Nem terrorista indítékból ölhetett a bíró szerint a biztosítóvezér lelövésével vádolt Luigi Mangione

Ejtette a New York-i bíró a terrorizmus vádpontjait Luigi Mangione, a UnitedHealthcare egészségbiztosító cég vezérigazgatójának feltételezett gyilkosa ellen kedden – írja a BBC. Gregory Carro bíró ugyanakkor közölte, továbbra is fennáll Mangione ellen az emberölés vádja (az amerikai jogban second-degree murder, ami a nem eltervezett gyilkosság, hanem a halált okozó testi sértés megfelelője). Hozzátette, az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy a gyilkosság terrorizmussal hozható összefüggésbe.
Mangione ellen az a vád, hogy tavaly december 4-én egy forgalmas utcán háromszor meglőtte Brian Thompsont. Az ügyészek szerint Mangione korábbi írásai alátámasztják a terrorista indítékot, de a bíró szerint ezek a – biztosítócégek korrupcióját és kapzsiságát támadó – írások nem bizonyítják, hogy a férfi nyomást akart volna helyezni a kormányzatra vagy a társadalomra a tettével. Márpedig a 2001. szeptember 11. utáni módosított terrortörvényekben ez a terrorizmus egyik alapfeltétele New York államban.
Mangione ellen az előre eltervezett, szándékos emberölés vádját is ejtették, ha a mostani vádpontokban elítélik, 15-25 év börtönt kaphat. Fegyverekkel és hamisítással kapcsolatos vádakat is emeltek ellene. Mindez azonban csak a tagállami szintje az eljárásnak, szövetségi szinten már gyilkosságért kell felelnie, amiért akár halálbüntetésre is ítélhetik. Mangione ártatlannak vallotta magát az ügyben.
A bíró jelenleg még csak arról döntött, mely vádpontok állhatnak meg a férfivel szemben, a per meghallgatásai csak december 1-én kezdődnek. A mai döntéssel párhuzamosan a bíróság előtt egyébként Mangione hívei tüntettek, a férfi ártatlanságát hangoztatva.