Az Európai Parlament beperelte az Európai Unió Tanácsát a haderőfejlesztési hitelkeret miatt
Az Európai Parlament úgy döntött, hogy pert indít az Európai Unió Tanácsa ellen, miután teljesen kihagyták a SAFE nevű, nagyszabású védelmi hitelprogramról szóló tárgyalásokból – közölte az EP sajtószolgálata szerdán.
A program célja, hogy fellendítse az európai védelmi ipart, és ösztönözze a tagállamokat a fegyverkezés felgyorsítására. Az Európai Bizottság azonban rendkívüli eljárással, a parlamentet megkerülve indította el a folyamatot, ami komoly felháborodást keltett a képviselők körében. „Az Európai Parlament ma (augusztus 20-án) keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz a SAFE-rendelet megsemmisítése érdekében” – mondta az intézmény sajtószolgálata az Euractivnak.
A SAFE egy 150 milliárd eurós védelmi hitelprogram, amelyet Ursula von der Leyen bizottsági elnök márciusban jelentett be azzal a céllal, hogy minél gyorsabban serkentse a kiadásokat. Az uniós miniszterek májusban véglegesítették a döntést, anélkül hogy kikérték volna az EP véleményét. Eddig tizennyolc tagállam jelezte hivatalosan, hogy részt venne a programban, összesen legalább 127 milliárd eurónyi hiteligénylésre, a tervezetet egyedül Magyarország nem támogatta.
Az EP hangsúlyozza, hogy magát az eszközt támogatja, a problémát a jogi alap megválasztása jelenti. „Ez a megoldás aláássa a demokratikus legitimációt” – fogalmaztak. Von der Leyen az uniós szerződések 122. cikkelyére hivatkozva kerülte meg a parlamentet, amelyet általában vészhelyzetekben – például a Covid-járvány idején – alkalmaznak. Ez jelentősen lerövidíti a parlamenti tárgyalási időt, és felgyorsítja a jogalkotást.
„A 122. cikkely használata a SAFE esetében az Európai Parlament szerint eljárásjogilag hibás és teljesen indokolatlan volt. Ez a közvélemény szemében gyengíti a demokratikus legitimációt, és nincs olyan parlament a világon, amely ezt elfogadná” – közölte az EP sajtószolgálata. Ezért az EP a jogi alap hiányosságaira hivatkozva indít pert.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke már májusban levélben figyelmeztette Von der Leyent, hogy bírósági ügy lehet a dologból. A bizottsági elnök akkor elutasította a kifogást, mondván, a vészhelyzeti rendelkezés alkalmazása teljes mértékben indokolt, hiszen a SAFE „rendkívüli és átmeneti válasz egy sürgető, létfontosságú kihívásra”.
A tagállamoknak, amelyek a hitelekre számítanak, egyelőre nincs mitől tartaniuk. Az EP ugyanis azt kérte a bíróságtól, hogy a rendelet hatálya addig maradjon fenn, amíg egy új, megfelelő alapokon nyugvó jogszabály meg nem születik.