Az MTI megint az orosz titkosszolgálat elemzését hívta segítségül, ezúttal a szerb tüntetések hátterét tárta fel a Kreml szemszögéből
Augusztusban a magyar belpolitikai helyzet Kremlnek megfelelő elemzését közölte érdemi kontextus nélkül az MTI, most ismét az orosz kémszolgálat elemzését összegezte, ezúttal Szerbiáról, ahol – mint azt az olvasó megtudhatja – idézőjeles demokratikus erők idézőjeles független sajtóval akarják megváltoztatni a fennálló rendet Szerbiában, ahol ez a hazafias erők miatt azonban nem annyira sikerül.
„Orosz hírszerzés: az EU hatalomváltást kíván elérni Szerbiában
Moszkva, 2025. szeptember 15., hétfő (MTI) – A szerbiai utcai megmozdulások sok tekintetben az Európai Unió felforgató tevékenységével függnek össze, amelynek célja, hogy Brüsszelhez lojális vezetés kerüljön hatalomra az országban – állította hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.” Így kezdődik az MTI hírszolgálatának híre, amely lényegében az orosz titkosszolgálat nyilvános elemzésének összegzése.
Az MTI összefoglalójából nem derül ki, hogy a Külső Hírszerző Szolgálat mi is valójában – elvégre nem valamiféle hírügynökségről van szó, hanem az orosz állam egyik titkosszolgálati szervéről, amely ennek megfelelően értelmezi a világot. Megjelenik ugyan a szövegben, hogy ez „az orosz kémszolgálat” anyaga, de ennél több kontextust nem ad az MTI, beéri azzal, hogy röviden összefoglalja a Kreml szempontjait tükröző szöveget: eszerint „az Európai Unió a szerb »Majdant« készíti elő”.
„Az orosz kémszolgálat szerint a fiatalok részvételével zajló szerbiai »zavargásokat« sokban az Európai Unió és tagállamainak felforgató tevékenysége eredményezte” – írta az MTI.
„Az európai liberális fősodor célja, hogy a legnagyobb balkáni országban Brüsszel iránt engedelmes és lojális vezetést juttasson hatalomra.”
Az alábbiakban folytatódjon teljes egészében az MTI összefoglalójával:
„A közlemény szerzői szerint az európai elitnek sok mindent sikerült elérnie: a fiatalok radikalizálódnak, a békés tiltakozásról a »forradalmi« harci módszerekre és az erőszakra térnek át. Ám a Nyugat által számos országban sikerre vitt »színes forradalom« forgatókönyve Szerbiában mégis kudarcot vall. Ennek okát abban nevezték meg, hogy a szerb társadalomban erős maradt a hazafias hangulat, az ortodox egyház egyesítő hatása, valamint »a NATO agressziójának és az ország bombázásának emléke«. Az SZVR tudni véli, hogy az »európai elitek« úgy döntöttek: november 1-jét, az újvidéki főpályaudvar beton előtetője összeomlásának évfordulóját arra fogják felhasználni, hogy a helyzetet a saját javukra fordítsák. A törekvésben a fő a hangsúlyt a szerb fiatalok »agymosására« és az úgynevezett »fényes európai jövő« reklámozására helyezik, ebben és a mozgósításban pedig különleges szerepet szánnak a »független« médiának, amelyet »demokratikus« európai pénzekkel támogatnak. Az SZVR a Brüsszellel kapcsolatban álló nem kormányzati szervezetek révén jelentős pénzügyi támogatásban részesülő médiumok között sorolta fel a FoNet, a RAM Network, a Vreme, a Juzne Vesti, a Slobodna rec, a Boom93, a Podrinske, a Freemedia, az Indjija, a SOinfo, a FAR és a Storyteller szerb hírportált, illetve a Link elnevezésű civil szervezetet.”
Amikor legutóbb az SZVR anyagát közölte az MTI, megérdeklődtük, hogy milyen szempontok vezérelték, és hogyan jutott el a hírügynökséghez az írás. Akkori válaszukban azt írták, hogy az MTI nem szemléz hírszerzési ügynökségeket, a nevezett közlemény pedig a TASZSZ orosz állami hírügynökségen keresztül jutott el hozzájuk. Ez azonban akkor az eredeti MTI-hírből egyáltalán nem derült ki, abban ezt nem tüntették fel. Ezúttal is kizárólag az SZVR-re hivatkozik a nevét 1880 óta őrző Magyar Távirati Iroda.