„Sziasztok, és viszlát. Megöltem magam” – máig nem tisztázott, milyen szerepe lehetett a francia rocksztárnak magyar felesége halálában

„Sziasztok, és viszlát. Megöltem magam” – máig nem tisztázott, milyen szerepe lehetett a francia rocksztárnak magyar felesége halálában
Rády Krisztina Bertrand Cantat bírósági tárgyalásán 2004. március 16-án Vilniusban – Fotó: Getty Images

Ha Franciaországban valaki megemlíti Rády Krisztina nevét, sokan felkapják a fejüket – valószínűleg többen, mint itthon tennék. Rády a francia–magyar kulturális élet aktív szereplője volt a kétezres években: műfordítóként, kulturális menedzserként, színházi rendezőként dolgozott. Rádióműsora volt, többek között József Attila verseit fordította franciára, és egy időben ő volt a párizsi Magyar Intézet kulturális igazgatója is.

Emellett leginkább arról volt ismert, hogy Franciaország egyik híres énekes-dalszerzőjének, Bertrand Cantat-nak volt a felesége. Rády neve ma már viszont inkább a francia nőjogi küzdelmek és a Metoo-mozgalom kontextusában merül fel.

A magyar nő ugyanis 2010-ben öngyilkosságot követett el, miután hosszú évekig bántalmazta őt a korábban elítélt férje, aki egyébként pont neki köszönhette, hogy olcsón megúszott egy brutális nőgyilkosságot.

Az öngyilkosság körüli vizsgálatot 2010-ben szinte azonnal lezárták. Sokan ezt már akkor is nehezményezték, mivel a gyilkosságért elítélt Cantat a vallomása szerint a házban aludt abban az időpontban, amikor Rády meghalt.

Az ügyben a bordeaux-i ügyészség 2013-ban, majd 2014-ben is újraindította a nyomozást, miután nyilvánosságra került egy magyar nyelvű felvétel, amelyben halála előtt Rády Krisztina a szüleinek hagyott üzenetében arról beszélt, hogy retteg erőszakoskodó exférjétől. Az ügyészség akkor azt feltételezte, hogy Rády halálához köze lehetett a testi és lelki erőszaknak, amelyet volt férje gyakorolt rá, de végül nem történt vádemelés.

Egy újabb feljelentés nyomán a francia rendőrség 2018-ban ismét megvizsgálta, hogy Rády milyen körülmények között vesztette életét. A rendőrség meghallgatta Cantat-t is, de az eljárást akkor is vádemelés nélkül szüntették meg. Az ügy és az azt övező kérdések egy Netflixre készült dokumentumfilm-sorozat miatt az elmúlt hónapokban újra előtérbe kerültek.

A részben Rády halálának körülményeivel foglalkozó, Rocksztárból gyilkos: a Cantat-ügy című dokumentumfilm-sorozat „több olyan nyilatkozatot és tanúvallomást tartalmazott, amelyek nem szerepeltek” az énekes volt felesége halálának körülményeivel kapcsolatban korábban megindított négy eljárásban. Ezért a bordeaux-i ügyészség múlt héten újra nyomozást indított a magyar nő halálának ügyében.

„Rády Krisztina személye volt az, aki miatt elkezdtem megvizsgálni Cantat ügyét. Így derült ki, hogy nem egy Cantat-ügy van, hanem többről beszélünk” – mondta Anne-Sophie Jahn, a Le Point újságírója, aki részletesen feltárta fel Rády és Cantat történetét a július végén a streamingszolgáltatóra felkerült sorozatban.

Rády és Cantat korai kapcsolata

Rády 1993-ban ismerkedett meg Cantat-val, amikor részt vett a Sziget Fesztivál szervezésében. Cantat a kétezres évek egyik legismertebb énekese volt Franciaországban, a francia Jim Morrison néven is emlegették. Noir Désir (Fekete Vágy) nevű rockzenekara díjakat nyert, egyes albumaik pedig milliós példányszámban fogytak. Cantat volt az együttes dalszerzője, és igazi karizmatikus showmanként tolta le a koncertjeit.

