Óriástüntetés és zavargások közepette állt teljesen feje tetejére a brit politika
„Akár akarod, akár nem, az erőszak úgyis elér téged. Vagy visszavágsz, vagy meghalsz” – üzente Elon Musk techmágnás a londoni belvárosban múlt hétvégén összegyűlt közel 150 ezres tömegnek. Az angol és brit zászlókat lengető emberek a Unite the Kingdom, azaz Egyesítsd a Királyságot névre hallgató tüntetésre mentek ki, ahol évtizedek óta nem látott számban fejezték ki nemtetszésüket a bevándorlással, a közbiztonsággal és úgy általában az Egyesült Királyság helyzetével kapcsolatban.
A Tommy Robinson – eredeti nevén Stephen Yaxley-Lennon – iszlámellenes jobboldali aktivista által kezdeményezett, a „szólásszabadság ünnepeként” meghirdetett rendezvény rasszista felhangja ellen tiltakozó gyűlést is tartottak a brit fővárosban, de azon alig ötezren jelentek meg.
A megmozdulás egy zavargásokkal terhelt nyarat követett, és az országban rég nem látott magasságokba emelkedett a bevándorlásellenes hangulat. Miközben a menekülteket ideiglenesen befogadó szállodák előtt rendszeressé váltak a tüntetések, a lakosság egy része zászlóháborút hirdetett, egy északír kisvárosban pedig a helyiek szó szerint kifüstölték az otthonaikból a bevándorlókat.
A társadalmi feszültségek érzékeny időszakban buknak a felszínre. Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök népszerűsége negatív rekordokat döntöget, pártja pedig 100 éve nem látott mélységekben, 18 százalék körül van a közvélemény-kutatások átlagában. Ráadásul Starmer rövid idő alatt több közeli emberét is elvesztette különböző botrányok miatt, az elégedetlenség pedig már akkorára nőtt, hogy a hírek szerint a párt parlamenti frakciójának egy része vezetőváltással fenyegette.
A helyzet legnagyobb nyertese eddig Nigel Farage, aki Reform UK pártja élén próbálja elhozni Angliába a Nyugaton átsöprő jobboldali populista hullámot. A politikai establishment által sokáig kirekesztett Farage a brexit leghangosabb támogatójaként robbant be a közéletbe, 2025-re pedig az általános elégedetlenséget és a hagyományos pártok gyengeségét kihasználva a 32 százalékra mért Reform UK-jel magasan vezeti a felméréseket.
Starmernek eközben a saját szavazótáborának elidegenítése nélkül kéne megoldania azt a bevándorlásproblémát, amibe már az előtte kormányzó konzervatívoknak is beletört a bicskájuk. Vigasz lehet a miniszterelnöknek a jó kapcsolata Donald Trump amerikai elnökkel, aki a héten látogatott az országba, és egy tudományos-technológiai partnerségről írtak alá egyezményt.
Csónakok és szállodák
A bevándorlás kérdése évtizedek óta feszíti a brit társadalmat, amelybe különböző hullámokban érkeztek a karibi, dél-ázsiai, kelet-európai, majd közel-keleti és afrikai bevándorlók. Bár az együttélés többször finoman szólva sem volt zökkenőmentes (gondoljunk csak a '80-as évek erőszakhullámaira vagy a 2011-es zavargásokra), a szakmai konszenzus szerint Nagy-Britannia sikeresebben integrálja a bevándorlókat, mint a legtöbb európai ország. Ezt alátámasztják például az oktatási statisztikák, amelyek szerint a második generációs bevándorlók felzárkóztatása egészen jól megy az országban, szemben Franciaországgal és Németországgal.
A 2004-es európai uniós bővítés, és az ezt követő kelet-európai bevándorlási hullám azonban sok volt a briteknek, a bevándorlással összefüggő elégedetlenség pedig a brexitben csúcsosodott ki. Az EU-ból való kiválást levezénylő konzervatív kormányok azonban nem csökkentették a bevándorlást, sőt: többször enyhítettek a vízumszabályokon, ami az Európán kívüli bevándorlás megsokszorozódásához vezetett.
A bevándorlási számok emelkedésével párhuzamosan a briteket újra elkezdte foglalkoztatni a kérdés, amiről a legtöbben azt hitték, a brexittel egy generációra meg lett oldva. A társadalom dühe az illegális bevándorlókra, egészen pontosan a La Manche csatornán csónakokkal átkelőkre összpontosult, annak ellenére, hogy az így érkezők csak elenyésző részét adják az összes bevándorlónak.
Az átkeléseket már a Rishi Sunak-féle konzervatív kormánynak sem sikerült letörnie, és egyelőre Starmernek sem megy. 2025-ben közel rekordszámú menekült kelt át a csatornán, a miniszterelnök nagy csinnadrattával bejelentett megállapodását Macronnal pedig utolsó pillanatban támadták meg a bíróságon. Ez minden, a csatornán átkelt bevándorlót elcserélne egy Franciaországban tartózkodó menedékkérőre.
