Irak elkezdi annak a tömegsírnak a feltárását, ahol az Iszlám Állam több ezer áldozata lehet

Az iraki hatóságok megkezdték a Moszul város közelében található tömegsír feltárását, amelyben az Iszlám Állam terrorszervezet több ezer áldozata nyugszik – írja a France 24.

Moszul déli részén, el-Haszfában vasárnap kezdődött meg a tömegsír feltárása, ahol hatóságok becslései szerint akár 20 ezer áldozat is lehet. Az iraki kormányszóvivő közölte, hogy minden technikai és jogi intézkedést megtesznek az áldozatok azonosítása, jogaik védelme és hozzátartozóik támogatása érdekében.

Az AFP tudósítója szerint a helyszínen a csapatok homokba temetett emberi koponyákat tártak fel. A holttestek exhumálása a területen különösen nehéz, mivel a föld alatti kénes víz miatt a talaj nagyon porózus. Ráadásul a víz valószínűleg erodálta az emberi maradványokat, ami megnehezíti az áldozatok DNS-azonosítását.

A művelet kezdetben a látható emberi maradványok és a felszíni bizonyítékok összegyűjtésére korlátozódik, miközben előkészítik a teljes exhumálást, amelyhez a hatóságok szerint nemzetközi támogatásra lesz szükség. Az Iszlám Állam terrorszervezet korábban Irak és a szomszédos Szíria nagyobb területeit is az ellenőrzése alatt tartotta. A szervezetet bár katonailag legyőzték, de nemzetközi terrorszervezetként máig aktív.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!