Akár 10 év börtönt is kaphat a norvég trónörökösné fia, akit nemi erőszakkal vádolnak
Marius Borg Høibyt, a norvég trónörökösné, Mette-Marit fiát, 32 bűncselekmény elkövetésével vádolják, ezek közül négy nemi erőszak – írja a Guardian a norvég ügyészség közleménye alapján.
A trónörökösné fia várhatóan jövő év elején áll bíróság elé, és ha a legsúlyosabb vádakban bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetésre is ítélhetik. Marius Borg Høibyt hétfő este tartóztatták le, rövid időn belül harmadszor. Először augusztus 4-én vették őrizetbe egy oslói lakásában történt éjszakai incidens után, és azzal vádolták, hogy testi sértést okozott a volt barátnőjének. Norvég médiajelentések szerint a rendőrség egy kést talált a nő hálószobájának falába szúrva. Ekkor családon belüli erőszak gyanúja is felmerült.
Høiby pár nappal a történtek után nyilatkozatot adott ki, melyben elismerte bűnösségét, és bocsánatot kért. Azt írta, az események „az alkohol és a kokain ködében” történtek, és állítása szerint mentális zavarokkal is küzd. Szeptemberben aztán újra letartóztatták, ekkor a távoltartási végzés megsértése miatt.
A 27 éves férfi a friss vádak szerint 2018 és 2024 novembere között négy nőt erőszakolt meg. Az összes állítólagos támadás konszenzusos szexuális együttlét után történt, miközben a nők már aludtak. Høiby-t azzal is vádolják, hogy videót is készített miközben bántalmazta a nőket. A férfi védőügyvédje, Petar Sekulic kijelentette, hogy ügyfele nem ismeri el a vádakat és „határozottan tagadja” a nemi erőszak elkövetését.
Marius Borg Høiby nem várományosa a norvég trónnak, mivel anyja első házasságából született 1997-ben. Mette-Marit 2001 ment feleségül Haakon koronaherceghez, akitől később egy lánya, Ingrid Alexandra hercegnő, és egy fia, Sverre Magnus herceg született.