Újra fellángolt Musk és Trump háborúja: az elnök deportálná egykori haverját, aki új pártot alapít

Újra fellángolt Musk és Trump háborúja: az elnök deportálná egykori haverját, aki új pártot alapít
Elon Musk hallgatja, ahogy Donald Trump amerikai elnök újságírókhoz beszél a Fehér Ház Ovális Irodájában, 2025. május 30-án – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images

565

Elon Musk láncfűrészes tornádóként érkezett meg Washingtonba Donald Trumppal januárban, hogy nekikezdjen az amerikai kormányzat karcsúsításának, és május végi távozása hasonlóan viharosra sikeredett. A világ leggazdagabb embere sebzett vadként távozott kormányzati munkájából, és a rá következő napokban vulkánként tört ki a közte és Trump között hónapok óta növekvő feszültség.

A személyeskedő fenyegetésektől sem mentes szópárbaj után Musk visszakozott, és törölte több posztját, közölve, hogy megbánta azokat. A két nagy ego azonban nem tudta sokáig visszafogni magát.

Július első hetében, amikor a kongresszus nagy nehezen, de elfogadta az elnök legfőbb politikai programjait megvalósító „nagy gyönyörű törvényét”, Musk újult erővel ment neki a jogszabálynak, amit június elején „undorító förmedvénynek” nevezett. A világ leggazdagabb embere az azt megszavazó republikánusokat politikai karrierjük tönkretételével fenyegette meg, majd a hét végén bejelentette, hogy egy új pártot alapít, ami „visszaadja a szabadságotokat”.

Trump erre válaszul kijelentette, hogy Musk „egy rakás szerencsétlenséggé” vált az elmúlt öt hétben, az új párt alapítását nevetségesnek nevezte, ami csak zűrzavart fog okozni. A hét elején, Musk támadásai után pedig a milliárdos üzletember cégeinek adott kormányzati szerződések megszüntetéséről kezdett el lamentálni, és még arra is utalásokat tett, hogy akár deportálhatják is a Dél-Afrikában született Muskot az Egyesült Államokból. És jelezte, hogy ráuszíthatja Muskra az általa életre hívott „szörnyet”, a szövetségi közigazgatás hatékonyságának növelésére létrehozott kormányszervet, a DOGE-t.

Musk, a pártvezér?

Musk már korábban felvetette, hogy egy új pártot kellene alapítani, ami megszüntethetné a kétpárti rendszert, és alternatívát adna a demokratákat és a republikánusokat is túl szélsőségesnek tartó mérsékelt szavazóknak. Musk az X közösségi oldalon szavaztatta meg a kérdést a követői körében, és nyolcvan százalék értett egyet azzal, hogy szükség lenne egy új pártra, ami az üzletember jellemzése szerint „a középen álló nyolcvan százalékot képviselné”.

Ez persze közel sem tudományos alaposságú felmérés, de a Gallup tavalyi felmérése is azt mutatta, hogy az amerikai felnőttek 58 százaléka – a pártfüggetleneknek pedig 69 százaléka – támogatná egy harmadik nagy párt létrehozását.

Közben egyre nő az egyik nagy párthoz sem kötődő szavazók aránya. A 2024-es elnökválasztáson 34 százalék volt a független szavazók aránya, miközben a demokratáké 32 százalék, a republikánusoké pedig szintén 34 százalék volt. Ez volt az első alkalom, hogy a függetlenek többen voltak az egyik nagy párt szavazóinál. „Az emberek csalódtak a politikában és a pártpolitikában” és ezt látni a független szavazók és harmadik pártot támogató emberek számának növekedésében – mondta az NBC Newsnak Mary Ann Marsh politikai elemző

Musk szombaton jelentette be az Amerika Párt megalapítását, noha egyelőre nincsen semmi nyoma annak, hogy bármiféle lépést is tett volna ennek megvalósítására. Bár egyes lapok arról számoltak be, hogy a szövetségi választási irodához (FEC) érkezett egy engedélykérelem egy Amerika Párt bejegyzésére, Musk később közölte, hogy az hamis volt, és ezt jelezték is az FEC-nek.

