„Világossá kell tennünk elszántságunkat és képességünket a területünk megvédésére. Pontosan ezt a célt szolgálja az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet” – jelentette ki Mark Rutte a NATO főtitkára pénteken, Brüsszelben.
A cél egyértelmű, a védelmi szövetség keleti szárnyának megerősítése. A holland Rutte a Reuters tudósítása szerint közölte, hogy a katonai tevékenység most kezdődik, mások mellett Dánia, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország vesz részt benne.
Az érintett országok vadászgépeket, hadihajókat és légvédelmi rendszereket is rendelkezésre bocsátanak, olyan eszközöket, amik hatékonyak lehetnek a drónok ellen. Rutte mellett a bejelentéskor Alexus Grynkewich állt, az amerikai légierő tábornoka.
Az orosz–ukrán háború 2022. februári kitörése óta először fordult elő, hogy a NATO légterét megsértették az oroszok. Rutte közölte, Oroszország fellépése „felelőtlen és elfogadhatatlan” volt, akár szándékos, akár nem. Lengyelország szerint szándékos volt a behatolás, ezt az oroszok cáfolták.
Grynkewich kifejtette, hogy a Keleti Őrszem egy rugalmas és integrált művelet, ami megerősíti a NATO teljes keleti szárnyának védelmét – ez az első védelmi vonal – a balti államoktól a déli Románián át egészen Bulgáriáig. „Lengyelországnak és a szövetséges országok polgárainak meg kell nyugodniuk a gyors reagálásunktól, és a mostani bejelentéstől” – mondta.
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint ez egy egyértelmű válasz az oroszok támadásra. „Azt is kívánhatnánk, bárcsak hiba lett volna a Lengyelország elleni dróntámadás. De nem az volt. És ezt tudjuk” – jelentette ki.