Palackpostára leltek Írországban, egy négy éve eltűnt tajvani hajóskapitány üzenete lehet az üvegben
Palackba zárt segélykérő üzenetre bukkant Írország partjainál két férfi, amelyet feltehetően egy tajvani halászhajó kapitánya, egy bizonyos Lee írt, aki legénységével együtt évekkel ezelőtt eltűnt – írja a szingapúri CNA és a Taipei Times. Az üvegre Inisheer környékén találtak rá, a férfiak (név szerint Chris és Matt) közzé is tették a Redditen, amit találtak.
A palackban egy kézzel írt üzenet volt indonéz nyelven: „Kérem, küldjenek segítséget, december 20-án eltévedtünk, hárman vagyunk itt, nem tudjuk a sziget nevét, megsérültünk”, illetve angolul a „help hello SOS” szavak egymás mellett, továbbá a 63 éves kapitány és a hajó neve.
Mint kiderült, egy több éve lezárt eltűnéses eset lehet az ügy hátterében. Az érintett hajó eltűnését a tajvani Suao városrész kikötőjéből jelentették 2021. január 1-jén, miután 2020. december 30-án megszakadt a kapcsolat annak kapitányával. Ekkor kértek segítséget az Egyesült Államoktól, ami célravezető lépés volt: január 2-án egy amerikai repülőgép fedezte fel az ekkor már legénység nélkül sodródó hajót mintegy 606 mérföldnyire északkeletre a Midway-szigetektől. A hajót ezután visszavontatták a tajvani kikötőbe, ahonnan eltűnt.

A nyomozást 2021. június 1‑én zárták le, miután nem találtak bűncselekményre utaló jelet. A vizsgálat szerint a súlyos időjárási viszonyok következménye volt a baleset, emiatt rongálódhatott meg a hajó is.
A palackposta miatt most mégis újra elővehetik az esetet: a kapitány családját értesítették, a helyi halászszövetség vezetője pedig arra szólította fel a tajvani kormányt pénteken, hogy hitelesítsék az Írországban talált üzenetet, és szükség esetén kérjenek nemzetközi segítséget egy újabb, kiterjedt mentő- és felderítőakció megszervezéséhez.