A férfi nem riadt vissza a politikai szerepvállalástól sem, antikapitalista üzenetekkel énekelt, és a koncertjein nyíltan kiállt az akkor még Nemzeti Front néven működő (ma már Nemzeti Tömörülésként futó) szélsőjobboldali párt ellen. Persze akkoriban a Jean-Marie Le Pen által vezetett pártot még korántsem támogatták annyian, mint ma, Marine Le Pen alatt.

Rády és Cantat 1997-ben házasodott össze, és két gyerekük is született, a második 2002-ben. Rády még a kórházban feküdt a szülés után, amikor Cantat közölte vele, hogy elhagyja. A férfi ugyanis találkozott Marie Trintignant-nal, egy népszerű francia színésznővel, akibe beleszeretett. Rády később azt nyilatkozta a médiának, hogy bár elviselhetetlenül fájdalmas volt a szakítás, szépen váltak el a férfival, és továbbra is barátok maradtak.

Bertrand Cantat, a Noir Désir zenekar énekese 1988. május 28-án – Fotó: Roger-Viollet / AFP
Bertrand Cantat, a Noir Désir zenekar énekese 1988. május 28-án – Fotó: Roger-Viollet / AFP

Trintignant és Cantat egy Noir Désir-koncerten találkoztak. A színésznő azért ment el a barátaival a rockkoncertre, mert épp egy Janis Joplinról szóló filmet forgatott, amelyben ő alakította az énekesnőt. A szerepre való felkészülés része volt, hogy megnézi, hogyan viselkednek karizmatikus előadók – köztük Cantat is. A koncert végén Trintignant bement a backstage-be, mert beszélni akart az énekessel. A körülöttük lévő stáb szerint kettejük találkozása szerelem volt első látásra. Bár mindketten házasok voltak, különváltak a párjuktól, és viszonyba kezdtek.

2003 májusában, amikor Trintignant a családjával Litvániában forgatott, Cantat is elkísérte. Az őket állandóan kalauzoló rendezőasszisztens szerint a pár elválaszthatatlan volt, állandóan kézen fogva jöttek-mentek. Cantat még a sminkeshez is elkísérte a színésznőt, egészen addig, amíg ki nem küldték. A stábban többen észrevették, hogy Trintignant állandóan a telefonján lóg, amint egy jelenetnek vége volt, már rohant, hogy beszélhessen Cantat-val. Bár a viszonynak kívülről nézve kissé birtokló jellege volt, a stáb nem aggódott, mivel a forgatáson dolgozott Trintignant édesanyja és öccse is, és a filmes Trintignant család eléggé szoros kapcsolatot ápolt egymással. A filmben szintén szerepet játszott a tizenéves Roman Kolinka, Marie Trintignant egyik fia is.

A pokol akkor szabadult el, amikor Trintignant kapott egy sms-t a külön élő férjétől, Samuel Benchetrit-től. A férfi volt a rendezője annak a Janis Joplin-életrajznak, amit a színésznő egy évvel korábban forgatott, és ami összehozta a nőt Cantat-val. „Hívj fel valamikor, csak a filmről lenne szó. Puszillak, kis Janis” – írta 2003 július végén Benchetrit a nőnek. Cantat az sms-t látva teljesen kijött a sodrából. A féltékeny férfi igazságtalannak érezte, hogy ő elhagyta Rády Krisztinát Trintignant kedvéért, de a színésznő még mindig kapcsolatban áll a férjével – miközben ahogy az üzenet is utalt rá, a közös filmjük ekkor jelent meg, tehát nehezen volt elvárható, hogy Trintignant ne ápoljon valamiféle kapcsolatot az éppen mozikba kerülő filmje rendezőjével.

A pár az sms-en komolyan összeveszett, aminek a stáb is tanúja volt. Az őket koordináló rendezőasszisztens nem akarta, hogy a pár egyedül maradjon, úgyhogy este meghívta őket magához. Ott azonban úgy elharapózott a vita, hogy Cantat megfogta, és nekilökte a falnak a színésznőt. Az asszisztens ekkor kézen fogta őket, és elindult velük a hotelhez, ahol a pár megszállt. Úgy látta, hogy útközben mindketten lehiggadtak, Cantat egy ponton már Trintignant-t átkarolva ment az utcán, így az asszisztens ott merte őket hagyni a szálláson.

