Izrael a katari légicsapással átlépett egy fontos határt, és ez felbőszítheti Trumpot is
Kedd kora délután robbanások rázták meg a Doha egyik legdrágább negyedének számító Legtaifiját. A detonációk a katari főváros egyik zárt kondominiumának, lakóközösségének épületeit döntötték romba. Hamar kiderült, hogy szó sincs balesetről, mivel az épületegyüttest a Perzsa-öbölbe nyúló félsziget emírségének vendégszeretetét élvező palesztin terrorszervezet, a Hamász használja.
Alig 24 órával később még mindig hézagosak az ismereteink a történtekről. Izrael állítása szerint a támadást a légierő tíz vadászbombázója hajtotta végre nagy hatótávolságú rakétákkal, melyek használatával elkerülhették Katar, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek légterének megsértését. A célpont a Hamász évtizedek óta emigrációban élő politikai vezetése volt, mely az izraeli hírszerzés információi szerint pénteken délután ült össze, hogy a legújabb gázai tűzszüneti ajánlatról tárgyaljon.
Azt szerdán már egyre több izraeli tisztségviselő is elismerte informálisan, hogy az „Ítélet Napja” fedőnevet viselő akció fő célpontjait, a Moszad csaknem harminc évvel ezelőtti mérgezéses merényletét túlélő Khalid Mishal főtitkárt és az elnökség tagjait, nem sikerült likvidálni. A támadásban a Hamász és a katari hatóságok közlése szerint csak a terrorszervezet két alacsonyabb rangú tisztségviselője – köztük Halil al-Hajja elnökségi tag fia –, három testőr, és a katari különleges erőknek a Hamász mellé rendelt egyik tagja vesztette életét.
A Wall Street Journal úgy tudja, a kudarc oka az volt, hogy a török és az egyiptomi hírszerzés hetekkel ezelőtt figyelmeztette a Hamászt egy lehetséges támadásra.
Izrael a Hamász október 7-i terrortámadása után deklarálta, hogy le fogja vadászni a terrorszervezet Gázában és a világban élő vezetőit, és ezen ígéretét nagyrészt be is váltotta. A háború elmúlt 23 hónapjában a Hamász teljes gázai vezetésével, köztük a támadás fő kitervelőinek tartott Mohamed Deiffel és Jahjá Szinvárral sikerült végezni, a terrorszervezet dohai emigrációban működő politikai szárnyának vezetőjét, Iszmáil Hánijét pedig egy teheráni látogatás alkalmával robbantotta fel a Moszad. Khalid Mishal Hánije, majd Szinvár halála után került a Hamász élére.
A merényletek és célzott likvidálások terén óriási tapasztalattal rendelkező Izrael hírszerzési és haditechnikai fölényét kihasználva az utóbbi időben előszeretettel hajt végre légicsapásokat ellenségei likvidálására: Haszán Naszrallahra, a Hezbollah főtitkárára egy lakóház alatti bunkert omlasztott rá, az Irán elleni júniusi villámháború első napján valósággal lefejezte a síita teokratikus rezsim vezérkarát, a jemeni húszi kormány több tagjával pedig a miniszterelnök lakásában végzett egy légicsapás.
Izrael korábban többször belengette, hogy a Hamász politikai szárnyának Katarban élő vezetői sincsenek biztonságban, akik elsősorban az Izrael elleni küzdelemhez szükséges pénz előteremtéséért és a szervezet nemzetközi kapcsolataiért felelősek. Egy ilyen akció súlyos diplomáciai következményeitől tartva azonban a zsidó állam egészen mostanáig nem váltotta valóra fenyegetőzését. Amikor augusztus végén Ejál Zamir vezérkari főnök burkoltan utalt arra, hogy „el fogják érni a Hamász külföldön tartózkodó vezetőit”, Katarnak a Washington Post értesülése szerint az informális diplomáciában is fontos szerepet betöltő izraeli hírszerzés, a Moszad, és a Fehér Ház is megígérte, hogy ilyesmire nem kerülhet sor.
