Augusztusban figyeltek fel Ausztriában a körülbelül hároméves jávorszarvas bikára, Emilre, aki rendszeres fel-felbukkanásai után valódi közösségimédia-sztár lett, a róla tudósító privát Facebook-csoportot mostanra 25 ezren követik. Emil egészen hétfő kora reggelig békésen bandukolt Ausztriában, ám ekkor közvetlen életveszélybe került: mindössze 200 méterre volt az A1-es autópályától, így a szakértők nyugtatólövedékkel elaltatták az állatot.
A Krone azt írja, hogy ezután a sattledti tűzoltóság munkatársai óvatosan beemelték Emilt egy szalmával bélelt pótkocsiba, ahol hamarosan magához tért, majd enyhén kábult állapotban a Cseh-erdő szélére szállították, mivel itt tudottan él jávorszarvas-populáció. Könnyen lehet az is, hogy Emil Csehországból származik, de felmerült, hogy esetleg Lengyelországból érkezett.
A lap beszámolója szerint Emilt augusztus 19-án látták először Ausztriában. Azóta számtalan kilométert rótt le, és legalább háromszor kelt át a Dunán. Az állatot biztonsága és nyomon követése érdekében már GPS-jeladóval is ellátták.