Vučić nyilvános vitára hívta az ellene tüntető diákok képviselőit

Aleksandar Vučić ajánlatot tett a kormány ellen tüntetőknek, és felajánlotta, hogy álljanak ki egy nyilvános vitára, amit tévén és interneten is közvetítenének. A szerb elnök pénteki szavaira a tüntető diákok képviselői azt reagálták, hogy csak a választások kiírása után hajlandóak vitázni.

„Azt ajánlom, hogy folytassunk párbeszédet, vitázzunk, az összes tévé- és internetes csatornán, hiteles képviselőkkel” – mondta Vučić a Reuters szerint. Az elnök arról beszélt, hogy Szerbiának demokratikus párbeszéddel kell megoldania a problémáit, nem pedig erőszakkal. „Nincs szükségünk polgárháborúra, Szerbia jövőjéről akarok beszélni” – mondta Vučić.

A múlt heti tüntetések során a tiltakozók szétverték a szerb kormánypárt több irodáját, a rendőrök könnygázzal állították meg a tömeget. A tüntetések azonban előtte 9 hónapig békésen folytak, a rendőrség azonban egyre többször alkalmazott erőszakot a tiltakozókkal szemben. Júniusban könnygázzal oszlatták a tömeget, tavasszal pedig gumibottal verték a szerb köztévé előtt tüntető diákokat.

„Csak kampányidőszakban alatt vitázunk, miután már kiírták a választásokat” – közölték a belgrádi egyetemisták, akik szerint az erőszakot alkalmazó elnökkel nem lehet demokratikus vitát folytatni. „Egy gyújtogatóból nem lesz tűzoltó” – közölték. Vučić ötéves elnöki ciklusa egyébként 2027-ben jár le, a tüntetők viszont előrehozott választást akarnak.

Az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete tavaly november 1-jén omlott le, az ügy miatt több embert letartóztattak, de a felelőst egyelőre nem azonosította a szerb kormány. Az eset tüntetéshullámot indított el Szerbiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!