30 évvel nyolcezer srebrenicai muszlim lemészárlása után sem csillapodik a feszültség a szerbek és a bosnyákok között
Harminc éve történt a dél-szláv háborúk legvéresebb eseménye, a srebrenicai mészárlás. Az egykor muszlim többségű városban a környéket uraló szerb erők 1995 júliusában több mint nyolcezer férfit és fiút gyilkoltak halomra, pedig a város egyike volt az ENSZ védett övezeteinek. A világ országai azóta sem tudtak egyöntetűen megegyezni, hogy a történtek népirtásnak minősülnek-e. A boszniai Szerb Köztársaság vezetése pedig az utóbbi időben csak tovább szította az áldozatok emléke körül a feszültséget.
Jugoszlávia felbomlása után Bosznia-Hercegovina 1992-ben népszavazáson döntött függetlensége kikiáltásáról. Ezt ugyan nem sokkal később az Egyesült Államok és az európai kormányok is elismertek, a többnemzetiségű állam szerb népessége viszont fellázadt a döntés ellen. Ők már a népszavazást is bojkottálták, majd a szerbek dominálta jugoszláv néphadsereg és Jugoszlávia hathatós támogatásával háborút robbantottak ki. Ostrom alá vették, és lényegében a háborút lezáró békemegállapodásig ostrom alatt is tartották az ország fővárosát, Szarajevót, és egyből megszállták az ország nyugati és keleti, szerb többségű területeit. A cél részben az volt, hogy közvetlen kapcsolatot biztosítsanak Szerbia és Horvátország szerbek által megszállt területei között.
Az országban három közösség állt szemben egymással: a Szerbia által támogatott, ortodox vallású boszniai szerbek, a muszlim bosnyákok, és a függetlenségét egy évvel korábban kikiáltó, a szerbek ellen éppen saját függetlenségi háborúját vívó Horvátország támogatását élvező, katolikus horvátok. Bár a három nemzetiség területileg valamennyire elhatárolódva élt egymástól, az 19. század utolsó harmadáig tartó török uralom idején ez úgy alakult, hogy a muszlim népesség gyakran a szerb és horvát vidékre beékelődött városokban. Ilyen volt Višegrad, Zvornik, Žepa és ilyen volt Srebrenica is. Jellemzően ezek körül a városok körül robbantak ki a legvéresebb harcok. A szerb-bosnyák határfolyóhoz, a Drinához közeli Srebrenicát a szerbek már a háború legelején stratégiai célpontnak jelölték ki, és el is foglalták, de a bosnyákok visszafoglalták. Az eleve muszlim többségű városba menekült a környék muszlim lakossága is, így 40 ezer bosnyák szorult szerb gyűrűbe. A bizonytalan helyzetére tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-i határozatában öt másik boszniai várossal együtt védett övezetnek, ún. Safe Havennek nyilvánította, melynek biztonságát nemzetközi, Srebrenicában holland békefenntartók garantálták.
1995-re Radovan Karadžić szerb politikai vezető viszont úgy határozott, hogy a várost be kell kebelezni, és kiadta az utasítást a szerb fegyveres erőknek, hogy
„teremtsék meg a teljes bizonytalanság elviselhetetlen helyzetét, amelyben Srebrenica lakói számára nem marad remény az ottmaradásra és túlélésre”.
'95 májusára a szerbek ostromzárat vontak a város köré, majd július 6-án támadásba lendültek, támadásukat a NATO légicsapásai sem tudták lassítani. A polgári népesség biztonságát garantálni hivatott holland békefenntartók nem fejtettek ki érdemi ellenállást, Thom Karremans holland ezredes öt nap után átadta a települést Ratko Mladić szerb tábornoknak. Kettejükről még fotó is készült, ahogy presszós pohárba töltött itallal koccintanak. A szerbekkel ellentétben csak könnyen felszerelt holland katonák lényegében harc nélkül elvonultak.
„A srebrenicai tragédia örökké kísérteni fogja az Egyesült Nemzetek Szervezetének történelmét” – mondta később Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár.
