„Üdvözlünk a pokolban! Üdvözlünk az élő halottak temetőjében! Innen halottként távozol!” – így köszöntötte az Egyesült Államokból kitoloncolt több mint 200 venezuelai férfit Salvador rettegett börtönének, a Terrorizmus Fogvatartási Központnak (CECOT) a börtönőre. Pár órával korábban szállt le három amerikai repülőgép a közép-amerikai országban, fedélzetükön a Trump-kormányzat közlése szerint az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó és biztonsági kockázatot jelentő venezuelaiakkal.
Trumpék az 1798-as külföldi ellenségekről szóló törvényre (Alien Enemies Act) hivatkozva utasították ki őket március közepén. Közülük sokan teljesen legálisan léptek be az Egyesült Államokba, és betartották a bevándorlási szabályokat. A beszámolók alapján többen a venezuelai rezsim elől menekültek, néhányan menekültként éltek és dolgoztak az USA-ban, de voltak köztük olyanok is, akik úgy vélték, kizárólag tetoválásaik alapján tartóztatták le és toloncolták ki őket.
A La Isla (a sziget) nevet adták annak a cellának, ahol a venezuelaiak szerint a legsúlyosabb bántalmazásokat szenvedték el fogva tartásuk ideje alatt. A beszámolók alapján az összegyűjtött férfiakat többször megverték, a börtön személyzete korlátozta a cukorbetegségben, magas vérnyomásban vagy veseelégtelenségben szenvedő fogvatartottak orvosi ellátását. Fémágyakon aludtak, párna nélkül, a mennyezeti lámpák a nap 24 órájában világítottak.
A négy hónapig tartó börtönbüntetés július 18-án ért véget, amikor 250 rabot engedtek szabadon, és küldtek vissza hazájába, miután az Egyesült Államok és Venezuela vezetése nagyszabású fogolycseréről egyezett meg. A fogvatartottak, akik a második Trump-kormány bevándorlók elleni hadjáratának áldozatai lettek, szabadulásuk után részletesen beszámoltak a börtönben töltött hónapok embertelen körülményeiről.
Bilincsben terelték fel őket a repülőgépekre, nem tudták, hova mennek
A venezuelai rabokat az Egyesült Államokban elfogadott 1798-as törvényre hivatkozva kényszerítették távozásra, ami lehetővé tette, hogy a hatóságok eljárás nélkül intézkedjenek a rabokkal szemben. Azaz a rabosított férfiakról csak feltételezték, hogy bűnt követtek el, ugyanis egyetlen bíróság sem mondta ki, hogy bűnösek lennének. A Trump-kormányzat illegális bevándorlás elleni fellépéséről itt írtunk részletesebben, az amerikai idegenrendészetet pedig itt mutattuk be.
A venezuelaiak közül Marco Jesús Basulto Salinas ideiglenes védelmet élvezett a kitoloncolással szemben, és legálisan dolgozott az Egyesült Államokban, hogy a Venezuelában élő anyja mellrákkezelését finanszírozza.
Hozzá hasonlóan Andry Hernández sminkmester is törvényesen lépett be az országba: 31 éves koráig élt Venezuelában, 2024. augusztus 29-én érkezett a mexikói határátkelőhelyre. A CBP One digitális rendszer segítségével próbált bejutni, ami egészen 2025. január végi megszűnéséig lehetővé tette a menedékjogot kérő vagy más bevándorlási szándékkal érkező külföldieknek, hogy előre időpontot foglaljanak a mexikói–amerikai határon történő hivatalos belépéshez. A hatóságok legálisan beengedték az országba, miután világossá vált, a meleg férfinak megalapozott a félelme, hogy a hazájában üldöztetés érheti szexuális orientációja miatt. Hernándezt azonban egészen a 2025. márciusi eseményekig egy migrációs központban tartották fogva az Egyesült Államokban.
Hozzátartozói beszámolója szerint Hernándezt érkezése pillanatától kezdve – még a Biden-kormány idején is – tetoválásai miatt a Tren de Aragua bűnszervezet tagjának hitték. Mindkét csuklóján egy-egy korona, alkarján pedig egy kígyó volt látható, Hernández állítása szerint azonban semmi köze nem volt a venezuelai bandához.
