Folytatódik az Ukrajnának szánt védelmi célú hadianyagok szállítása, az AP azt írja, az Egyesült Államok lőszert és rakétákat is küldött, miután szerdán bejelentették, hogy mégis újraindulnak a leállított szállítások.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn Ukrajna védelmi képességeinek fontosságáról beszélt, és azt mondta, küldenek nekik fegyvereket. Mindezt csupán egy héttel az után, hogy a szállítmányok leállításáról ő maga tett bejelentést egészen hirtelen.
A döntést a Pentagon is megerősítette, azt írták: „Trump elnök utasítására a védelmi minisztérium további védelmi fegyvereket küld Ukrajnába, hogy az ukránok meg tudják védeni magukat, miközben azon dolgozunk, hogy tartós békét teremtsünk, és biztosítsuk, hogy az öldöklésnek vége legyen.”
A Fehér Ház szerint nem volt semmilyen szünet, magyarázatuk szerint csupán azt mérlegelték, hogy a fegyverszállítás összeegyeztethető-e Amerika saját védelmi stratégiájával. A múlt heti bejelentés azonban tényleg egyes fegyverszállítmányok felfüggesztéséről szólt, amit azzal indokoltak, hogy saját készleteik túlságosan megcsappantak.
A kívülről kissé zavaros eseménysor azért alakulhatott így, mert – ahogy egyes kormányzati források állítják – Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat arról a döntéséről, hogy leállítja a szállítmányokat, ezért erről a Fehér Ház és az elnök is csak utólag értesülhetett.