Egy Irán-szintű páriaállam vagy a Libanonhoz és Jemenhez hasonló amorf entitások területén végrehajtani légicsapásokat egy dolog, az viszont a nemzetközi jog megsértésének teljesen új szintje, ha egy, a nemzetközi közösség integráns részének számító állam szuverenitását sértik meg így.
A Hamász legnagyobb támogatóját eddig Izrael sem nélkülözhette
Katar ugyan aprócska monarchia, de óriási gázvagyonával Európa gázellátásának egyik kulcsa, és az Egyesült Államoknak is kiemelt regionális szövetségese. Itt, al-Udeidben van az amerikaiak legnagyobb légitámaszpontja a Közel-Keleten, és az 5. flotta is rendszeresen használja az Öböl-monarchia kikötőit.
Az emírség az arab világra a legnagyobb befolyást a kormány által 1996-ban létrehozott közalapítvány tulajdonában álló al-Dzsazíra csatornán keresztül gyakorolja, mely élesen kritizálja Izraelt – a zsidó állam 2024-ben ki is tiltotta munkatársait. Izrael nem csak az al-Dzsazíra hangvételét szokta Katar fejére olvasni, hanem azt a tényt is, hogy az emírség a Hamász legfontosabb támogatója, mely becslések szerint az elmúlt években csaknem kétmilliárd dollárt folyósított a terrorszervezetnek. A képet árnyalja, hogy Katar a havi 30 millió dolláros apanázst Benjámin Netanjahu jóváhagyásával folyósíthatta a Hamász gázai ágának, ráadásul az emírségnek nem csak az Európai Parlamentben, hanem az izraeli miniszterelnök közvetlen környezetében is voltak lobbistái.
Az iszlamista terrorszervezetekkel, illetve – a részben a közös gázvagyon miatt – Iránnal ápolt jó viszonyt Katar az utóbbi években már elsősorban arra használja, hogy a regionális diplomáciában megkerülhetetlen közvetítő szerepet tölthessen be. Katar volt a közvetítő az Egyesült Államok és a tálibok között, informális szerepet játszott az izraeli-iráni háború berekesztésében, és Doha az egyik fő közvetítő az Izrael és Hamász között lényegében a háború eleje óta tartó tűzszüneti tárgyalásokban. Az izraeli részről a tárgyalásokat folytató Moszad képviselői is rendszerint Dohába szoktak utazni, hogy katari és egyiptomi diplomatákon keresztül előadják az aktuális feltételeket a terrorszervezet vezetőségének.
Utóbbi miatt elemzők szinte egyöntetűen úgy vélik, hogy a katari szuverenitás durva megsértése volt a keddi izraeli akció. A Hamász vezetőségét ugyanis nem védik úgy, mint egy állami vezetőt, így Izrael a rakétacsapásnál diszkrétebb módszereket is alkalmazhatott volna egy likvidálásra. Az épp a gázai tűzszüneti ajánlatot tárgyaló Hamász-vezetőség elleni merényletkísérlet azt is jelzi, hogy Benjámin Netanjahu a hadsereg, a titkosszolgálat és a társadalom többségének tiltakozása ellenére folytatni akarja a gázai háborút. Bár Doha jelezte, hogy Izrael „állami szinten elkövetett terrortámadása” ellenére is részt kíván venni a béke előremozdításában, az incidens a Council of Foreign Relations közel-kelet-szakértője szerint biztos, hogy hetekre blokkol mindenféle párbeszédet.
Izrael augusztusban fogott hozzá Gáza meg nem szállt területeinek elfoglalásához. A Gázaváros elleni offenzíva előkészületeként pont a dohai légicsapás napján intézett evakuációs ultimátumot a hadműveleti területre zsúfolódó több százezer palesztin civilnek. Netanjahu többször is hangsúlyozta, hogy csakis a Hamász teljes fegyverletétele és az október 7-én elrabolt összes túsz szabadon bocsátása esetén hajlandó felfüggeszteni a katonai műveleteket.