A Guardiannek nyilatkozó Arturo Suárez venezuelai zenész hazája gazdasági összeomlása után, 2016-ban menekült Chile fővárosába, Santiagóba. 2024 szeptemberében, szintén a törvényeket betartva lépett be az Egyesült Államokba, alkalmi munkákat végzett Észak-Karolina államban. Februárban, három héttel Trump beiktatása után a szövetségi idegenrendészet (Immigration and Customs Enforcement – ICE) ügynökei őrizetbe vették.
A három férfi közül egyik sem tudta, hová kerülnek, amikor március 15-én megbilincselték, majd repülőgépekre tették őket. Elsősorban arra gondoltak, hogy Venezuelában fognak landolni. Amikor a repülőgép leszállt, az utasoknak, akiknek azt is utasításba adták, hogy tartsák csukva a repülőgép napellenzőit, fogalmuk sem volt, hol vannak. Úti céljuk akkor derült ki, amikor Basulto megszegte a parancsot, és meglátta a repülőgép ablakából Salvador kék-fehér zászlaját. „Akkor értettük meg, hová tartunk. A CECOT-ba” – emlékezett vissza Suárez. Amikor a rövidlátó férfit kirángatták a buszból, segítséget kért egy őrtől, mert leesett a szemüvege.
„Azt mondta, hogy fogjam be a számat, megütött, és eltörte a szemüvegemet.”
Érkezésük után a bűnözőnek vélt férfiak fejét leborotválták, zsebüket kipakoltatták, és levetkőztették őket. Személyes tárgyaikat elvették, majd egy raktárba terelték a férfiakat, ahol fotósok és őrök vették körül őket, majd térdre kényszerítették a rabokat. A börtön igazgatója beszélt hozzájuk.
Arról beszélt, hogy a CECOT-ban nincsenek jogaik: nincs joguk ügyvédhez, nincs joguk a napot látni. Életük hátralevő részében nem fognak csirkét vagy húst enni. „Az egyetlen módja annak, hogy kijussatok innen – mondta több fogvatartott szerint –, ha egy fekete zsákban visznek ki titeket.”
Ezután cellákba terelték őket, mindegyikbe legfeljebb 20 fogvatartott került. Az egyik fogvatartott emlékei szerint a betonfalakon izzadságfoltok, megszáradt vércseppek és emberi körmökkel okozott karcolások látszottak.
Miért pont Salvadorba küldték őket?
Salvador viszonylag kis ország, területe Magyarország negyedénél is kisebb, hatmilliós lakossága meglehetősen szegény, közbiztonsága évekig híresen rossz volt. 1979 és 1992 között véres polgárháború dúlt az országban, az ezt követő időszakban erősödtek meg Salvador jelenleg is domináns, egymással rivális bűnbandái, az MS-13 és a Calle 18, amik kegyetlenséggel uralták a közép-amerikai ország egyes részeit. A most 44 éves Nayib Bukele salvadori elnök a korrupció és a bűnözés elleni harc ígéretével került hatalomra 2019-ben.
Az új elnök politikája alapjaiban alakította át Salvadort: hatalomra kerülése után a rendkívüli állapot bevezetésével gyakorlatilag felfüggesztette a jogállamiságot, és szinte korlátlan hatalmat adott a rendvédelmi szerveknek. Salvador valóban biztonságosabb hellyé vált az elmúlt években, a gyilkossági ráta drasztikusan csökkent, de ezzel párhuzamosan a bebörtönzöttek aránya világrekordot döntött:
a lakosság 2 százaléka rács mögé került.
Eközben az elnök látványos kampányvideókkal mutatta be, ahogyan a bűnbandák tetőtől talpig tetovált félmeztelen tagjait felfegyverzett rendőrök kísérték börtönbe. A salvadori helyzetről két éve részletesen itt írtunk, azóta Bukelét tavaly hatalmas többséggel újabb öt évre választották meg. A napokban pedig eltöröltette az elnöki ciklusok számának korlátját, így Bukele bármennyiszer újra indulhat majd. Bukele térnyerésével azonban egyre több bandatag sietősre fogta, és elmenekült az országból, többek között az Egyesült Államokat vették célba.
