Moszkvából kért pénzt a moldáv dezinfót terjesztő nő

Moszkvából kért pénzt a moldáv dezinfót terjesztő nő
Fotó: Véronique Popinet / Hans Lucas / AFP

Egy titkos, oroszok által pénzelt hálózat megpróbálja piszkos eszközökkel befolyásolni a közelgő moldáv parlamenti választást – derítette ki a BBC vasárnapi cikkében. A BBC beépült riportere megtudta, hogy embereket pénzelnek azért, hogy az Európa-barát kormánypártokat lejárassák online, illetve hamis információkat terjesszenek.

A szeptember 28-i választások előtt egy nem létező intézet nevében kellett telefonos közvélemény-kutatást csinálni, aminek az lett az eredménye, hogy veszíteni fognak a kormánypártok. Ezt a furcsa felmérést már nyilvánosságra is hozták. A BBC szerint a szálakat a Moszkvába menekült pénzember, Ilan Shor mozgatja, aki korábban az oroszbarát moldáv ellenzék mögött is állt, és amerikai szankciók élnek vele szemben.

Viorel Cernauteanu, Moldova országos rendőr-főkapitánya azt mondta a BBC-nek, hogy Shor kampányának fókuszában 2024-ben a pénz állt, most a dezinformáció. A történet középpontjában egy Evrazia nevű nonprofit szervezet áll, ami már a tavalyi EU-csatlakozási népszavazáson is a „nem” szavazatok szaporításán ügyködött (a referendumon épphogy nyertek az igenek).

A BBC-nek egy Ana nevű fiatal nő épült be egy szemináriumsorozatra, ahol kvázi ügynököknek képezték ki őket. Egy, az oroszpárti, szakadár Transznyisztriából származó, Oroszországot párszor már megjárt nő, Alina Juc volt a hálózat koordinátora. Anának azt mondta, ha rendszeresen posztolgat majd, 3000 moldáv lejt (56 ezer forintot) kap a szankcionált, az orosz védelmi minisztérium bankjaként működő Promszvjazbanktól.

Mindehhez a ChatGPT-vel kellett dolgozniuk olyan posztokon, amik azért eredetinek hatnak, és akár kellően szatirikusak.

Olyan kamu információkat kellett terjeszteniük, mint hogy a kormány meg akarja hamisítani a választási eredményeket vagy hogy Maia Sandu elnök részt vesz az illegális gyerekkereskedelemben. A BBC 90 TikTok-fiókot talált, amik több ezer videót tettek közzé. Ezeken január óta 860 ezer lájk és 23 millió megtekintés van úgy, hogy Moldova lakossága 2,3 millió fő. Az amerikai digitális szakértői DFRLab nevű cég közölte, az ő kutatásuk szerint még nagyobb a hálózat (2,2 millió kedvelés és 55 millió megtekintés).

Az említett közvélemény-kutatásoknál az is feladat volt, hogy befolyásolják a válaszolókat, és az oroszbarát válaszadók válaszait felvegyék. Ezt azzal indokolták, hogy ha a jelenlegi kormánypártok elcsalnák a választást, lehessen igazolni, hogy a többség oroszbarát kormányt akart. A BBC megjegyzi még a finanszírozás kapcsán, hogy Ana egyszer hallotta, ahogy Juc konkrétan Moszkvából kéri az alkalmazottai fizetését. A londoni orosz nagykövetség tagadta a BBC-nek, hogy befolyásolni akarná a moldáv választásokat, szerintük inkább az Európai Unió avatkozik be.

Szeptember elején írtunk róla, hogy a román, cseh és magyar hatóságok az Eurojusttal együttműködve elfogtak egy személyt, akit hazaárulással gyanúsítanak, mert folyamatosan államtitkokat adott át – közölte hétfőn az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége, az Eurojust. Közleményében a szervezet azt írta, hogy a gyanúsított 2024-ben és 2025-ben két találkozót tartott Budapesten a Belarusz Állambiztonsági Bizottság hírszerző tisztjeivel, és ezek a találkozók Románia nemzetbiztonságát veszélyeztették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!