Másnap Trintignant-t kék-lila foltokkal, súlyos sérülésekkel találták meg a hotelszobájában. A testvére hívta ki hozzá a mentőket reggel hét óra környékén. A nőt egy vilniusi kórházba szállították, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de akkorra már kómában volt. Trintignant-t hazaszállíttatták Franciaországba, de beállt az agyhalál állapota. A színésznő 2003 augusztusában végül egy francia kórházban halt meg.

Rádynak köszönhette Cantat az enyhe büntetést

Eleinte csak egy magyarázat állt rendelkezésre arról, hogy pontosan mi történt a 35-ös lakosztályban. Cantat azt állította, hogy a hotelszobában újra veszekedni kezdtek, amikor ő felhozta, hogy nem igazságos, hogy ő megszakította a kapcsolatot Rádyval, miközben Trintignant még beszél a férjével. Az énekes szerint a színésznő a vita hevében lökdöste és meg is ütötte őt, mire ő akkora haragra gerjedt, hogy elkezdte bántalmazni a nőt. Cantat egyébként 190 centiméter magas, kisportolt, míg Trintignant 166 centiméter magas, törékeny alkatú volt.

Francia orvoscsoport kíséri a kómában fekvő Marie Trintignant-t a vilniusi repülőtérre 2003. július 31-én – Fotó: Eric Feferberg / AFP
Francia orvoscsoport kíséri a kómában fekvő Marie Trintignant-t a vilniusi repülőtérre 2003. július 31-én – Fotó: Eric Feferberg / AFP

Cantat állítása szerint dulakodás közben a kanapéra akarta lökni a nőt, de elvétette, így Trintignant a szélére esett, és beverte a fejét a közeli radiátorba. A férfi ezután állítása szerint egyből meg is fordult, és kiment. Cantat azt állította, hogy Trintignant ezután elaludt, ezért lefektette az ágyba. Valójában a vérző fejű színésznő eszméletét vesztette, de a férfi nem hívott hozzá mentőt. Néhány órával később, amikor már belilult a nő arca, Cantat inkább felhívta Vincent Trintignant-t, az öccsét, de azt mondta neki, hogy a nővére csak alszik, nem eszméletlen. Emiatt nagyjából hét óra telt el onnantól kezdve, hogy Cantat bántalmazta a nőt, odáig, hogy orvost hívtak.

Cantat erről szóló vallomását a litván rendőrség videóra is vette. A felvételek szerint az ügy miatt Vilniusba utazott a Noir Désir több tagja és Rády Krisztina is. Az énekes azt állította, hogy baleset történt, és a legtöbb médium nem is kérdőjelezte meg az állításait. Cantat és Trintignant ügye közben tragikus szenzáció lett Franciaországban.

Csak az igazságügyi orvosszakértő jelentése után derült ki teljes bizonyossággal, hogy Cantat hazudott, és biztosan gyilkosság történt.

A szakértő szerint Trintignant feje tele volt sérülésekkel. Az arcán és a koponyáján is hasadékok voltak, eltört az orra. A gégéje is teljesen össze volt nyomva, mintha valaki rátaposott volna a nyakára. „Túl sok a sérülés ahhoz, hogy azt higgyük, egyszerűen elesett. Mindez kizárja, hogy egyetlen behatás történt, legalább 15-20 ütésről beszélhetünk” – mondta Bernard Marc, a színésznőt egykor megvizsgáló halottkém.

Mind Litvániában, mind Franciaországban nyomozás indult Cantat ellen. A francia hatóság képviselői Litvániába utaztak, ahol újra kihallgatták Cantat-t. Amikor szembesítették az igazságügyi orvosszakértő jelentésével, a férfi elismerte, hogy valójában pofozta, ütötte a nőt. Mindkét oldalról verte a fejét, miközben gyűrűket is viselt a kezén.

