Donald Tusk lengyel miniszterelnök arról posztolt az X-en, hogy Varsó felett hatástalanítottak egy drónt. „Az Állami Védelmi Szolgálat nemrég hatástalanított egy drónt, ami kormányzati épületek és a Belweder-palota felett repült. Két belarusz állampolgárt őrizetbe vettek. A rendőrség vizsgálja az incidens körülményeit” – írta Tusk. További részleteket nem árult el az incidensről, így nem tudni, honnan származott a drón.
Múlt héten 19 orosz drón repült be Lengyelország légterébe, ezek közül legalább négyet lőttek le lengyel és NATO-gépek. Az egyik lelőtt drón roncsa eltalált egy lakóházat. A lengyel kormányfő provokációként jellemezte az esetet, és közölte: ez volt az első alkalom, hogy orosz drónt lőttek le egy NATO-tagország légterében.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter hétfőn arról beszélt, hogy nem voltak robbanótöltetek azokon a drónokon, amiket Lengyelország légterébe indított Oroszország. Szerinte Moszkva a NATO, azon belül Lengyelország légvédelmi reakcióját akarta látni, de anélkül, hogy a háború kiszélesedését kockáztatta volna. Az oroszok akciója tehát a határok feszegetése volt, de arra ügyeltek, hogy a két tucat drón ne váltson ki súlyos válaszlépést a NATO-ból. A helyzetet azonban mégis élesben akarta látni a Kreml, az átküldött drónok ugyanis alkalmasak voltak arra, hogy robbanótöltetet szállítsanak.
A brit védelmi minisztérum hétfőn jelentette be, hogy brit gépek fognak járőrözni Lengyelország légterében az orosz részről megnyilvánuló légi fenyegetések, köztük a drónberepülések elhárítása miatt, írja az MTI. A brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú repülőgépei a NATO Keleti Őrszem (Eastern Sentry) nevű műveletéhez csatlakoznak más szövetséges országok, köztük Dánia, Franciaország és Németország légierőivel együtt a NATO keleti szárnyának védelmében. A gépek a kelet-angliai Coningsby mellett működő RAF-támaszpontról szállnak majd fel, és tevékenységüket Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgépek segítik.