Lövészárkokban bujócskáznak, tank a mászókájuk, a front árnyékában nőnek fel

A nyolcéves Andrij Tupkalenko és a hatéves öccse, Makszim az utolsó gyerekek, akik még mindig a Harkiv megyei Kalinove faluban élnek, alig 15 kilométerre az orosz határtól. Tavasszal még akadt néhány játszótársuk, de azóta a többiek már mind elmenekültek a családjukkal a frontvonal közelében fekvő településről.
A Tupkalenko testvérek nemcsak a barátaikat, hanem az édesapjukat is elvesztették a háborúban. Jurij Tupkalenko 2023-ban, mindössze 28 évesen esett el a Bahmuttól délre dúló harcokban. Édesanyjuk, Varvara Tupkalenko szerint a háború teljesen traumatizálta a gyerekeit. Az orosz invázió előtt, mint sok más korukbeli fiú, ők is kisautókkal játszottak, mostanra azonban a műanyag fegyverek és puskák lettek a kedvenc játékaik. Ahelyett, hogy a játszótereken szaladgálnának, most elhagyott lövészárkokban bújócskáznak, és a falu szélén álló, kiégett páncélozott járművek roncsaira másznak fel.
Március végén, amikor a Reuters fotóriportere, Violeta Santos Moura először látogatott el a Tupkalenko családhoz, a fiúk a hat megmaradt gyerek közé tartoztak a bombakráterekkel és repeszekkel tarkított Kalinovéban. Most, anyjuk szerint, ők ketten maradtak az utolsó gyerekek, miután a többiek elmenekültek a családjaikkal. „Ezeket a gyerekeket a háború sebezte meg” – mondta Varvara Tupkalenko. A család mégsem költözik el Kalinovéból, nagyrészt azért nem, mert a gyerekek ezt nem szeretnék.


A fiúk anyja azt is elmesélte, hogy az orosz invázió első heteiben ők is elmenekültek a faluból, és csak később, 2023-ban tértek vissza az otthonukba. Azóta a megyeszékhely Harkiv és Kalinove között ingáznak, attól függően, hol mennyire intenzívek a légicsapások. Amikor a harcok fokozódnak a határ mentén, akkor visszaköltöznek a harkivi lakásukba. Azonban Ukrajna második legnépesebb városa szintén kiemelt célpont az orosz hadsereg számára. Az éjszaka folyamán a városra lecsapó drónok rettegésben tartják a fiúkat, mondta Varvara. „A gyerekek folyamatosan sírnak, és azt kérik, hogy menjünk vissza a faluba. Itt van hely játszani, sétálni, biciklizni, a városban erre nincs lehetőség.”

A Harkiv megye északkeleti részén fekvő Kalinovéban közel háromezren éltek a háború előtt. Az oroszok az invázió első napjaiban hamar elfoglalták a települést, de a 2022-es őszi ellentámadás során az ukránok tartósan felszabadították azt. A harcok viszont sosem csillapodtak a környéken, a mai napig aktív front alig néhány kilométerre húzódik a még megmaradt és álló házaktól.

Az ENSZ adatai szerint eddig több mint 3,5 millió ukrán kényszerült elhagyni az otthonát a háború miatt, közülük legalább 737 ezren gyerekek. Az otthonukat elhagyni kényszerülők száma folyamatosan növekszik, mivel az orosz erők egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kelet-ukrajnai megyékre.


A fiúk nagyapja, Volodimir Tkacsenko is észreveszi a változást az gyerekeken. „Folyton háborúsat játszanak. Játékfegyvereik vannak, ez tetszik nekik a legjobban. Elbújnak, álcázzák magukat, megpróbálják kitalálni, hogyan kell ezt csinálni” – mondta. A környéken talált fahulladékokból „őrtornyot” ácsoltak, és azt játsszák, hogy megvédik a falujukat az oroszoktól. Ruhadarabokból hálót is készítettek, hogy azzal álcázzák az építményüket. A fiúk gyakran találnak repeszdarabokat és kézigránát maradványokat a környéken. Az ENSZ emberi jogi hivatalának adatai szerint a háború 2022-es eszkalációja óta legalább 30 gyerek halt meg Ukrajnában aknák vagy fel nem robbant lőszerek miatt.

A Tupkalenko gyerekek viszonylag szabadon kószálhatnak az elnéptelenedett faluban, ha pedig otthon vannak, akkor segítenek nagyapjuknak a ház javításában. A Reuters második látogatása előtt néhány órával egy siklóbomba csapódott be Kalinove közelében, megrengetve a házukat és letépve a mennyezet egy részét. Néhány órával később aztán újabb támadás érte a területet.

Andrij és Makszim sosem járt rendes iskolában, mivel Ukrajnában a háború miatt meghosszabbították a koronavírus-járvány idején bevezetett internetes távoktatást. A Save the Children jelentése szerint Ukrajna hétmillió gyermekéből több mint egymilliót megfosztott a fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges társas kapcsolattartástól. A jelentés szerint körülbelül ugyanennyien vannak kitéve poszttraumás stressz-betegség vagy a depresszió kialakulása kockázatának.


Európa a második világháború óta nem látott ilyen méretű és mértékű területi konfliktust. A valójában már 2014 óta tartó háború teljesen átalakította a Kalinovéhoz hasonló, határ menti közösségek szerkezetét, és a látható sebeken túl láthatatlan sebeket is hagyott az ott élőkön, különösen a legfiatalabbakon. A Save the Children nemzetközi segélyszervezet jelentése szerint minél tovább tart a konfliktus, annál valószínűbb, hogy a traumáktól szenvedő gyerekek olyan lehetőségek nélkül nőnek fel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy helyreálljon és normalizálódjon az életük. „Így válik valósággá az elveszett generáció” – áll a jelentésben.

A háború borzalmait átélő felnőttekhez hasonlóan a Tupkalenko fiúk is egyértelműen kifejezik haragjukat az oroszok iránt. Azt mondják, az oroszok gyilkosok, akik megölték apjukat. „Ha nem ment volna harcolni, még most élne” – mondta Andrij, aki tárgyilagosan, de büszkén beszélt apja haláláról. „Utoljára Harkivban láttam, a régi lakásunkban. Elment, és soha nem tért vissza. Háborúba ment. Szolgált. Részt vett egy támadásban, és golyók találták el. Ha nem vett volna részt a támadásban, nem halt volna meg” – mondta. Öccsével együtt fogadkoznak, hogy egyszer elmennek a Donbaszba, és bosszút állnak érte.

„Mind érzelmileg, mind pedig fizikailag megterhelő, ami történik. A gyerekek hiányolják az apjukat. A kisebbik gyakran felkelt hajnali 1 órakor, és megkér, hogy mutassak neki egy fotót az apjáról” – mondta Varvara.

Katerina Holtsberh, egy kijevi családterapeuta szerint az ilyen veszteségek és a háborús traumás élmények következményei felnőttkorban is érezhetőek lehetnek. Egyes esetekben a háború okozta sokk tompíthatja a gyerekek érzelmi tudatosságát, ami gátolja a fejlődésüket. „A háború miatt a gyerekek nehezen tudják megérteni, mikor érez fájdalmat egy másik ember.”