A pénz nem minden

Egy új párt alapításáról azonban könnyebb beszélni, mint megvalósítani, ami még a világ leggazdagabb emberének is nagy próbatétel lesz. Egy országos jelentőségű pártot mind az ötven államban külön be kell jegyeztetni, megfelelve a „nagyon vagy elképesztően nehezen leküzdhető” helyi előírásoknak, amelyek célja, hogy „a lehető legnehezebben jelenhessen meg egy harmadik párt”, mondta a CBS Newsnak Brett Kappel választási jogi ügyvéd.

„A rendszert úgy alkották meg, hogy szinte lehetetlenné tegyék egy harmadik párt sikerét” – mondta a CNN-nek Alan Abramowitz, az Emory Egyetem politológusprofesszora. Az pedig megvalósíthatatlan feladatnak látszik, hogy a jövő ősszel tartandó kongresszusi választásokra felállítson egy új országos pártot, ami mind az ötven államban indulhat, mert az több évbe is beletelhet. A Libertariánus Párt és a Zöld Párt például évtizedek óta nem volt erre képes.

Ráadásul hiába lenne meg rá a pénze, a választási jogszabályok azt is jelentősen megnehezítik, hogy Musk egyedül pénzeljen egy országos pártot. A jelenlegi szabályok szerint egy ember évente csak valamivel kevesebb mint 450 ezer dollárt adhat egy pártnak különböző célokra, így Musknak több ezer donortársat kell szereznie pártja finanszírozására, mondta a CNN-nek Lee Goodman, az FEC volt elnöke.

Musknak emellett több ezernyi támogatóra is szüksége lenne minden egyes államban, ahol azt akarja, hogy pártja rajta legyen a szavazólapokon, miközben még Donald Trumpnál is népszerűtlenebb a közvélemény-kutatásokban. És ha még létre tud is hozni egy pártot, kongresszusi választásokon nyerni „már teljesen más dolog”, mondta az al-Dzsazírának Thomas Gift politológus. A londoni UCL egyetem docense szerint a legjobb esetben is csak kis hatása lehet az amerikai választásokra, a legrosszabb esetben pedig szavazatokat vesz el az egyik párttól, és gyakorlatilag a másiknak adja.

A legnagyobb akadály meggyőzni a harmadik pártokra hagyományosan nehezen szavazó választókat is, hogy megéri az ő jelöltjei mellé behúzni az x-et, és az nem egy elveszett szavazat lesz, mondta a CNN-nek Abramowitz. Ha viszont az a célja, hogy káoszt és zavart okozzon, akkor sokkal könnyebb dolga van, mondta a Washington Postnak Lee Drutman, a New America liberális politikai intézet vezető kutatója.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Musk új pártjának mi lesz a programja, és milyen stratégiát alkalmazva próbálják megtörni az amerikai politikai életet mindig is domináló kétpártrendszert. A pártvezérnek készülő üzletember egyelőre csak annyit mondott a közösségi oldalán, hogy 2-3 szenátori választásra, és 8-10 képviselőházi helyre koncentrálnának, és azokon nyerve játszhatnák a mérleg nyelvét a fontos törvénytervezeteknél.

„Elon Musk csak blöfföl. Ő is nagyon jól tudja, hogy a demokraták és a republikánusok mögött álló pártgépezetek hatalmát túl nagy falat legyűrni” – jelentette ki az al-Dzsazírának Thomas Gift. Ugyanezt egy kicsit erősebben fogalmazta meg a Trumpnak dolgozó Jim McLaughlin közvélemény-kutató, aki a Postnak nyilatkozva azzal söpörte le az ötletet, hogy „ezt csak a ketamin mondatja vele az éjszaka közepén”.