A várost elfoglaló Mladić először azt mondta a bosnyákoknak, hogy nincs mitől félniük, szabadon elvonulhatnak, de a város átadása után 10 napos mészárlás kezdődött. „A szerb nemzetnek adjuk a várost. Itt az ideje, hogy a török elnyomás után bosszút álljunk ebben a térségben” – jelentette ki Mladić. Húszezren próbáltak elmenekülni Srebrenicából. Sokan Tuzlába próbáltak elmenekülni, de a buszokra várók közül a szerb erők kiválogatták a férfiakat és fiúkat. Mások a közeli Potočari faluba próbáltak meg átjutni, ahol a holland békefenntartók állomásoztak. Egy egykori akkumulátorgyárban húzták meg magukat a menekültek, de a holland katonák átadták őket a szerbeknek.
A hágai törvényszék szerint olyan fiatal fiúkat és idős férfiakat is elvittek a csapatok, akik nem lehettek volna alkalmasak katonának. A menekült nők sem voltak biztonságban, a BBC szerint sokakat megerőszakoltak. Az egykori holland veteránok szerint sok nő megpróbálta felakasztani magát a potočari-i akkumulátorgyárban, amikor kiderült, hogy át fogják adni őket a szerbeknek.
Egyeseket az utcán lőttek agyon a szerb fegyveresek. Azokat, akik a közeli erdőkben bujkáltak, kivégzés után tömegsírba temettek. A jelentések szerint olyan is volt, aki még lélegzett, amikor a bulldózerrel rákotorták a földet. Nagyjából 8300-an tűntek el a városból.
A tömegsírokat csak évekkel és évtizedekkel később sikerült feltárni. Több holttestet megcsonkítottak. Voltak, akik nyilvánvalóan képtelenek voltak a védekezésre, megkötözve lőtték agyon őket. Az eltűntek között vannak olyanok, akiknek a mai napig nem találták meg a holttestét. Néhányan csak onnan tudják, hogy meghalt a családtagjuk, mert szemtanúk látták a gyilkosságokat. Megint mások kénytelenek voltak végignézni, ahogy a szerettüket lelövik.
A volt Jugoszláviában zajló háborúk során közel összesen 40 000 személy tűnt el, közülük mintegy 30 000 az 1992-95 között dúló boszniai háborúban. Az ENSZ eltűnt személyekkel foglalkozó bizottsága DNS-vizsgálatokkal azonosított több mint 11 ezer embert. Közülük több mint ötezren a srebrenicai mészárlás áldozatai voltak. Több mint 12 000 személyt még mindig eltűntként tartanak nyilván.
Az eltűntek egy részét azért is nagyon nehéz azonosítani, mert a holttesteket össze-vissza temették el, majd ásták ki. A szerbek 1995-ben megpróbálták eltussolni a népirtást azzal, hogy több tömegsírt kiástak, a maradványokat pedig átszállították máshová. A sietős, gépi ásással végzett munka miatt a testek egy része nem maradt egyben, a maradványok szétszóródtak.
A Guardian szerint még 2025-ben is tartottak olyan csoportos temetéseket, amelyek során az exhumált bosnyák áldozatokat helyezték nyugalomra. Egy férfi 30 év után tudta így eltemetni a feleségét és az egy éves kislányát, akiket egy szerb fegyveres lőtt le. „Ez mégis valamiféle béke, hogy legalább tudjuk, hol vannak” – mondta Hajrudin Paraganlija. A férfi testvérének és anyjának holttestét azóta sem találták meg.
Korábban a holland kormányok ragaszkodtak ahhoz, hogy az ENSZ a hibás a helyzet kialakulásáért, mert nem nyújtott légi támogatást. De egy 2002-es jelentés a holland kormányt és katonai tisztviselőket tette meg felelősnek azért, hogy nem akadályozták meg a gyilkosságokat. A jelentés nyomán az egész kormány lemondott.
2019-ben pedig a holland legfelsőbb bíróság kimondta, hogy Hollandia részben felelős a mészárlásban meghalt mintegy 350 férfi haláláért. Az érintett áldozatok eredetileg a holland bázison tartózkodtak. A hollandok úgy adták át őket a szerb erőknek, hogy a jelentések szerint addigra már tisztában voltak a rájuk leselkedő halálos veszéllyel. A BBC szerint 12 évestől 77 évesig terjedt azoknak a kora, akiket a hollandok átengedtek Mladić csapatainak, hogy „kihallgassák őket”.