Eközben a salvadori bebörtönzöttek száma tovább nőtt, így több férőhelyre volt szükség a büntetés-végrehajtásban. Erre hivatkozva hozták létre az új óriási börtönkomplexumot, ami Bukele elnök szerint megoldást jelentett a tömött fogdák problémájára. A CECOT körülbelül egy óra távolságra található az ország fővárosától, negyvenezer férőhelyes, 2023-as megnyitása után szinte hetek alatt megtelt, főként az MS-13 és a Calle 18 tagjait zárták be, őket több mint 800 őr felügyelte.
A börtönben viszont egyre feszültebbé vált a helyzet. A két banda tagjai gyakran bent is véres összecsapásokba keveredtek egymással, az ott uralkodó körülmények pedig súlyos emberi jogi aggályokat vetettek fel. Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint a cellák túlzsúfoltak, nincs ablakuk, sok rabnak még alvóhely sem jut, és szabad levegőre sem mehetnek ki.
A helyzetet tovább rontotta, hogy az elítéltek közül többen jogi képviselet nélkül kerültek fogságba, gyakran bírósági végzés nélkül. Emberi jogi szervezetek szerint pedig ártatlanokat is bebörtönöztek, és közülük többen meghaltak őrizetben.
2025 márciusától a két ország közötti megállapodás részeként ebben, a brutális körülményeiről hírhedt börtönben helyezték el az Egyesült Államokban az idegenrendészet által elfogott venezuelaiakat. Bukele arról posztolt az X-en, hogy a kitoloncolt venezuelaiak a Tren de Aragua nevű bűnszervezet tagjai, és azért cserébe, hogy legalább egy évre befogadja őket a börtönkomplexumba, az USA az MS-13 bűnszervezet 23 tagját is átadja a salvadori hatóságoknak, köztük két bandavezért is. Ezenfelül 6 millió dollárnyi (kb. 2 milliárd forintnyi) támogatást is kapott a közép-amerikai ország az Egyesült Államoktól.
A megalázás legaljasabb formája
A börtönben töltött négy hónapjuk során rendszeresen hajnali négykor ébresztették a venezuelai rabokat, fizikailag és mentálisan kínozták őket. „Semmi élet nincs ott bent” – emlékezett vissza Suárez. „Az egyetlen jó dolog, amit értünk tettek, az volt, hogy adtak nekünk egy Bibliát. Istenben kerestünk vigaszt, és végül ezért senki sem vetett véget az életének.”
A fogvatartottak visszaemlékezései és a Bukele-kormány által korábban közzétett CECOT-képek alapján minden cellában 80 férőhely volt, a fémágyak négyes sorokban, egymás mellé rakva álltak. A rabok nem használhattak evőeszközöket, kézzel ettek. A mosakodáshoz használt víztartályok és a WC-k használatát az őrök ellenőrizték, és csak bizonyos napszakokban lehetett használni őket, ablakok és ventilátorok hiányában szellőztetni sem tudtak, a saját szennyvizük bűzében éltek és ettek. Csak a nappali hőség és az éjszakai hideg alapján tudták megbecsülni az időt. A napot tényleg nem látták, de néha hallották az esőt.
Azokat a fogvatartottakat, akiknek egészségügyi problémáik voltak, gyakran a 8-as cellába zárták. Volt ott cukorbeteg, bőrproblémákkal küzdő és pánikrohamoktól szenvedő is. Egy alkalommal egy cukorbeteg rabnak rossz inzulininjekciót adtak, és görcsrohamot kapott, orvosi segítség csak fél óra múlva érkezett.
„Az orvos végignézte, ahogy megvernek minket, majd mosolyogva megkérdezte: »Hogy érzed magad?«” – elevenített fel egy esetet Basulto.
„Ez volt a megalázás legaljasabb formája.”
Tito Martíneznél még az USA-ban veseelégtelenséget diagnosztizáltak, ő a verések után annyira legyengült, hogy mozdulni sem tudott, maga alá vizelt, a cellatársai etették. Csak akkor kapott kezelést, amikor már életveszélyes állapotban volt. A megmaradt veséje csak 20 százalékban működött, a jövőben dialízisre lesz szüksége.