Azt viszont könnyedén megteheti, hogy republikánus politikusok ellenfeleit kezdi el a pénzével támogatni, és ezt meg is lebegtette. Közösségi oldalán közölte, hogy azok a politikusok, akik kormányzati költések visszaszorításával kampányoltak, majd megszavazták Trump törvényét, „veszíteni fognak az előválasztásokon, még ha ez lesz is az utolsó dolog, amit ezen a Földön csinálok”.

A libertariánusok vezetője, Steven Nekhaila, készen is áll együttműködni Muskkal. A Politicónak nyilatkozva emlékeztet rá, hogy pártjuk 38 államban már jelen van, ezt „egy új párt nem lenne képes elérni”. De Musk pénzére már bejelentkezett a mérsékelt politikát támogató No Labels párt is, valamint a Forward párt alapítója, Andrew Yang is.

Trump kinevette, és fenyegette

Donald Trump a pártalapítási tervre a közösségi oldalán reagálva szintén arra emlékeztetett, hogy egy harmadik párt soha nem volt sikeres az Egyesült Államokban, mert „a rendszert nem azokra találták ki”. A harmadik pártok arra jók csak, hogy „teljes és totális zavart és káoszt okozzanak”, írta. Vasárnap, újságíróknak nyilatkozva pedig közölte, hogy Musk „elszórakozhat vele, de szerintem nevetséges”.

Donald Trump a pártalapítást megelőző napokban többször is arra figyelmeztette a törvényét erőteljesen támadó Muskot, hogy komoly ütőkártyák vannak a kezében vele szemben. Az amerikai elnök már az első összezördülésük idején jelezte, hogy több milliárd dollárnyi kormányzati megrendeléstől foszthatja meg Musk cégeit, amik jelentős érvágást jelentenének a világ leggazdagabb emberének.

A Washington Post elemzése szerint az elmúlt húsz évben Musk és cégei legalább 38 milliárd dollárt zsebeltek be kormányzati szerződésekből, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Emellett, ahogy arról ebben a cikkünkben részletesen beszámoltunk, egy sor kormányzati szerv tud kellemetlenségeket okozni Musk cégeinek különböző vizsgálatokkal és működési engedélyekről szóló döntésekkel.

„Elon több támogatást kaphat, mint bármelyik ember a történelemben, ezek nélkül Elonnak valószínűleg be kellene zárnia a boltot, és hazamennie Dél-Afrikába” – írta Trump a közösségi oldalán. Amikor a Fehér Háznál egy újságíró megkérdezte, hogy deportálná-e Muskot, az elnök csak annyit válaszolt, hogy „nem tudom, meg kellene vizsgálnunk”.

Mindezt azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium egy új iránymutatása jelentősen kiszélesítette, hogy milyen indokok alapján lehet megfosztani egy külföldi állampolgárként született embert az amerikai állampolgárságától. „A kategóriák olyan homályosak, hogy az már értelmetlen” – mondta az NPR-nak Steve Lubet amerikai jogászprofesszor.

A Dél-Afrikában született Musk a kétezres évek elején kapta meg az amerikai állampolgárságot, és előtte tanulói, majd munkavállalói vízummal élt az országban, és a Washington Post nyomozása szerint a kettő között illegálisan tartózkodott az országban, és megfelelő vízum nélkül dolgozott. „Ha tényleg lejárt vízummal tartózkodott az országban, és hazudott róla, azt ki kell vizsgálni” – mondta még június elején Donald Trump egykori elnöki tanácsadója, a Muskkal ellenséges viszonyban lévő Steve Bannon a CBS Newsnak.

