Tesiórás hasonlattal vágott vissza Szijjártó a lengyel külügyminiszternek

996

Tesiórás beszólással vágott vissza Szijjártó Péter Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter megjegyzésére. „Úgy tűnik, a másik csapatban játszol, Péter” – kommentálta korábban Sikorski azt a képet, amelyen Szijjártó a pekingi katonai parádén Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Vlagyimir Putyinnal vonul együtt.

Az MTI által kiadott közleménye szerint visszavágásképpen a külügyminiszter az általános iskolai testnevelésórák csapatsportjait idézte fel, ahol a kiválasztott csapatkapitányok válogatják össze játékosaikat.

„Én egy dolgot biztos tudok, hogyha Sikorski kolléga maradna utoljára, én inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Milorad Dodikkal közös sajtótájékoztatóján.

Szijjártó ezután Ursula Von der Leyennek is odaszúrt. Az Európai Bizottság elnöke nemrég megdicsérte a román kormányt, amiért megszorító intézkedéseket vezetett be. „Addig jó, amíg Von der Leyen elnök asszony nem dicsér minket” – jelentette ki. Szerinte a kormány a magyar emberek elégedettségére utazik.

A tárcavezető emellett arról beszélt, hogy az ukrajnai kényszersorozások vitathatatlanok. (Egyébként a háború miatt mozgósítás van érvényben, nem sorozás, de mindkettő eleve kényszerű, hiszen az önkéntes alapú változatot toborzásnak hívják.) Szerinte ennek során „nyílt embervadászat zajlik”, és erőszak éri az embereket. „Európa háborúpárti politikusai szerint Ukrajnának ebben a helyzetben mindent szabad”, őket pedig felelősség terheli – vélte Szijjártó.

A miniszter végül kitért az európai gazdaság helyzetére is, és sérelmezte, hogy „a világ legrosszabb vámmegállapodása” miatt az Európai Unió elszigetelődött Kínától, Oroszországtól és az Egyesült Államoktól. Szijjártó ezért Von der Leyent okolta.

A külügyminiszter a Milorad Dodikkal tartott sajtótájékoztatóján emellett megismételte, hogy Nyugat-Európával szemben Magyarország elismeri a boszniai Szerb Köztársaság szuverenitását.

A boszniai fellebbviteli bíróság augusztus elején másodfokon is egy év börtönbüntetésre ítélte, illetve hat évre eltiltotta közhivatal viselésétől Dodikot. A választási bizottság napokkal később megfosztotta elnöki megbízatásától. Mivel Dodik fellebbezett, a döntés augusztus 18-án emelkedett jogerőre, miután a Bosznia-hercegovinai Bíróság fellebbviteli tanácsa ezt elutasította. November 23-án tartanának elnökválasztást.

Dodik nem hajlandó elfogadni a döntést. A boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének augusztus 23-i határozata szerint október 25-én tartanak népszavazást arról, hogy elfogadják-e Dodik eltávolítását, illetve a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A magyar kormány továbbra is Milorad Dodikot ismeri el a boszniai Szerb Köztársaság elnökének, a külügyminisztérium közleménye is így hivatkozott rá. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az sérti Bosznia-Hercegovina szuverenitását, hogy egy német ember, Christian Schmidt főképviselő törvényeket módosíthat az országban.

Cikkünket frissítettük a Milorad Dodikról szóló előzményekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!