A bevándorlókat érintő razziák után Kalifornia betiltotta a maszkviselést a hatóságok számára
Aláírta Kalifornia kormányzója azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a helyi és a szövetségi rendvédelmi erőknek, köztük az Amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) tisztviselőinek is, hogy maszkot hordjanak szolgálat alatt. A törvény jövő januárban lép életbe, célja pedig a demokrata kormányzó szerint az, hogy megvédjék a lakosokat a kormányzó által „titkos rendőrségnek” nevezett csoportoktól.
Az ügy előzményét a Los Angeles-i bevándorlási razziák jelentik, amely félelmet és felháborodást váltott ki sokakból Amerikában. Donald Trump részben azzal az ígérettel kampányolt az elnökségért, hogy minden illegális bevándorlónak titulált embert kitoloncoltat az Egyesült Államokból. Elnöksége kezdete óta széles jogköröket kapott emiatt az idegenrendészet, az ICE, a tapasztalatok alapján pedig kialakult az a kép, hogy az ICE maszkos ügynökei bármikor bárkire lecsaphatnak, és akár érvényes tartózkodási, munkavállalási papírokkal is letartóztathatják, fogva tarthatják, kitoloncolhatják az embert.
Nagy vihart kavart, amikor az ICE rettegett razziái szeptember első hetében elérték például a georgiai akkumulátorgyárat is, ahol dél-koreai munkások százait fogták el, és vették egy hétre idegenrendészeti őrizetbe. Los Angelesben a razziák után erőszakos tüntetések kezdődtek, amire válaszul Donald Trump odavezényelte a Nemzeti Gárdát.
A mostani jogszabály azután született, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, egyelőre folytatódhatnak a bevándorlási ellenőrzések anélkül is, hogy a rendőröknek különösebb gyanújuk lenne arra, hogy valaki illegálisan tartózkodik az országban. A kaliforniai törvény ezért válaszolt a maszkviselés kérdésére, miközben kivételnek tekinti a beépített ügynökök helyzetét, a betegség vagy erdőtüzek ellen használt maszkokat, illetve a taktikai felszereléseket is.
A maszkokra vonatkozó tilalom mellett a törvény előírja azt is, hogy a rendőröknek jelvényszámukkal és nevükkel kell azonosítaniuk magukat az ellenőrzések alatt. Továbbá megtiltja a hatóságoknak, hogy házkutatási parancs vagy bírósági végzés nélkül bemenjenek az iskolák területére. A diákok adatait csak paranccsal szerezhetik meg a tisztviselők, de a tantermekbe, a kórházakba és sürgősségi osztályokra is csak azzal léphetnek be.
Bill Essayli, a Trump által kinevezett amerikai ügyész szerint Kalifornia államnak nincs hatásköre szövetségi szinten, és a maszkhordás egyébként is az ügynökök személyazonosságának védelmére van. Scott Wiener kaliforniai szenátor szerint viszont „senki nem akarja, hogy álarcos rendőrök járják a közösségeinket és embereket raboljanak el büntetlenül”.
A Belbiztonsági Minisztérium „megvetendőnek és tisztjeinket veszélyeztetőnek” nevezte az új törvényt. „Ez a retorika hozzá fog járulni a rendőrök elleni támadások növekedéséhez, rágalmazás és démonizálás lesz a vége” – fogalmazott.
(BBC)