A népharagra ráerősít, hogy az országba érkező menekülteket jellemzően szállodákban szállásolják el, amíg a kérelmüket el nem bírálják. Ez nem volt mindig így, régebben az állam különböző magánvállalkozók segítségével oldotta meg a menekültek lakhatását, de az évek alatt felgyülemlett várólista, illetve a lakhatási válság súlyosbodása miatt az eredetileg átmeneti megoldásként használt szállodák egyre több menekültet vettek át. A hatályos brit törvények szerint a szállodákban napi háromszori étkezést, illetve heti pénzbeli juttatást (9,95 fontot, nagyjából 4500 forintot) kell biztosítani a menedékkérőknek.
Zavargásokba átcsapott felháborodás
2025 nyarát, illetve már 2024-ét is többek között azért tudta ennyire meghatározni a bevándorlás, mert az sokak szemében összenőtt a közbiztonság kérdésével. Amikor 2024 nyarán egy mentálisan zavart tinédzser meggyilkolt három kislányt egy táncórán Stockportban, a város lakosai még azelőtt odamentek egy mecset elé tüntetni, hogy megtudták volna, ki az elkövető. Az ezt követő zavargáshullám átterjedt az egész országra, beárnyékolva Starmer júniusi választási győzelmét.
2025-ben is több eset után zavargások törtek ki. Miután egy eppingi migránsszálloda egyik lakosát elítélték szexuális zaklatásért, a hírre reagálva helyiek ezrei mentek ki a szálloda elé tüntetni, ami megismétlődött több másik szálloda előtt is. A legdurvább események azonban az észak-írországi Ballymenában történtek, ahol két roma származású bevándorlót azzal vádoltak meg a hatóságok, hogy megpróbáltak megerőszakolni egy tinédzserlányt. A hír hatására zavargások törtek ki a városban, ahol a helyi protestáns többség felégette a román és bolgár nemzetiségű romák lakta területeket. A támadások után a kelet-európai bevándorlók sorban hagyták el a várost: egyes becslések szerint Ballymena roma lakosságának 60 százaléka távozott.
Közös pont a zavargásokban, hogy a tüntetők egyértelműen összekötik az erőszaktevést a bevándorlással, például sokszor hangzanak el olyan rigmusok, hogy „megvédjük a lányainkat”. Ezt a tendenciát csak felerősítette az a nyár eleji jelentés, amely nyilvánossá tette, hogy a brit rendőrség és kisebb mértékben a brit állam, megpróbálta eltussolni az országban garázdálkodó, nőket szexuálisan kizsákmányoló bandák (grooming gangs) tagjainak etnikai hovatartozását. A botrányról itt írtunk bővebben.
Zászlók mindenhol
A nyári eseményekhez szorosan kapcsolódnak az országszerte felbukkanó zászlók, amelyek szeptemberre az identitásukat megőrizni kívánók szimbólumai lettek. Ez jellemzően az angolt, azaz a Szent György-zászlót, és a britet, azaz a Union Jacket jelenti, és a városok legkülönbözőbb pontjain megtalálhatóak: kereszteződéseken, járdára festve, közúti lámpákon, vagy éppen műemlékekbe barmolva.
Nagy-Britanniában a különleges alkalmakat leszámítva – például uralkodói, sport- vagy katonai eseményekkor – ritkán látni nemzeti zászlókat ennyire nyíltan. A trend egy Birmingham melletti kisvárosból indult, ahol egy 12 éves lányt megakadályoztak abban, hogy az iskolájában beszédet tartson a brit identitásról, miközben brit nemzeti mintás ruhát viselt. A lány aznap vette fel az öltözetet, amikor a diákoknak egy kulturálisérzékenyítés-ünnepség keretében hagyományos ruhákat kellett hordaniuk.
Az iskola azóta bocsánatot kért a lánytól, az eset nyomán azonban hamar szolidaritást vállaló csoportok alakultak különböző közösségimédia-felületeken, akik egyetértésük jeléül zászlókat aggattak mindenhova.
Ez egyesek szerint nem gyűlöletkeltés, hanem csak hazafias érzelmek kifejezése, mások azonban fenyegetőnek tartják az identitás ilyen erőteljes megjelenését.
Szélsőjobboldali mozgalmak mind a Szent György-zászlót, mint a Union Jacket megpróbálták már kisajátítani a történelem során, de eddig nem sok sikerrel. Most azonban sokan komoly veszélyt éreznek, nem véletlen, hogy maga Starmer is megszólalt az ügyben. Szerinte nem szabad hagyni, hogy a nemzeti zászlók a gyűlölet és a kirekesztés szimbólumaivá váljanak.