Cantat a kihallgatáson arról beszélt, hogy elborult az agya, és hogy „valamennyire felelős” a nő haláláért. A róla készült felvételeken úgy tűnik, mintha a férfi sírna is, bár nehéz könnyeket felfedezni az arcán. Ezzel együtt az énekes továbbra is állította, hogy a nő is nekitámadt. A férfi ügyvédje már ekkor arról kezdett el beszélni a médiának, hogy a színésznő is magából kikelve, „hisztérikusan” viselkedett, és ő támadta meg a férfit. Cantat testvére olyanokat hozott fel, hogy Trintignant-nak négy gyereke volt négy különböző apától, és nem volt az a „tökéletes lány”, akinek látszani akart.

Az áldozatot bemocskoló stratégia működött: a francia média el is kezdett arról beszélni, hogy Cantat hirtelen felindulásból cselekedett, Trintignant pedig a „szenvedély-bűncselekmény áldozata” lett. Ekkoriban még a magyar sajtóban is bevett volt az ezzel egyenértékű, „szerelemféltésből elkövetett gyilkosság” kifejezés. Ezt ma már éppen azért nem használjuk, mert nincs az a szerelmi érzés vagy féltékenység, ami indokolna egy gyilkosságot, szerelemből nem öli meg az ember a párját.

Nyolc hónappal a történtek után Cantat bíróság elé állt. Gyilkossággal vádolták meg, ami alapján 15 éves börtönbüntetést is kaphatott volna. Az őt támogató családtagjai közt ott ült Rády Krisztina is, aki a védelem kulcsfontosságú szereplőjévé vált.

Bertrand Cantat a vilniusi bíróságon 2004. március 18-án – Fotó: Eric Feferberg / AFP
Bertrand Cantat a vilniusi bíróságon 2004. március 18-án – Fotó: Eric Feferberg / AFP

„Soha nem emelt rám kezet” – tanúskodott Rády. Azt mondta, nem is tudna egy bántalmazó, erőszakos ember mellett élni. Rády a későbbi interjúi során is arról beszélt, hogy nagyon elkötelezett a nőjogok mellett, és nem tudott volna olyan emberrel együtt lenni, aki nem ezt képviseli. A nő vallomása egyes tudósítók és a Trintignant családot képviselő ügyvéd szerint is döntő volt abban, hogy Cantat-ra végül csak nyolc év börtönt szabtak ki. „Azzal, hogy úgy írta le, mint erőszakosságra képtelen férfit, megerősítette azt a narratívát, hogy a tragédia baleset volt” – mondta Trintignant-ék ügyvédje.

Abban mindenki egyetértett, hogy az énekes tulajdonképpen Rádynak köszönhette, hogy nem kapott súlyosabb büntetést. Cantat-t 2004-ben áthelyezték egy francia börtönbe, és ott tölthette le a büntetését. Rády ebben az időszakban is látogatta a férfit, a gyerekeit is bevitte hozzá láthatásra. Még a szabadlábra helyezési engedély beadása körüli teendőket is ő intézte. Cantat végül négy év után feltételesen szabadlábra került, tehát a büntetése felét töltötte csak le.

Segélykérő üzenet

A szabadlábra helyezéséről döntő bíró azt is figyelembe vette, hogy a jelek szerint Cantat Rádyval tervezte folytatni az életét, így a kiengedése újra egyesítette volna a családot is. A pár azonban nem élt együtt az események után, inkább papíron voltak házasok. Rády Bordeaux-ban élt a gyerekekkel, és egy magyar au pair is segítette őt a mindennapokban. Cantat is részt vett a gyerekek nevelésében. „Nekem úgy tűnt, hogy ez jó felállás volt két különvált szülővel. Az anya és az apa is jól kijöttek egymással” – mondta a Netflixnek Klaudia, a magyar bébiszitter.

