Zelenszkij állítólag katonai stílusú öltönyt húz Trump kedvéért, az oroszok ezt előre sejtették
Zelenszkij rendkívüli találkozóját még rendkívülibbé teszi, hogy az ukrán elnök szakít a branddé tett egyszerű katonás ruhájával és az Oroszország által indított háború kezdete óta szokásos zöld / fekete póló vagy hosszú ujjú felső helyett valamilyen „katonai stílusú” öltönyt vesz fel a Fehér Házban hamarosan kezdődő megbeszélésre, amelyen előbb négyszemközt tárgyal Donald Trumppal, majd csatlakoznak hozzájuk az európai vezetők – derült ki a Politico cikkéből.
A katonás ruhának eddig üzenetértéke volt, a megtámadott, de ellenálló országot szimbolizálta, az öltöny inkább a békekötésnek szólt volna. Trump azonban februárban leszólta az ukrán elnököt – bár az öltönytől idegenkedő Elon Musk öltözékét sosem kifogásolta –, és mivel akkor a találkozó rosszul sült el, Zelenszkij talán ezzel sem akar kockáztatni. Igaz, azóta találkoztak már olyan, sikeresebb alkalommal, amikor Zelenszkij egyszerű felsőjét nem gúnyolta Trump, de az ukrán elnök inkább az öltönyt választotta, amivel esetleg azt is jelzi, hogy részéről készen áll a békére, ha Oroszország értelmezhető feltételekkel áll elő. Hogy a mostaniak mennyire olyanok Ukrajna számára, hamarosan kiderülhet, bár az bizonyos, hogy közelebb vannak ahhoz, amit Oroszország szeretne, mint amit Ukrajna tartana üdvösnek.
Valamit az öltönyből megsejthettek az oroszok, az orosz állami hírügynökség a Ria Novosztyi ugyanis olyan publicisztikával állt elő a találkozó előtt, amely szerint Zelenszkijt az sem menti meg, ha keres a gardróbjában egy megfelelő öltönyt.