Starmernek betettek a botrányok is
Az indulatoktól fűtött nyár finoman szólva sem kedvezett Starmernek, aki már hónapok óta rekordközeli népszerűtlenséggel küzd. A munkáspárti kormányzat saját bevallása szerint borzasztó állapotban lévő gazdaságot örökölt a konzervatívoktól, azonban az elmúlt egy évben nem mutatták jelét annak, hogy érdemben fel tudnák azt pörgetni.
Ennek hiányában Starmeréknek kölcsönt kéne felvenniük, azt azonban csak drágán tudják megtenni, mivel a nemzetközi piacok aggódnak a brit államháztartás fenntarthatósága, különösen a rendkívül nagylelkű nyugdíjak és a szociális kiadások mértéke miatt. Starmer ennek megfelelően észszerűsíteni akarta az állami kiadások egy részét, ám a parlamenti frakció fellázadt, a Munkáspárt pedig hatalmas parlamenti többsége ellenére sem tudta átvinni a reformot.
A gazdasági nehézségekkel párhuzamosan a lakosság jelentős része a bevándorlás ellen fordult, és radikálisabbnál radikálisabb lépéseket követel a kormánytól.
Bár Starmer maga is hozott szigorú intézkedéseket, például ötről tíz évre emelte az állampolgársághoz szükséges tartózkodási időt, az emberek közel fele már az illegális bevándorlók deportálását követeli.
Egy ilyen kényes helyzetben rázta meg egymás után több botrány a Munkáspártot. Először Angela Rayner miniszterelnök-helyettesnek kellett lemondania, miután kiderült, hogy nem fizette meg teljes mértékben a 800 ezer fontos tengerparti lakása után kiszabott illetéket, majd Lord Mandelson amerikai nagykövetet rúgta ki Starmer, mikor előkerültek a kalandos előéletű diplomata emailjei, amiket a szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinhez írt. Ráadásul utóbbi ügynek még nincs teljesen vége, ugyanis továbbra sem egyértelmű, hogy Starmer pontosan mennyit tudott Mandelson kapcsolatairól akkor, amikor teljes támogatásáról biztosította a parlamentben.
A miniszterelnök egyesek szerint olyan gyenge helyzetben van, hogy a pártfrakció megfenyegette, ha nem vált irányt, leváltják. A lehetséges utód Andy Burnham manchesteri polgármester lehet, aki a Mainstream névre hallgató balközép-csoportosulás élén váltana markánsabb baloldali programra a szerintük jobbra tolódó Starmertől.
Ha lehet a botrányoktól, impotens kormányzástól és gyenge gazdaságtól megtépázott Starmernek nyerő ügye ebben a szituációban, akkor az a Trumppal való jó kapcsolata.
A brit miniszterelnök egy emlékezetes fehér házi látogatáson csavarta el Trump fejét, aki köztudottan kedveli Nagy-Britanniát, és el van ájulva az uralkodói család pompájától. Ennek megfelelően Starmer egy „precedens nélküli” második államfői látogatást ajánlott fel Trumpnak, akit így a héten III. Károly fogadott szerdán, mielőtt másnap az amerikai elnök a brit kormányfővel tárgyalt. A britek azt várják, hogy Trump szimpátiája megkíméli őket az elnök külpolitikai vagdalkozásától, bár ha a vámháborút vesszük alapul, ez csak mérsékelten sikerült eddig – a 10 százalékos vám alacsonyabb, mint a legtöbb más országra kivetett kulcsok.
Jön Farage
A politikai káosz eddigi legnagyobb nyertese Nigel Farage, akinek néhány éves Reform UK pártja toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat. A tőröl metszett populista Farage a szokásos jobboldali kultúrharcos elemeket (transzellenesség, klímaszkepticizmus) vegyíti a vehemens bevándorlásellenességgel, illetve a Thatcher-féle neoliberális gazdaságpolitika és a populista szlogenek (szociális juttatások emelése) elegyével.
A Reform UK szeptemberre 30 százalék fölé jutott a közvélemény-kutatások átlagában. Ez a kizárólag egyéni körzetekre épülő brit választási rendszerben még többet is érne: a YouGov június végi kutatása alapján a most az alsóházban 5 képviselővel jelenlévő párt akár 271 képviselői helyet is elérhetne, míg a Munkáspárt a mostani helyei több mint felét elbukva 178-ra csúszhatna vissza. Farage főleg a konzervatívok kárára erősödött, akik 100 éve nem látott mélységekben, 16 százalék körül vannak a felmérésekben, képviselői helyek számában viszont 50 alá is becsúszhatnának.
Ezzel párhuzamosan a Munkáspárt is nagyot gyengült, amelyet egyszerre veszélyeztet a volt pártvezér Jeremy Corbyn szélsőbalos Te Pártod szervezete, illetve a magát ökopopulistaként definiáló Zöldek. Egyesek szerint viszont sokan alábecsülik az örök harmadik, 13 százalékra mért Liberális Demokratákat, akik hiteles, de nem radikális alternatívaként mindkét oldalról gyűjthetnek be szavazatokat.
