Miután Donald Trump korábban megszellőztette, helyi idő szerint pénteken reggel egy sajtótájékoztatón jelentette be Utah kormányzója, Spencer Cox, hogy elkapták Charlie Kirk gyilkosát, a 22 éves Tyler Robinsont. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Robinsonnak nincs priusza, nem volt regisztrált szavazója semelyik pártnak, az előző két választáson nem szavazott, és egyedül hajtotta végre a merényletet. Ezen kívül nem sok minden derült ki róla, de azóta érkeztek hiteles információk – összeszedtük, mit lehet tudni jelenleg az elkövetőről.
A 22 éves férfi a nyilvánosan elérhető információk szerint egy St. George nevű utah-i kisváros egyik, Washington nevű külvárosában nőtt fel, és jelenleg is ott él, autóval nagyjából 3 és fél órára onnan, ahol a gyilkosság történt. Robinson csendes gyerek volt, nem volt sok barátja, de kívülálló sem volt, az iskolában jól teljesített, 2021-ben ösztöndíjjal be is jutott a Utah State Egyetemre (ez nem azonos azzal, ahol a merénylet történt). Az egyetem szóvivőjének tájékoztatása szerint itt csak egy félévet töltött ott, azóta kiderült, hogy ezután villanyszerelőnek tanult, jelenleg harmadéves diák a St. George-ban található Dixie Technical College-en.
A sajtótájékoztatón az hangzott el, amit Trump is mondott korábban, vagyis hogy a férfi egy családtagjának arra utalt, hogy ő lehet az elkövető, mire ő szólt a család egyik barátjának, aki értesítette a helyi seriffet. Azóta viszont egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az apja lehetett a katalizátora az egésznek, aki egy felvételen felismerte a fiát, és meggyőzte, hogy beszéljen egy fiatalokkal foglalkozó lelkipásztorral. Robinson ebbe bele is ment, és ott be is ismerte a tettét. Az apja ezután arra buzdította, hogy adja fel magát, mire azt mondta, inkább öngyilkos lesz, de ez végül nem történt meg, a lelkipásztortól pedig eljutott a seriffhez, majd az FBI-hoz a neve.
A Guardiannek sikerült telefonon beszélnie Robinson egyik volt középiskolai osztálytársával, aki először azt állította, hogy Robinson „szinte minden témában balra húzott”, de a családjában mindenki más keményvonalas republikánus volt. Utóbbit alátámasztja, hogy Robinson szülei valóban regisztrált republikánus szavazók. Később a Guardian frissítette az erről szóló bejegyzését, és azt írták, Robinson volt osztálytársa a publikálás után kijelentette, mégsem emlékszik pontosan a kapcsolatuk részleteire. Emiatt a Guardian törölte a tőle származó idézeteket.
Robinson családja egyébként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagja, máshogy mondva mormonok. Az anyja Facebook-oldalán mindebből nem látszott semmi, a gyerekeiről, családi utazásokról, kisállatokról posztolt. Olyan képek is fel lettek töltve ide, ahol Tyler és két testvére lőfegyverekkel a kezükben pózolnak, de Utah megengedő állam a fegyverviselést illetően, így ez nem tűnik annyira kirívónak.
Korábban felmerült, hogy Robinson apja Washington megye seriffhivatalában dolgozik 27 éve, ezt maga a hivatal cáfolta, mint írták, a férfinek semmi köze hozzájuk, és több embernek is lehet ugyanaz a neve. Ez Tyler Robinsonra is igaz, felmerült például, hogy 2020-ban ő adakozott Trump kampányának, de ez egy másik Tyler Robinson volt.
A volt osztálytársa szerint Robinson politikai nézetei a középiskola második évében, azaz évekkel ezelőtt extrémebbek lettek, sokat panaszkodott és vitatkozott is ezekről – a rendőröknek az egyik családtagja azt mondta, az elmúlt időszakban kezdett el komolyabban foglalkozni a politikával. Az is kiderült, hogy a középiskolában sokat játszottak együtt, és azt is megerősítette, hogy Robinson az egyik töltényhüvelyére karcolt nyilakkal valóban a Helldivers 2 nevű játékra utalt, nem a transzneműekre, ahogy azt korábban többen is állították.
Konkrétan a „Hey fascist! Catch! ↑→↓↓↓” (Hé fasiszta! Ezt kapd el! ↑→↓↓↓) feliratról van szó, amelyről már a sajtótájékoztató után megírtuk, hogy a benne szereplő nyilak a Helldivers 2 egyik képességére, egy 500 kilós bombára utalnak, amit ezzel a gombkombinációval kell lehívni. A többi töltényhüvely alapján az is egyértelmű, hogy Robinson a videójátékozáson túl is sok időt töltött az interneten, amit a USA Todaynek egy volt osztálytársa is megerősített (az nem egyértelmű, hogy ő ugyanaz-e, aki a Guardiannek nyilatkozott):
- A kilőtt töltény hüvelyére az volt írva, hogy „notices bulge, OWO, what's this?”, ami 2013-ban eredetileg az online szerepjátékos, azon belül is a furry közegből indult, hogy aztán pár évvel később ironikusan, a furryk és a szerepjátékosok kigúnyolásaként térjen vissza. A „notices bulge” itt konkrétan arra utal, hogy az egyik online szerepjátékozó férfi észreveszi a másik szerepjátékozó férfi dudorodó ágyékát;
- Egy másikra pedig az, hogy „If you read this, you are gay LMAO” (Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO), ami alapvető eleme az online trollkodásnak.
Persze Robinsont nem a shitposztolás motiválhatta, hanem az, hogy Kirköt valamiért kifejezetten nem kedvelte – erre utalt, hogy egy családtagja szerint korábban beszélt arról, hogy a jobboldali véleményvezér Utah-ba érkezik, és arról is, hogy mi vele a baja. Robinson volt osztálytársa a USA Todaynek azt mondta, a férfi mindig felszólalt az emberek jogaiért, és úgy gondolta, mindkét politikai oldal felelős azért, hogy Amerika egyre rosszabb állapotban van.
Ez alapján úgy tűnhet, Tyler Robinson az internet hatására nem a náci és/vagy az alt-right ideológia felé fordult, hanem az antifasizmus felé, és erre alapozva tervelte ki a merényletet. A Helldivers 2-es nyilak előtti, fasisztáknak szóló üzenet mellett az „O bella ciao, bella ciao, bella ciao ciao ciao” feliratú töltény is erre utalhat, hiszen ez mai napig az egyik legismertebb antifasiszta mozgalmi dal, és előbbi alapján Utah kormányzója meg is vonta ezt a párhuzamot. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy nem szánta ezeket is mémnek, vagy félrevezetésnek, az pedig egyelőre nem derült ki, hogy mi lehetett az indítéka, mert nem kommunikál a nyomozókkal. Így valószínűleg hosszabb idő lesz kideríteni, hogy miért lőtte le Kirköt.
A Guardiannek nyilatkozó volt osztálytárs később visszavonta a nyilatkozatát, azt állítva, mégsem emlékszik pontosan a Robinsonnal való kapcsolata részleteire. Ennek megfelelően frissítettük a cikket.