Rácz András: Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget
„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő, miután Oroszország csütörtökre virradóan nagyszabású légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. A támadás Kárpátalját is érintette, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat.
Rácz András a posztjában kiemelte, hogy a háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás.
„Emellett az is látszik, hogy – hasonlóan néhány korábbi támadáshoz – Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait” – tette hozzá.
Az Oroszország-szakértő szerint nem ez volt az utolsó orosz légitámadás Kárpátalja ellen. „Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan. Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást, és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás” – írta.
Rácz szerint az oroszok a mostani támadás során mindent bevetettek, amijük csak van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák. „Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.”
Rácz szerint a mostani támadás jól mutatja, mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről. Ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy korábban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tavasszal leleplezett egy magyar katonai kémhálózatot, akik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint arról gyűjtöttek információkat, hol állomásoznak a különböző katonai egységek Kárpátalján, és hová telepítik az Sz–300-as légvédelmi rakétarendszerek elemeit.