Előbújt bunkeréből Irán vezetője, akit majdnem egy hónapja nem láttak

Előbújt bunkeréből Irán vezetője, akit majdnem egy hónapja nem láttak
Ali Hamenei iráni ajatollah részt vesz az asúra ünnepségén Teheránban 2025. július 5-én. Fotó: Office of the Iranian Supreme Leader / WANA (West Asia News Agency) / Handout / Reuters

Vallási ceremónián vett részt szombaton Irán legfelsőbb politikai-vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah – írja a CNN. Ez azért nagy szó, mert Irán ura azóta nem mutatkozott nyilvánosan, hogy Izrael megtámadta országát. Izrael azért indított június 13-án légi offenzívát, mert álláspontja szerint az iráni atomprogram kritikusan közel került a működő nukleáris bombához. Ezért az izraeli rakéták, drónok és repülők atomlétesítményeket, rakétabázisokat támadtak, atomtudósokat és katonai vezetőket öltek meg.

Szombaton az iráni Press TV közölt az X-en egy videót Hameneiről, amint hívők közt ünnepli az asúrát. Ez az iszlám síita felekezetének azon ünnepsége, amikor Mohamed próféta unokájának, Husszein ibn Alinak a haláláról emlékeznek meg.

A CNN szerint Hamenei a háborút egy biztonságosnak tartott bunkerben töltötte, aminek alig volt kommunikációs kapcsolata a külvilággal. A konfliktus alatt mint az abba beavatkozó Donald Trump amerikai elnök, mind Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pedzegette, hogy meg kéne dönteni az autokratikus rendszert és az ajatollah hatalmát. Trump odáig ment, hogy „könnyű célpontnak” nevezte Hameneit, ugyanakkor jelezte az izraelieknek, nem szabad likvidálniuk a vezetőt.

Hamenei az Izraellel kötött tűzszünet után pár nappal életjelt adott magáról, egy előre rögzített hangfelvételen beszélt országa háborús győzelméről. Trumpnak üzenve azt mondta, a konfliktus „nem az atomprogramunkról szól”, hanem hogy Irán kapituláljon. Az ajatollah szerint az amerikaiaknak az iráni iszlám forradalom óta gondjuk van az országgal.

A CNN megjegyzi, Hamenei reputációja meggyengült Iránban a háború miatt. Ali Vaez Irán-szakértő az International Crisis Grouptól azt mondta, a rezsimnek volt egy hallgatólagos megállapodása az emberekkel arról, hogy a szabadságjogaik csorbításáért cserébe biztonságban élhetnek. Ezt aláásta az izraeli légiháború.

Donald Trump egyébként pont egy napja beszélt arról az elnöki különgépen, hogy nem fogja engedni újraindítani az iráni atomprogramot. „Ha elindítják, problémájuk lehet belőle. Nem engednénk, hogy ez megtörténjen” – mondta az amerikai elnök. Ide tartozik, hogy Netanjahu hétfőn Washingtonba látogat. Védelmi minisztere, Jiszráel Kác azt mondta nemrég, a légi fölényt fenn kell tartaniuk Irán felett biztosítva, hogy az iszlamista rezsim nem startol rá ismét a nukleáris programra.

Trump kormánya mindenesetre intenzíven igyekszik a tárgyalóasztalhoz csalni az iráni vezetést, ami egyelőre nem sikerült. Pedig az ígéretek között szerepel egy 30 milliárd dollár értékű segítség a békés, polgári felhasználású atomenergia-programra, a szankciók enyhítése és több milliárd dollár felszabadítása Teheránnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!