A Kreml közölte, hogy ellenségnek tekintik az ukrán hadsereget finanszírozó nyugati cégeket

799

„Az ukrán fegyveres erőket támogató külföldi vállalatok Oroszország ellenségeivé váltak” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek a X. Keleti Gazdasági Fórumon.

A Vlagyivosztokban tartott rendezvény szünetében Peszkov arról beszélt, hogy Oroszország tisztességes párbeszédet folytat azokkal a cégekkel, amelyek az orosz piacról távozva is teljesítették kötelezettségvállalásaikat. Azoknak viszont, amelyek helytelenül jártak el, ez „sokba fog kerülni”.

Peszkov szerint azok a vállalatok, amelyek az ukrán hadsereget finanszírozták, egy harmadik csoportba tartoznak. „Ők már ellenségekké váltak, és úgy is kell velük bánni” – mondta. A Kreml szóvivője arról is beszélt, hogy Oroszország érdekelt a nyugati cégek visszatérésében, mert minden gazdaságnak szüksége van új technológiákra, kompetenciákra és beruházásokra .

Az MTI azt írja, hogy az orosz védelmi minisztérium szombaton azt közölte: az elmúlt 24 órában több lőszer- és haditechnikai raktárra mértek csapást Ukrajnában. A tárca közlése szerint szombatra virradó éjszaka az orosz légierő harmincnégy ukrán drónt fogott el és semmisített meg, ebből tizennégyet a Fekete-tenger felett, nyolcat a Szmolenszki, ötöt a Brjanszki, hármat a Belgorodi, egyet pedig a Kalugai terület felett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!