Bild: Milliárdos listával jelezte Kijev, milyen fegyvereket remél Németországtól

470

Ukrajna jelentős mennyiségben vár újabb fegyvereket Németországtól – derült ki a Bild által nyilvánosságra hozott listából, amelyben az ukránok tételesen felsorolták a harckocsiktól a rakétarendszereken át a drónok zavarására alkalmas eszközökig mindazt, amit szükségesnek tartanak az Oroszországgal szembeni védekezéshez.

A milliárdeurós nagyságrendű listát a német kormány hivatalosan nem erősítette meg, a Bild hadiipari forrásokból azonban kapott visszajelzéseket, amelyek alapján az ukrán fél által jelzett igény hitelesíthető.

Az Oroszország által megtámadott, negyedik éve védekező országnak készülnie kell arra az időre, amikor az Egyesült Államok jelentősen csökkentheti fegyverszállítmányokban is mérhető támogatását. Donald Trump a napokban azokat a szállítmányokat is felfüggesztette, amelyeket a 61 milliárd dolláros elnöki lehívási keretből még Joe Biden idején hagyott jóvá a kongresszus. Ezek a készletek felmérése után még elindulnak ugyan, de a keretet Ukrajna augusztusra várhatóan kimeríti, így egyelőre az Egyesült Államokból ősztől már csak a hadiipari megrendelések teljesítésével lassabban érkező tételekre számíthat.

Az EU és a NATO európai tagjai azonban nem hátrálnak ki Ukrajna támogatása mögül – ebben csak Magyarország és kevésbé hangosan Szlovákia a kivétel –, az EU-n belül Ukrajna leginkább Németországra számít.

A listán szerepel négy Iris-T rakétarendszer, a család közepes és rövid hatótávolságú rendszereihez összesen 2000 rakéta, 200 ezer darab 40 milliméteres töltény az orosz drónok és robotrepülők ellen.

Emellett ezer aknabiztos járművet, további kétszáz lánctalpas eszközt, harminc, aknátlanításra alkalmas páncélos járművet vár Ukrajna, továbbá kétszáz, speciális egységek szállításra alkalmas terepjárót, kétszáz radart és ezer, GPS zavarására alkalmas, drónok elleni védelemben bevethető eszközt.

Németország tavaly 7,1, idén 8,3 milliárd eurós segítség biztosításáról döntött.

Németország nemcsak anyagi támogatásában meghatározó, de közbenjárását ígérte ahhoz is, hogy újabb Patriot rakétarendszerekhez jusson hozzá, amelyet Németország piaci alapon vásárolna meg az Egyesült Államoktól, és engedélyével adná át Ukrajnának, ahol jelenleg nyolc Patriot rakétarendszer működik, de Ukrajna szerint legalább 25-re lenne szükség, hogy hatékonyan védekezzen az egyre intenzívebb orosz rakéta- és dróntámadások ellen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!