Csakhogy az, hogy Cantat nem bántotta a feleségét, nem volt igaz. Egy, a Netflixnek névtelenül nyilatkozó egészségügyi dolgozó évekkel később megtalálta a bordeaux-i kórházban a nő egészségügyi aktáját, és kíváncsiságból – szabályellenesen – belelapozott. Kiderült, hogy Rády volt bent a kórházban, mert felrepedt a fejbőre, lila foltokkal és duzzanatokkal volt tele. „A felszakadt hajas fejbőr arra utal, hogy a nőt hajánál fogva vonszolták. Ritka erőszakos jelenet” – mondta az ápoló. Az aktában az is szerepelt, hogy nem ez volt az első ilyen alkalom, és hogy a nő nagyon sírt, de a gyerekei miatt nem akart feljelentést tenni. A feljegyzés Cantat feltételes szabadlábra helyezése után történt, vagyis ha Rády bejelentette volna az esetet, akkor a férfit azonnal visszavitték volna a börtönbe.

A dokumentumfilm-sorozat szerint nagyjából két évvel azután, hogy a férfit szabadlábra helyezték, riasztó, magyar nyelvű hangüzenet érkezett Rády Krisztina szüleinek vonalas telefonjára.

„Szia, Anyu, szia, Apu, itt Krisztina beszél. Nagyon rég nem beszéltünk egymással, és nem jó dolgok is történtek. Bertrand bolond. Hasonló történt, mint 2003-ban, csak az nem velem történt, de most ez velem történik. (…) Tegnap majdnem otthagytam a fogamat.”

A hangposta Cantat beteges féltékenységére utalt. Rády ugyanis 2009 környékén megismerkedett és kapcsolatot kezdett egy férfival, François Saubadu-vel. A páros hamar egymásra talált, de ahogy épült a kapcsolatuk, úgy próbált kettejük közé férkőzni Cantat – derült ki a beszámolókból. Az énekes elkezdte emailekkel és telefonhívásokkal bombázni Rády barátját. „Érzelmileg zsarolta Krisztinát” – mondta Saubadu. Egy ponton Cantat egyszerűen beköltözött Rádyhoz, hogy kisiklassa a nő párkapcsolatát, közben pedig azt állította, hogy újra szerelmes a gyerekei anyjába. Rády könyörgött Saubadu-nek, hogy ne keresse, mert ha a férje meglátja, hogy kapcsolatba lépett vele, akkor „az ő történetének vége”.

Rády azért sem merte teljesen otthagyni Cantat-t, mert a férfi megfenyegette, hogy akkor öngyilkos lesz – mondta Rády Csilla, a nő édesanyja a dokumentumfilmben. Cantat egyszer a gyerekek szeme láttára állt neki késsel vagdosni a saját karját. Az idős szülők hiába próbálták Magyarországról elérni Rádyt, Cantat útját állta a próbálkozásoknak. A Rády szülők feljelentést is akartak tenni, de a lányuk erre nem volt hajlandó, mert attól félt, hogy Cantat megöli magát.

Rády Krisztina egyik gyerekével a karján távozik 2004. október 2-án a mureti börtönből, miután meglátogatta volt férjét, Bertrand Cantat-t – Fotó: Eric Cabanis / AFP
Rády Krisztina egyik gyerekével a karján távozik 2004. október 2-án a mureti börtönből, miután meglátogatta volt férjét, Bertrand Cantat-t – Fotó: Eric Cabanis / AFP

Fél évvel később Rády 12 éves fia riasztotta a bordeaux-i rendőrséget, hogy megtalálta az édesanyja felakasztott holttestét. A hatóságokat Cantat fogadta a lakásban. Az énekes biztosan ott volt, amikor a nő az emeleten felakasztotta magát, de állítólag aludt, és csak a fia keltette fel.

„Sziasztok, és viszlát. Megöltem magam” – többek között ez állt a nő mellett lévő jegyzetfüzetben franciául. Az ott talált levél két oldal hosszú volt. A tartalmát csak a nő családja ismeri pontosan, de a Netflix bemutatott belőle részleteket, amikben Cantat is előkerül. Rády ironikus hangnemben mondott köszönetet a férfi állandó üvöltözéséért és vádaskodásáért, ezek nagy szenvedést okoztak neki. Cantat, akit a rendőrség is kihallgatott, nem tagadta, hogy konfliktusos volt a házasság, de azt állította, hogy soha nem emelt kezet a nőre.

