A cunami bálnákat sodort partra Japánban

Legalább négy bálna vetődött partra Japánban szerdán, miután Oroszország partjainál 8,8-as erősségű földrengést mértek, és cunamiriadót rendeltek el a Csendes-óceán térségében – írja a Newsweek.
A bálnák Tatejamában jelentek meg. A szokatlan képsorokat élőben közvetítették a japán adók:
A jelenséget a kutatók azzal magyarázzák, hogy a cunami hatására bekövetkező hirtelen és drasztikus vízszint- és áramlásváltozás-, illetve a víz alatti zajhatás miatt a mélytengeri állatok dezorientáltak lesznek, és mozgásba lendülnek, aminek következtében partra is sodródhatnak.
A földrengés komolyan érintette Japánt, de azóta feloldották az országban a cunamira vonatkozó figyelmeztetést. Napközben a fukusimai atomerőművet is kiürítették, a tokiói villamos művek arról tájékoztatott, hogy a mai nap folyamán minden dolgozót evakuálnak. A hatóságok az erőmű 20 kilométeres körzetében élők számára is evakuációs tervet dolgoztak ki. „A fukusimai térségben a cunamiriadó mindig fokozott aggodalmat vált ki a 2011-es hármas katasztrófa miatt” – emlékeztet a BBC, kiemelve, hogy a katasztrófából visszamaradt nukleáris törmelékeket folyamatosan vízzel hűtik, és az erőmű mellett tárolják tartályokban.
A japán hatóságok több mint 1,9 millió ember kitelepítését rendelték el, miután a meteorológiai szolgálat szerint a szigetország keleti partvidékét akár 3 méter magas hullámok is elérhetik. Hokkaidón több mint tízezer embert telepítettek ki, Csibában pedig sokan egy tengerparti megfigyelőállomásra menekültek.