Oroszországban betiltották a sátánizmust
Fontos döntést hozott szerdán az orosz legfelsőbb bíróság: extrémistának nyilvánította, és betiltotta a sátánizmust, és az ahhoz köthető nemzetközi mozgalmat. Ennek értelmében a sátánizmus alapvető tézisei, valamint az okkult rituálék a továbbiakban törvényellenesek lesznek az országban, ami a legfőbb ügyész szerint azt jelenti, hogy „győzedelmeskedtek a gonosz és a jó erőinek örök küzdelmében” – írja a Novaja Gazeta.
Az ügyben Oleg Nefedov volt a döntőbíró, ő olyan döntésekről ismerhető, mint a talibán dekriminalizálása, és ő volt az is, aki két éve szélsőségesnek minősítette a „nemzetközi LMBTQ-mozgalmat” – tavaly márciusban erre hivatkozva már vettek is őrizetbe embereket Oroszországban. Utóbbi azért releváns, mert amikor a sátánizmus elleni harc először felmerült 2024-ben a Dumában, a valóban sátánista mozgalmak helyett olyasmikre került rá a sátánista plecsni, mint
- az LMBTQ-közösséghez tartozó emberek,
- a gyerekmentes élet mellett érvelő aktivisták,
- a nők abortuszhoz való jogáért küzdő aktivisták,
- az ukrajnai Azov-zászlóalj tagjai,
- valamint furry (ez egy antropomorf állatok köré épülő, azokat kedvelő) és a therian (lényegében magát állatként identifikáló) szubkultúrák.
Idén januárban aztán Kirill pátriárka melegítette fel a témát, azt követelve, hogy lépjen fel a sátánista ideológia ellen, és azt is szerette volna elérni, hogy tiltsák be az olyan okkult szolgáltatások reklámozását, mint a tarot jóslás, vagy az asztrológia. Kirill akkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a sátánista mozgalom büntetlenül működhet az országban, behálózhatja a fiatalokat, beregisztrálhatja a csoportjait a közösségi oldalakon és végrehajthatja a rituáléit. A pátriárka hozzátette, „az Ukrajnában harcoló orosz katonák készek az életüket adni azokért az értékekért, amelyeken a sátánisták páros lábbal ugrálnak”.
Az erről szóló törvényjavaslatot végül nemrég elutasították, mondván, túlságosan ködösen volt megfogalmazva. Röviden összefoglalva az volt vele a probléma, hogy tele volt nehezen megfogható gumiszabályokkal, amelyek jogilag nem voltak egyértelműek, ez pedig félreértésekhez és a törvény téves használatához vezethetett volna. Azt is kifogásolták, hogy a tervezet nem tett különbséget a csalások és az amúgy legális, ezoterikus dolgok között.
A legfőbb ügyész és az igazságügy minisztérium aztán közösen nyújtott be egy beadványt a legfelsőbb bírósághoz, hogy nyilvánítsák extrémista szervezetnek a „nemzetközi sátánista mozgalmat”, ami most végül meg is történt.