Puccskísérlet miatt bűnösnek találták Bolsonarót, 40 évet is kaphat

1292

Puccskísérlet miatt bűnösnek találta a brazil legfelsőbb bíróság Jair Bolsonaro volt elnököt – írta a BBC. A büntetés mértékét meghatározó ítélethirdetés pénteken lesz, de a bukott elnök akár 40 év börtönt is kaphat.

A bírói testület többsége szerint a hetvenéves politikus vezető szerepet játszott egy összeesküvésben, amelynek célja az volt, hogy Bolsonaro hatalmon maradjon, miután elveszítette a 2022-es választást a baloldali Lula de Silva ellen. Bár a puccshoz nem szerzett elég támogatást a katonaságtól, a bírók szerint ez a terv vezetett ahhoz, hogy Bolsonaro hívei 2023. január 8-án megostromoltak törvényhozási, bírósági és elnöki épületeket.

Ötből hárman ítélték el a volt elnököt, a döntő szavazatot leadó bíró mind az öt vádpontban bűnösnek találta őt. Bolsonarót és társait államcsíny kitervelésével, fegyveres bűnszervezetben való részvétellel, Brazília demokratikus rendjének erőszakos felszámolására tett kísérlettel, állami intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel és védett közvagyon megrongálásával vádolják.

A politikus mindig az ártatlanságát hangoztatta, miközben a pert politikai indíttatású boszorkányüldözésnek nevezte. Ügyvédei várhatóan fellebbeznek.

Bolsonaro nehezen fogadta el a 2022 végi választási vereséget, hívei pedig amerikai mintára kormányzati épületeket ostromoltak 2023 januárjában. Lula de Silva regnáló elnök szerint ennek megszervezésében Bolsonaro is részt vett.

Bolsonaro mandátumának lejárta előtt pár nappal diplomáciai vízummal Floridába ment kezelésre, egy ideig kérdéses is volt, hazatér-e. Végül három hónap után, 2023. március 30-án visszarepült Brazíliába. Már akkor is több, sikkasztástól uszításig terjedő eljárás folyt ellene párhuzamosan.

Február elején a 2023. január 8-i események ügyében folyó nyomozás során őrizetbe vették Bolsonaro két közeli tanácsadóját, és házkutatásokat is tartottak Bolsonaro kormányához köthető embereknél. Ezzel egy időben bevonták az exelnök útlevelét. Március közepén a legfelsőbb bíróság közzétett olyan dokumentumokat, amikben magas rangú katonák arról beszéltek, hogy a bukott elnök korábban megkereste a hadsereg vezetőit egy tervvel, hogyan maradhatna hatalomban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!