Trump nagyon haragos lehet
A támadást a nemzetközi közösség szinte egységesen ítélte el, és a nyilatkozatokon túl Izraelnek azzal is számolnia kell, hogy az incidens még jobban elidegeníti a Gáza szisztematikus elpusztítása miatt viszolygó európai szövetségeseit. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán be is jelentette, hogy büntetőintézkedéseket fognak kivetni az izraeli kormánykoalíció legszélsőségesebb tagjaira, illetve az EU felfüggeszti az Izraellel kötött átfogó megállapodás kereskedelmi fejezetét.
Izrael és személy szerint Benjámin Netanjahu számára azonban csakis az számít, hogy mit gondol és mit tesz Donald Trump. Az amerikai és izraeli elnök kapcsolata igen hullámzó, de Netanjahu rendszerint bízik abban, hogy a mindenkori amerikai elnök az USA stratégiai érdekei, az izraeli és amerikai zsidó közösség közti szoros kapcsolat, illetve Izrael mindkét nagy pártra kiterjedő lobbiereje miatt jó arcot vág a legmerészebb döntéseihez is. Ez a számítás Irán esetében bejött, hiszen az önállóan elindított offenzívába sikerült utólag bevonni az Egyesült Államokat – igaz, csak egyetlen csapás erejéig.
Azonban ezúttal az USA egyik fontos szövetségese sértette meg egy másik fontos szövetségese szuverenitását. A helyzet fonákságát jól mutatja az amerikai kormányzat retorikai kötéltánca. Az USA az egyik oldalon nemtetszését fejezte ki a szuverén szövetséges területén végrehajtott támadás iránt, másfelől méltánylandónak nevezte a terrorszervezet elleni csapást. Ugyan Trump csak szolidan fejezte ki nemtetszését a történtek miatt, de amerikai lapértesülések szerint kabinetje „dühös és frusztrált” a tudtuk nélkül elrendelt izraeli légitámadás miatt, melyről szövetségesük már csak akkor szólt, amikor kilőtte a rakétákat.
Benjámin Netanjahu kockázatvállalását mutatja Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet kijelentése is. Miközben Trump azt üzente Katarnak, hogy „ilyesmi nem fog többet történni a területükön”, Danon pont azzal fenyegetőzött, hogy „a terroristák sem Gázában, sem Libanonban, sem Katarban nincsenek biztonságban”. Jiszráél Kac hadügyminiszter pedig azt mondta, „Izrael egyértelmű biztonsági irányelvei szerint a kezünk mindenhová elér, és ellenségeink sehol nem érezhetik magukat biztonságban”. És bár a katari akció kudarcának izraeli felelősei és következményei nem ismertek, nehéz elképzelni azt, hogy ne próbálnák meg kiköszörülni az amúgy lenyűgöző rezümével rendelkező izraeli hírszerzés becsületén esett csorbát.
Azonban könnyen lehet, hogy az akció miatt a jövőben az Egyesült Államok is rövidebb pórázra fogja Izraelt, mely akciójával sebet ejtett a Közel-Kelet szunnita monarchiáinak biztosított amerikai biztonsági garancián – melyet annak élvezői milliárdos fegyvervásárlásokkal, amerikai katonáknak épített bázisokkal, sőt, busás személyes ajándékokkal biztosítanak maguknak.
Ráadásul az incidenst a köztudottan sértődékeny Trump személyes inzultusként is felfoghatja, mivel Izrael látványosan keresztbe tesz a Nobel-békedíja érdekében folytatott békeoffenzíva kulcselemének, a gázai tűzszünetnek, és azt sugallhatja, hogy az önmagát keménykezű vezetőnek tartó elnök még saját szövetségese opportunizmusának sem képes gátat szabni.