„Istenem, megint ugyanaz a szappanopera, a feltételezések és a velem kapcsolatos téveszmés vádak elfogadhatatlanok. Borzalmas, szégyenletes, hogy a nők elleni erőszak szimbólumává váltam” – mondta később Cantat lapoknak.

Az idegenkezűséget a rendőrség 30 órán belül kizárta, a haláleset miatt indult vizsgálat pedig le is zárult, Cantat szabadon távozhatott. A férfi nem sokkal később újraindította a zenei karrierjét. Bár a Noir Désir feloszlott, az énekes szólóalbumot adott ki, amiből platinalemez lett, és a következő években is telt házas koncerteket adott.

Nem tudni, mi lesz a sokadik vizsgálat eredménye

Anne-Sophie Jahnt, a Le Point újságíróját és a Netflix-sorozat társrendezőjét viszont nem hagyta nyugodni az eset, és elkezdett nyomozni azt feltételezve, hogy Cantat esetleg már a litvániai gyilkosság előtt is bánthatta Rádyt. A nő ugyanis azt is mondta az ominózus hangpostán, hogy „Bertrand barátai” tudták, hogy mi történt náluk, látták, ahogy széttört tárgyakat, és bántalmazta őt. Jahn sokakat megkeresett, de végül csak egyetlen ember ült le vele beszélni: a Noir Désir egyik névtelen tagja.

„Persze, hogy Krisztinával is erőszakos volt, még Marie Trintignant halála előtt”

– mondta a nyilatkozó, aki Cantat két, Rády előtti barátnőjét is megnevezte, akiket a férfi bántalmazott. Az egyiküket szerinte fojtogatta. Viszont úgy tűnt, hogy a zenekar tagjai és Rády tulajdonképpen egyezséget kötöttek, hogy a Trintignant-gyilkosság tárgyalásán erről nem beszélnek.

Jahn pont a Metoo-hullám időszakában több cikket is írt a Cantat-ügy hátteréről, ami miatt kapott hideget és meleget egyaránt. Az énekes be is perelte őt rágalmazásért, de a keresetét végül elutasították. A történet, amit feltárt, és amit a Netflix most felkarolt, viszont komoly hatást ért el: a márciusban megjelent sorozat miatt a bordeaux-i ügyészség új vizsgálatot rendelt el Rády Krisztina halála miatt.

Azt nem fogják felülvizsgálni, hogy öngyilkosság történt-e. A bíróság azt próbálja majd megállapítani, hogy Rády azért vetett-e véget az életének, mert családon belüli erőszak áldozata volt. 2020 óta a francia Btk. része a „kényszerített öngyilkosság” fogalma is, de ez nem visszamenőleges hatályú, így nem alkalmazható erre az esetre. Az új nyomozás másik célja – egy, a Le Point által megkérdezett, az esethez közel álló forrás szerint – annak kivizsgálása is, hogy voltak-e Cantat-nak más áldozatai is. Ugyanis a dokumentumfilmben szereplő tanúvallomások erre utalnak.

Nem tudni, hogy a mostani eljárás hova vezet majd, mivel a Rády halála után évekkel elvégzett három hasonló vizsgálat (2013-ban, 2014-ben és 2018-ban) eredménytelenül zárult le, ráadásul felmerül, hogy az esetleges bűncselekmény már elévült. De az biztos, hogy a korábbi vizsgálatok óta sok minden változott: például ma már sokkal komolyabban veszik a pszichés bántalmazás szerepét, és nem csak a fizikai erőszak a kérdés egy ilyen esetnél.

Emellett a Netflix sorozata „számos olyan nyilatkozatot és tanúvallomást tartalmaz, amelyek nem szerepelnek” a Rády Krisztina halálának körülményeivel kapcsolatban korábban megindított négy eljárásban – áll az ügyészség közleményében. Például a névtelenül nyilatkozó egészségügyi dolgozó vallomása korábban nem volt ismert a hatóságok előtt. A jelek szerint tehát Rády egészségügyi aktáját sem vizsgálták meg a korábbi eljárások során.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!