvfesztiválra különleges árakkal és kedvezményekkel készülünk, így a standunknál olcsóbban juthatsz hozzá a könyveinkhez, mint máshol.
Gyere, találkozz velünk a Könyvfesztiválon, és csatlakozz az eseményekhez is, hogy ne maradj le a dedikálásokról!