Fejlett kártevővel kémkedő orosz hírszerzőket fogtak a britek, gyorsan szankcionálták is őket

Nagy-Britannia pénteken bejelentette, hogy felfedezett egy olyan, nagyon szofisztikált digitális kémkedésre használt kártevőt, amellyel az orosz GRU hírszerző tisztjei átfogó kampányt folytattak Európában kormányzatok és különféle intézmények ellen. A brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) szerint az eddig ismeretlen kártevővel online microsoftos szolgáltatásokból bányásztak ki belépési adatokat, a külügy bejelentette, szankciókat vezetnek be a GRU több tagja ellen – írja a Reuters.

A hivatalos tájékoztatás szerint a GRU három csapata hajtott végre támadásokat telekommunikációs cégek, különféle médiumok, politikai intézetek és az energetikai infrastruktúra ellen szerte Európában. A támadások éveken át zajlottak, 2020-ban az észt kormányt, 2015-ben a német parlamentet, tavaly pedig a párizsi olimpiát támadták. 2016-ban Amerikában is hajtottak végre támadásokat, természetesen a demokraták ellen.

Az NCSC szerint a GRU egyik csapata fejlesztette ki a most általuk feltárt eszközt, amely AUTHENTIC ANTICS néven fut, és a Microsoft felhős szolgáltatásait veszi rá egy trükkel arra, hogy megosszák a hekkerekkel a felhasználó belépési adatait. Az NCSC azt nem árulta el, hogy pontosan kiket vettek célba ezzel az eszközzel. A központ azt is állítja, hogy az egyik, most szankcionált csoport felderítést végzett a mariupoli színháznál, amit 2022 márciusában bombáztak le az oroszok – állítólag véletlenül –,

és olyan tagokról is tudnak, akik állítólag kémkedtek a 2018-ban megmérgezett orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal után.

A brit külügy a három csoportot és 18 hírszerző tisztjüket szankcionálta a támadások miatt. David Lammy brit külügyminiszter azt mondta, a GRU kémjei egy átfogó kampányban vesznek részt, melynek célja, hogy destabilizálják Európát, aláássák Ukrajna szuverenitását és fenyegessék a brit emberek biztonságát. A brit hatóságok régóta vádolják az oroszokat azzal, hogy kémkednek, valamint szabotázsakciókat és gyilkosságokat hajtanak végre az országban. Az oroszok ezt tagadják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!