Kormányzati szerződéseivel kapcsolatban pedig azzal fenyegette meg Muskot Trump, hogy ráküldik a Musk ötletéből született, és hónapokon át a vezetése alatt álló DOGE-t. A szervezetet a hivatalos célja szerint a szövetségi kormányzat karcsúsítására hozták létre, hogy felszámolja a „pazarlást és csalásokat”, de működését nagy botrányok kísérték, ahogy átgondolatlanul hajtottak végre kirúgásokat és szüntettek meg önkényesen kormányzati szerződéseket. A Fehér Háznál Trump újságíróknak kijelentette:

Lehet, hogy rá kell állítanunk a DOGE-t Elonra. Tudja, mi az a DOGE? A DOGE a szörny, aminek lehet, hogy vissza kell mennie megenni Elont.

Musk a deportálási fenyegetéssel, valamint a DOGE ráküldésével kapcsolatban csak annyit írt a közösségi oldalán, hogy „nagy a csábítás a fokozásra”, de „egyelőre visszafogom magam”. Musknak szintén vannak ütőkártyák a kezében. A NASA például jelenleg csak a SpaceX-szel tud űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra, az egyetlen másik lehetőségük az, ha 90 millió dollárt fizetnek az oroszoknak egy helyért a Szojuz kapszulában, és a SpaceX-nek nagy szerepet szánnak egy újbóli holdra szállásban, és egy Marsra tervezett utazásban is.

Emellett pedig ott van a DOGE, amiről nem lehet pontosan tudni, hogy mit is csinált és csinál jelenleg is, és milyen kormányzati rendszerekhez kapott hozzáférést, ahol olyan felbecsülhetetlen értéket képviselő kormányzati adatokhoz férhettek hozzá Musk emberei, amikért mindent megadnának az Egyesült Államok riválisai.

Musk emberei mindenhol ott vannak

A DOGE teljesen beleszőtte magát az amerikai kormányzatba, és Musk több közeli munkatársa is ott van fontos pozíciókban, írta a Wired. A ProPublica tényfeltáró oldal vizsgálata szerint szinte minden egyes kormányszervnél ott vannak Musk követői. A több mint száz embert foglalkoztató szervezetben a lap nyomozása szerint legalább 38-an Musk valamelyik cégénél dolgoznak vagy dolgoztak. A DOGE így rendkívül széles hozzáférést kapott az amerikai kormányzat adataihoz.

A kiberbiztonsági előírásokat teljesen figyelmen kívül hagyó működését szakemberek „nemzetbiztonsági rémálomként”, a kormányzati rendszerek meghekkeléseként és „kibertámadásként” jellemezték. Olyan érzékeny adatokat tartalmazó kormányzati adatbázisokhoz fértek hozzá, amelyeket kínai és orosz hekkerek rendszeresen próbáltak feltörni, miközben a szövetségi kormányzatot működtető kulcsfontosságú rendszerekbe nyúlhattak bele, amikbe nehezen megtalálható hátsó ajtókat rejthettek el, amihez kizárásuk után is hozzáférhetnek.

Elon Musk a kabinet ülésén a Fehér Házban, 2025. február 26-án – Fotó: Andrew Harnik / 2025 Getty Images
Elon Musk a kabinet ülésén a Fehér Házban, 2025. február 26-án – Fotó: Andrew Harnik / 2025 Getty Images

Közben a kormányzati biztonsági rendszerek megkerülésével adatokat tudtak elküldeni anélkül, hogy annak bármilyen nyoma maradt volna, például a Fehér Háznál elhelyezett Starlink terminálokon keresztül.

Az NPR-nak nyilatkozó kiberbiztonsági szakértők szerint a DOGE tagjai pontosan úgy viselkedtek, mint a hekkerek, amikor eltüntették a nyomait annak, hogy milyen feladatokat is végeztek kormányzati rendszerekben. „Az ország történetének legnagyobb adatvédelmi és legnagyobb IT biztonsági szabályszegése, legalábbis amiről nyilvánosan tudni lehet” – mondta az Atlanticnek egy kiberbiztonsági szakember.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!