A szabályszegést brutálisan torolták meg. Amikor Hernández fejfájása miatt le akarta hűteni magát, megfürdött, de elfelejtett szólni cellatársainak, hogy figyeljék az őröket. Ezért a La Islába vitték, a sötét, szinte levegőtlen zárkába. Ott négy őr bántalmazta, állítása szerint az egyikük szexuálisan is. Amikor visszatért, könnyek között mesélte el a többieknek, mi történt. Bár cellatársai ki akartak állni mellette, ő kérte, hogy ne szóljanak senkinek, mivel attól félt, még rosszabbul bánnának velük a jövőben.
A fogvatartási körülmények csak akkor változtak, amikor külső látogatók érkeztek a börtönbe, vagy amikor a kormány sajtófotókat akart készíteni. A Vöröskereszt látogatása után például Bibliákat osztottak ki, a szervezet munkatársai összegyűjtötték a rabok családtagjainak szánt üzeneteket, de előtte azokat a börtön személyzete is átolvasta. Kristi Noem amerikai belbiztonsági miniszter látogatása előtt pedig jobb kosztot és vékony matracokat kaptak a fémágyaikra. Amikor amerikai politikusok érkeztek, a sérült rabokat elrejtették előlük.
A távozásuk előtti időszakban azonban jelentősen javultak a körülményeik: orvosi vizsgálatok, hajvágás, borotva, fogkrém és dezodor is jutott nekik, miközben a börtön személyzete fotókat készített róluk. Július 18-án hajnalban buszokra rakták őket, megint anélkül, hogy tudták volna, hová mennek.
Majd megjelent egy venezuelai katonai egyenruhás férfi, aki tudatta velük: hazautaznak Venezuelába.
A Venezuelába induló gépen már fekete ruhás férfiak vártak rájuk, akikről kiderült, hogy az ország hírszerző ügynöksége, a SEBIN emberei voltak. Leszállás előtt a foglyokat arra utasították, hogy vegyenek fel egy videót, amiben köszönetet mondanak a venezuelai kormánynak. Az egyik rab szerint figyelmeztették: ha újra megszökik, majd visszatoloncolják, akár hazaárulásért is elítélhetik.
Akár emberiesség elleni bűncselekmények miatt is nyomozhatnak
Ha a fogvatartottak beszámolói igazak – amire elég nagy az esély, mivel 2023-ban még az Egyesült Államok kormánya is figyelmeztetett a Salvador börtöneiből jelentett jogsértésekre –, akkor a CECOT börtönben tapasztalt bánásmód sértheti a kínzás, a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód elleni ENSZ-egyezményt (OPCAT), amihez korábban Salvador és az Egyesült Államok is csatlakozott. Mivel az Egyesült Államok dollármilliókkal támogatta Salvadort a venezuelaiak fogva tartásáért, az amerikai kormány felelőssége nagyban függ attól, mennyire volt tisztában a körülményekkel.
Ha a kínzás, önkényes fogva tartás, eltüntetések és szexuális erőszak rendszerszintűvé válik egy börtönben, és ezek a kormány tudtával történnek, az akár emberiesség elleni bűntettnek is minősülhet. Jelenleg egy nemzetközi bizottság folytat vizsgálatot Salvadorban, a Washington Postnak nyilatkozó forrás szerint pedig a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is nyomozni kezdhet.
A Washington Post több salvadori kormányzati tisztviselőnek is feltett kérdéseket, de nem reagáltak a megkereséseikre. Az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője, Tricia McLaughlin is ráerősített a kormány álláspontjára, miszerint a kitoloncolt személyek a Tren de Aragua banda tagjai, noha az amerikai hatóságok tisztviselői a bíróságon elismerték, hogy a rabosított férfiak közül sokaknak egyáltalán nem volt büntetett előélete. McLaughlin szerint Trump elnök és Kristi Noem nem engedik, hogy bűnbandák veszélyeztessék az amerikaiakat, és bírálta a médiát, amiért szerinte a bűnözők „álszomorú történeteit” helyezi előtérbe a bűnbandák tevékenységének áldozatai helyett.
Ugyanakkor Robert L. Cern, az ICE egyik vezetője azt állította, hogy a bűnügyi múlt hiánya nem jelenti azt, hogy ezek az emberek ne jelentenének veszélyt az Egyesült Államokra, sőt mivel sokak előéletéről keveset tudnak, ez már önmagában kockázatot jelent.