A holland katonák közül, akik akkoriban Boszniában szolgáltak, sokan máig poszttraumás tünetekkel küzdenek. Mark Rutte holland miniszterelnök 2022-ben bocsánatot kért az egykori katonáktól, amiért nem voltak eléggé felszerelve ahhoz, hogy meg tudják védeni a civileket. A bocsánatkérés mellett a Srebrenicába vezényelt katonák a Bronz Érdemérmet is megkapták.
Radovan Karadžić volt boszniai szerb vezetőt 2016-ban ítélte el az ENSZ hágai törvényszéke a boszniai háborúban elkövetett népirtásért és háborús bűnökért. 11 vádpontból 10-ben, köztük az 1995-ös srebrenicai mészárlás során elkövetett népirtásban találták bűnösnek. Karadžić 40 év börtönbüntetést kapott.
Mladić a háború 1995-ös befejezése után bujkált, és csak 2011-ben találták meg unokatestvére észak-szerbiai otthonában. 2017-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a hágai bíróság háborús bűnökért, köztük népirtásért. A most 82 éves Mladić fellebbezését 2021-ben elutasította a bíróság.
Rajta kívül még közel 50 boszniai szerbet ítéltek el hasonló bűncselekményekért, de a gyilkosságokban közreműködő szerbek számát 20 ezer körülire teszik. Közülük több százan kormányzati pozíciókban maradtak.
Az ENSZ közgyűlése 2024-ben határozatban nyilvánította július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává. A közgyűlésen 84 ország szavazott a javaslat mellett, 19 ellene – az ellenzők közt volt Magyarország is. A közgyűlésen többek között olyanok országok szavaztak nemmel, mint Oroszország, Észak-Korea, Kína vagy Nicaragua.
A Srebrenicai Anyák Egyesülete nem sokkal később közölte, hogy a Potočariban lévő emlékhelyen szégyenfát állítanak fel, amire azoknak az államoknak a neveit vésik fel, amelyek a határozat ellen szavaztak – köztük Magyarországét is. Mladen Grujičić, a népirtással etnikailag elszerbesített Srebrenica szerb polgármestere 2024-ben arról beszélt, hogy a város a névváltoztatást fontolgatja az ENSZ-határozata miatt.
Srebrenica ma már a boszniai szerb államalakulat, a Szerb Köztársaság határain belül fekszik. A boszniai Szerb Köztársaságot a háborút 1995 novemberében lezáró daytoni békeszerződés hozta létre. Az entitás elnöke, Milorad Dodik kategorikusan tagadja, hogy a mészárlás lezajlott volna. Szerbia 2007-ben bocsánatot kért a bűncselekményekért, de továbbra sem hajlandó elfogadni, hogy népirtásról volt szó.
Az a gyárépület Potočari falujában, ahová a srebrenicaiak menekültek, ma már a Srebrenica Emlékközpontként működik. Az itteni kiállítás részeit képezik például azok az értéktárgyak, amiket az áldozatok hagytak hátra. Az emlékhely területén vannak eltemetve azok az áldozatok is, akik a tömegsírokból kerültek elő. Egy részüket nem sikerült azonosítani, de vannak, akiknek név is szerepel a sírján.
Az Emlékközpont márciusban bejelentette, hogy ideiglenesen bezárnak. „A döntés azért született, mert nem tudjuk biztosítani munkatársaink és vendégeink biztonságát a Banja Lukában zajló puccskísérlet miatt, amelyet lázadó csoportok irányítanak az állami intézmények ellen” – közölte a Srebrenicai Emlékközpont. A boszniai Szerb köztársaság rendőrei ugyanis korábban benyomultak a regionális központ, Banja Luka rendőrségi épületébe, és elüldözték onnan a szövetségi rendőröket.
A bosnyák-szerb feszültségek fokozódása ellenére július 11-én a vérengzés 30. évfordulóján a Srebrenicai Emlékközpontban újabb 7 névtelen áldozatot temetnek el.
