Durva jogsértések és gyilkosságok történhettek a szíriai drúz harcokban

Súlyos jogsértésekről kapott értesítéseket a dél-szíriai Szuvejda környékéről az ENSZ emberi jogi biztosa, Volker Türk – írja a BBC. Ezek között olyan súlyos esetek is vannak, mint a tárgyalás nélküli kivégzések. „Ennek a vérengzésnek és erőszaknak véget kell érnie” – közölte Türk, hozzátéve, felelősségre kell vonni az elkövetőket.
A drúz kisebbség és a beduin törzsek között robbantak ki harcok vasárnap, amibe a szír kormányerők és az izraeli hadsereg is beavatkoztak. Becslések szerint akár hatszázan is meghalhattak ebben. Ahmed as-Sár átmeneti elnök engedett végül, és két napja jelezte, a kormánycsapatok elhagyják Szuvejdát, ami a harcok gyújtópontja volt. A BBC szerint a törékeny tűzszünet pénteken is kitart.
Pont a kormányerőket vádolják helyiek azzal, hogy drúz civileket öltek meg. Türk szerint az ENSZ adatai is alátámasztják ezt: csak július 15-én 13 embert öltek meg a kormányhoz hű erők, amikor egy családi összejövetelre nyitottak tüzet. Ugyanaznap két külön helyen hat embert megöltek még. Türk szerint olyan szír polgárok beszámolóit kapta meg, akik féltik szeretteik életét. „Az állami biztonsági erők kivezénylésének biztonságot és védelmet kellene hoznia, nem hozzájárulnia a félelemhez és erőszakhoz” – közölte Türk.
As-Sár elnök egy csütörtöki tévébeszédben közölte, felelősségre vonják a drúzok elleni visszaélések elkövetőit, a kisebbségre pedig vigyázni fognak. Ezután „törvényen kívüli csoportokat” gyanúsított meg az eszkalációval, amelyek vezetői nem hajlandók a párbeszédre. Az ENSZ szerint is ki kell vizsgálni, mi történt Szuvejdában és környékén. Türk jelezte, a kommünikék szerint a drúzok védelmében végrehajtott izraeli légicsapásoknak is voltak civil áldozataik.